“A színek a ruhádra valók” – nők elleni erőszakra hívja fel a figyelmet a Süel

2018. november 22.
A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján, november 25-én jótékonysági műhelyvásárt szervez a Süel. Céljuk, hogy az adománnyal segítsenek a családon belüli erőszak áldozatainak, illetve felhívják a figyelmet a problémakörre.

A családon belüli erőszak áldozatai leginkább a nők és a gyerekek. A nők ellen elkövetett erőszak Magyarországon minden héten egy nő életét követeli és minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz a férje vagy partnere.

“2014 év végén írtam először a NANE-nak egy hosszú levelet tele ötletekkel, hogy hogyan szeretném segíteni az ő munkájukat, illetve a családon belüli erőszak női túlélőinek az ügyét a márkánkon keresztül. Az akkori vezetőjük kedvesen elutasított és finoman jelezte, hogy lenne még mit olvasnom a témában. Az első cikk, amit küldött, az úgynevezett »galmourizing« témakörét taglalta, amikor is a bántalmazott nők sérüléseit mindenféle menő helyzetben fotózzák, filmezik. Minden olyan kampányt károsnak és destruktívnak ítélt meg, ahol az áldozatok sérüléseivel bármilyen hatásvadász vizuális játszadozás zajlik” – emlékszik vissza Csillag Zsuzsi, a Süel tervezője. Tóth Györgyi (NANE) végül elfogadta Zsuzsi meghívását és egy közös brainstorming keretein belül megszületett a „Színek a ruhádra valók” kampány, ami az éves jótékonysági műhelyvásáruk előfutára, és melynek főszereplői, vagyis a márkanagykövetek, családon belüli erőszak túlélői. A szlogen utal a múltbéli sérülésekre, illetve összekapcsolja a színes márkával, a Süel kötött világával az eseményt, de a kreatívokon kizárólag a nők erejét hangsúlyozzák.

4 fotó megtekintése

A vásárt megelőző kampányfotózás évek óta nagy kihívás elé állítja az összes résztvevőt. A segélyszervezetek a toborzásban segítenek, a márka kreatív csapata a meghitt, nyitott és elfogadó légkörért vállal kezességet, a túlélők pedig végtelen bátorságról tesznek tanúbizonyságot azzal, hogy felvállalják arcukat a nyilvánosság előtt.

A vásár most már elengedhetetlen részévé vált a márka társadalmi szerepvállalásának. Az előző négy évben több mint 1.300.000 forintot adományoztak a célra, az idei bevételt pedig egy speciális – a NANE és a PATENT által közösen készített – kiadvány összeállításának támogatására fordítják, amely a kívülállóknak nyújt majd útmutatást a segítségnyújtás tekintetében. „Ötödik éve töretlenül folytatjuk a programot, minden évben kicsit új köntösbe bújtatva és reméljük, hogy jó példát mutatunk sok cégnek, akik a számukra releváns ügyek mellé állva szintén segítenek majd, magukat is erősítve ezzel” – mondja Zsuzsi.

A Süel Jótékonysági Műhelyvására november 25-én lesz 15:30 és 18:30 között a Lövőház utca 2-4.-ben.

fotók: Ajkai Dávid