Engedd magad pihenni!

2023. augusztus 01.
A világ legegyszerűbb dolga, a pihenés az utóbbi évtizedekben a fejlett nyugati társadalmak egyik legnagyobb kihívásává vált. Miután egy világjárvány miatt újratanultuk a kézmosást, most a kikapcsolódás ismételt felfedezésén lenne a sor: elfelejteni a napi problémákat és a verklit, megtalálni magunkat a valóságos jelenben. A nyár még nem ért véget, teremtsünk alkalmat a pihenésre!

Persze vannak, akiknek sikerül, és sokak épp a karanténidőszak alatt leltek rá a kikapcsolódás számukra megfelelő módjára. Ki kertészkedni kezdett, ki gyerekkori hobbijait elevenítette fel, volt, aki többet kirándult, és rájött, hogy amit a négy fal között nem talált, azt a természet megadja neki: jóleső fáradságot, fizikai és mentális felfrissülést, szabadságérzést. Mégis úgy tűnik, még többen maradtak, akiknek nehezen megy a pihenés – akár egy nyaralás alkalmával is. Nem tudnak szabadulni a feladataiktól, a teljesítés kényszerétől, a napjaik és a teendőik (rosszabb esetben mások teendői) feletti kontrolltól. A nyaralást is mint egy projektet működtetik, frusztráltak, ha nem szerveznek minden egyes napra programot, ha nincs látható vagy leírható „eredménye” a hétnek, ha nem töltenek fel valami látványosat, meghatót, érdekeset a közösségimédia-felületeikre. S nemhogy a nyaralás alatt, de sokszor a hétvégéken sem tudunk lecsillapodni, pedig még az Újszövetség is elrendeli, a hetet lezáró vasárnap a megpihenés napja legyen.

A semmittevés az semmi?

Teszem fel a fenti kérdést Polányi Viktória tanácsadó szakpszichológusnak, mert az érdekel, mi veszett el belőlünk, mi nincs meg bennünk ahhoz, hogy jól pihenjünk. Ha délebbre utazunk, örömmel látjuk, hogy a mediterrán országokban komolyan veszik a sziesztát, a beszélgetéseket, a fa árnyékában való alvást vagy egy ráérős ebédet. Előfordulhat, hogy mi meg szégyellünk lustálkodni még nyaralás alatt is? „Jelen korunkban a társadalom által respektált egyik legfőbb érték a hatékonyság, a jó időmenedzsment, amelyet igen könnyű olyan módon félreértelmezni, hogy akkor érezzük jónak, elfogadhatónak, (urambocsá!) szerethetőnek magunkat, ha egységnyi idő alatt minél több eredményt, tevékenységet, produktumot tudunk felmutatni. Az ilyesfajta beállítódásból – hogy saját értékünket a teljesítményünkből származtatjuk – nagyon nehéz, ha nem lehetetlen egy rövid szabadság, nyaralás alatt kiszakadni, és váltani egy lassabb, megengedőbb, pihentetőbb, szemlélődőbb állapotba.”

„Pihenni, pihenni, jól pihenni? Hogyan kell azt? – kérdezte kis gúnnyal a hangjában nemrég egy barátom, aki három éve nem kapcsolódott ki egy karácsonyi szünetnél hosszabb időre. – Nem tudok nemet mondani, egy belső motor is hajt folyton, úgy érzem, most vagyok a csúcson, csinálom, amíg tudom” – sorolja az érveit, miközben az egyetemi évei alatt ő volt az, akit lasszóval sem lehetett befogni az előadásokra az utazásai és a kirándulásai között. Megkérdeztem tőle, hogy nem érzi-e úgy, hogy a saját rabszolgájává vált, mire meglehetősen hevesen reagált, és azt mondta, hogy szüksége van a munkájára és a pénzre. Ezt nem is firtatom, de az, hogy még a szabadsága alatt sem képes kikapcsolódni, aggasztó tény.

Az önkizsákmányolás filozófiájáról Byung-Chul Han 2019-es könyvében, A kiégés társadalmában olvashatunk, a koreai születésű svájci filozófus szerint a feladatok, a munkák és a pénzkeresés hajszolásában észre sem vesszük, hogy saját rabszolgáinkká válunk, és amikor elérünk egy célt, már sorba is rendezzük a következőt, mert a folytonos megfelelés, teljesítés, megszerzés vágya hajt minket. Az önkizsákmányolás az a jelenség, amikor az ember egyszemélyben úr és szolga is. Amikor a kívülről érkező elvárásokat belső kényszerré alakítjuk, és a teljes kiégésig hajszoljuk magunkat. Szerencsére azért a fáradtságnak is van pozitív hatása, állítja Byung-Chul Han: kimerülten hajlamosabbak vagyunk tisztábban látni a dolgokat magunk körül. Mondhatni, különleges látási viszonyokat produkálhat a „leállás”, megmutatja azt, amit nem kell(ene) csinálnunk.

Azért dolgozzunk, hogy éljünk

Sokszor hallani a mondást, hogy míg a fejlett nyugati országokban azért élnek, hogy dolgozzanak, addig Európa mediterrán térségeiben ez épp fordítva igaz: azért dolgoznak, hogy éljenek. Társadalmunk a munkával, a saját maga által is támasztott elvárásokkal szépen lassan elveszíti önmagát, igyekezzünk tehát legalább a nyaralás alatt megtalálni magunkat, egymást.

„A kikapcsolódás mindenkinek mást jelent, vannak, akik aktívan, mások passzívabban tudnak igazán feltöltődni és pszichésen relaxált állapotba kerülni – magyarázza Polányi Viktória, akit éppen a Művészetek Völgye összművészeti fesztiválon értem utol. – Nagyon fontos, hogy egy nyaralás, üdülés megtervezésekor tisztában legyünk a saját szükségleteinkkel, és a programokat ezekkel harmóniában tervezzük, ezekhez igazítsuk. Nehézséget jelenthet mindebben az együtt nyaralók különböző igényszintje közötti ideális kompromisszum megtalálása is – ezért lényeges, hogy legyünk készek arra is, hogy a kikapcsolódás egy részét egyedül, saját magunkra hangolódva töltsük el azzal, amire éppen kedvünk vagy szükségünk van, míg a társaság másik fele a saját módján töltekezik.” Zsófi, a negyvenéves, kétgyerekes édesanya és cégtulajdonos ezzel egyetért, azt mondja, számára egyre inkább kulcskérdés a csend jelentősége és az is, hogy teljesen mást csináljon a szabadsága alatt, mint a hétköznapjain. Ha társasággal megy nyaralni, olyanokkal tegye, akik hasonló igényűek és ritmusúak, könnyen alkalmazkodnak másokhoz. A kaszkadőrként dolgozó, szintén kétgyerekes Kinga hozzáteszi, hogy számára az a tökéletes, ha nincs sietség, rohanás, nincs kényszer, hogy várost vagy nevezetességeket kell nézni, ezért esetében a teljesen pihentető nyaralás olyan helyen lehetséges, ahol már volt, és mindent látott. „Szükséges még a víz, a nap és egy jó ital, az olvasáshoz lecsillapodott tudat. És lehet, hogy csak pár nap vagy pár pillanat telik majd flow-ban, de azért is megéri!” Mónika, a 38 éves ügyvezető szereti a hegyeket is és a tengert is, sokat is utazik barátokkal, fontos számára, hogy mindig legyen olyan időszak a munkával teli hónapok után, amikor elutazhat vagy üdülhet: „Kell a környezetváltozás, de ki kell emelnem a jó társaságot is – hogy az unatkozók ne húzzák vissza a hangulatot. Lényeges az is, hogy a házimunka ne legyen jelen vagy az aránya minimálisra csökkenjen.”

„Minimalizáljuk az alkalmazkodást igénylő helyzeteket, akár azzal, hogy a nyaralás elején tisztázzuk, mindenki a saját jóllétéért felel”

Hogyan csináljuk jól?

A tanácsadó szakpszichológus kiemeli: „Minél hosszabb időn keresztül nem sikerül a saját szükségleteinknek megfelelő lazításban részesülnünk, annál nagyobb az esélye a stressznek, a szorongásnak, esetleg a munkában, a hétköznapi életvezetésben való kiégésnek is.” Erre lehet megoldás a meditálás, a légzésgyakorlatok végzése, a rendszeres sportolás vagy jógázás. Egy feszült, stresszel teli testben nem lehet rugalmas, ép lelket ápolni. Fontos a tudatosság, a saját szükségleteink, vágyaink, fizikai és lelki igényeink minél mélyebb és pontosabb ismerete.

A szakember azt tanácsolja, hogy minimalizáljuk az alkalmazkodást igénylő helyzeteket, akár azzal, hogy a nyaralás elején tisztázzuk, mindenki a saját jóllétéért felel, lehet egymáshoz csatlakozni egy-egy programban, de külön utakat járni is szabad, ha épp mindenkinek máshoz van kedve. Segíthet, ha a munkahelyen és a család otthon maradt részével tisztázzuk, hogy most pihenni készülünk, és nem fogjuk tudni a felmerülő problémákat a távolból megoldani – így arra kérjük őket, hogy ne is terheljenek minket ezekkel a kijelölt időszakban. Van, akinek hasznos lehet a digitális detoxikáció is – bár ez nem létfontosságú, amennyiben a képernyőidőnket olyasmire használjuk, ami valóban feltölt és relaxál. Végül pedig elengedhetetlen, hogy a pihenéssel töltött órákat, napokat mi magunk is ugyanolyan hasznos és értékes időnek címkézzük legbelül, mint a dolgos hétköznapokat, hiszen ezekből merítünk aztán erőt és energiát ahhoz, hogy továbbra is fegyelmezetten, hatékonyan és fókuszáltan tudjuk végezni a feladatainkat a szabadságról visszatérve.

Tudatosítsuk magunkban: a tényleges nyaralásnak az a kezdeti pontja, amikor ellazultnak, felszabadultnak érezzük magunkat, ahol már nem jutnak eszünkbe a hétköznapi gondok, ahol valóban meg tudunk érkezni az adott helyszínre, tevékenységbe. Ennél az időtartamnál hosszabb szabadságot vegyünk ki, lehetőséget teremtve magunk számára a hétköznapi realitásból való kiszakadásra, és egy másfajta, fesztelenebb létállapot megélésére.

Éld meg az életet!

És mi van akkor, ha már túl vagyunk az idei nyaraláson? Cikkünk szerzője múlt héten nem ment messzire, sem hosszú időre, mégis megtalálta a teljes kikapcsolódás élményét. „Budapestről indultam péntek délután, a munka után, és már aznap este egy »másik bolygón« találtam magam a Művészetek Völgyében. A csodálatos Balaton-felvidéki dombok között megbújó Kapolcs pont az a kategória, ahol a slow life, vagyis lassú élet is megélhető, de aki ebben a két hétben programokra, pörgésre, impulzusra vágyik, az is megkapja mindezt. A parasztházak mellett elnyúló, hosszúkás kerteket övező házfalak, diófák, fügebokrok tövében jókat lehet beszélgetni, aludni, kézműves workshopokon részt venni, véletlenül megismerkedni emberekkel, Balaton-feliratos bögrét venni, fröccsöt inni, nézni ahogy a gyerekek batikolnak, ahogy a másnaposok lángost falnak, ahogy zizegnek a falevelek, nyúlik az árnyék és csordogál az idő a patak medrében. Este összeszedni minden barátot, hogy beszélgessünk kicsit Silye Juli Élő Galériájában, és megkeressük egymás pszichológiai triggerpontjait. Hogy új és régi barátokkal táncoljunk a Kenderkertben virító szalmán, aztán Deák Bill-koncertre vagy a jazzudvarba hajtsuk egymást. Amikor már nagyon éjfél felé jár az idő, Misi barátommal megesszük életünk legfinomabb és legzsírosabb húsos lecsóját, tunkoljuk kenyérrel, sztorizunk és nevetünk, majd lefojtuk egy kis cukros-csokis churrosszal, hogy bírjuk a strapát. Hajnali kettőkor a Momentán Udvarban merülünk le csapatosan, elektronikus zenére ugrálva… A falu reggel nyolc körül lassan újra ébredezik. Lassú-lassú ébredések ezek: az utcai kútnál fogmosáshoz, arcmosáshoz állnak sorba a csoszogó, kócos fesztiválozók, a templom melletti fészerből vallási szertartás, vidám éneklés hallatszik, a kávézóban pedig nem győzik darálni és főzni a feketét. S miközben az egyik, még az éjjeltől hideg falat támasztom és meleg croissant-nal tömöm magam, egy ház hátsó kertjében sütögető férfira leszek figyelmes. Izzad és dolgozik, nagyon süt, nagyon serceg valami. Öt perc múlva már bundás kenyérért állok sorba a második reggelimhez a helyi kisboltban, ahol nemhogy lelassult, de meg is állt az idő. Újra gyerek vagyok, nem sietek, otthon vagyok.”

Fotó: Getty Images