Hogyan, mikor kezdtél el a divat, a ruhák, a művészetek iránt érdeklődni? Van esetleg családi indíttatás mögötte?
Óvodás korom óta rajzolok, ez állandó elfoglaltságom volt. A szüleim látták, hogy jól megy a rajz és szerencsére kicsi korom óta sokat utaztunk, sok múzeumban jártam már. Ez az irány mindig is megvolt, és úgy is neveltek fel minket a húgommal, hogy afelé menjünk, ami érdekel bennünket, így már általános iskolába és gimnáziumba is rajz és művészeti irányba mentem. Nem is maga a divat érdekelt az elején, hanem inkább a filmeket és a jelmezeket szerettem, például a Titanic vizualitása, annak a luxusnak a hangulata fogott meg. Tudtam, hogy valami olyat szeretnék csinálni, ami vizuálisan vonzza az embereket. Egyébként az építészet is nagyon érdekelt, de már általános iskolás korom óta tervezek, rajzolok ruhákat, így végül a divat irányába tanultam tovább.
A MOME után tanultál Londonban is, a mesterképzést a London College of Fashion-ben (LCF) végezted női divattervezés és technológia szakon. Mit hoztál onnan magaddal és milyen volt a világ egyik legnagyobb nevű divatintézményében tanulni?
Amíg itthon tanultam, nem éreztem azt, hogy az egész világgal kell versenyeznem. Magyarországon könnyebbnek tűnik érvényesülni. Külföldön egy-egy állásra már a világ minden tájáról – New Yorkból, Londonból, de akár Sanghajból is – jelentkeznek és mindenki hajlandó költözni. Londonban azt éreztem, hogy a tanárok tanítani akarnak és mindig a rendelkezésünkre állnak, hogy segítsenek: ha írsz valakinek hajnali kettőkor egy emailt, legkésőbb reggel hétre már válaszol. A kinti tanszékvezető óriási szakmai tekintély, például a Givenchy egyik konzulense és tanította Christopher Bailey-t is. A LCF-en olyan tanárral konzultálhattam, aki például a Marc Jacobs-nak is tervez. Minden szakmai segítséget megkaptunk a tanulmányaink alatt, teljes művészeti szabadságban volt részünk. Bátran kísérletezhettünk és nem kellett semmit megmagyaráznunk. A végső cél, hogy felfigyeljenek rád, akár márkát alapítasz az egyetem után, akár elmész egy céghez tervezni. Az egyik legjobb döntés és befektetés volt, hogy oda jártam.
Mesélj nekünk a diplomakollekciódról! A London Fashion Weeken mutattad be két éve, ahol a legjobb munkák kapnak csak helyet.
A London Fashion Weeket egyébként megelőzi egy „házon belüli” show komoly szakmai zsűrivel, akik a tíz legjobb végzős hallgató munkáját választják ki a divathétre. Tanácsokat is adnak, ami alapján még hozzáadhatsz például lookokat, vagy átalakíthatod valamennyire a darabokat. A diplomakollekciómat a viktoriánus kor hajósai, matrózai és halászai egy-egy út, vagy hadjárat után a szerelmeiknek adott sailors’ valentine-ok ihlették: ez egy sok, apró kagylóból készült kép, szentimentális üzenettel. Egy romantikus ajándék egy – a sztereotípiák szerint érzelemmentes foglalkozást űző – személytől. Párhuzamot vontam e között, és a mai kor párkeresési szokásai között. Páncélszerű kagylóhímzések, printelt latex, de 19. századi antik hímzések is helyet kaptak a kollekcióban.
Kattints a galériára Gergő diplomakollekciójáért!
Mint tervező, miben változtál leginkább az iskolai évek alatt és végeztével?
Az iskolai évek alatt nagyon tudatosan figyeltem arra, hogy százezer százalékosan megmutassam magamat, hiszen mindennel önmagadat prezentálod. Legyen az az Instagram-oldalad hangulata, vagy a névjegykártyád papírvastagsága, amit utána egy vásáron odaadsz egy anyagkereskedőnek. A képzés alatt igyekeztem minden kísérletezési lehetőséget és időt kihasználni. Voltak konkrét cégek, ahová be akartam kerülni és már alapból úgy építkeztem az iskolai évek alatt, hogy a portfólióm egy koherens tervezői látásmódot közvetítsen.
Mi volt a következő lépésed a diplomakollekció után?
A bemutató másnapjára az egyetem megszervezett néhányunknak interjúkat az LVMH szakembereivel, akik a tehetségek felfedezéséért felelősek, hogy megnézzék a portfólióinkat. Még szerencse, hogy a könyvtár a nap 24 órájában nyitva van, mert így hajnalra ott össze tudtuk állítani az anyagunkat és utána mentünk az interjúkra. A Louis Vuittonnál kínáltak fel egy gyakornoki lehetőséget, amit végül nem tudtam elvállalni.
Hogyan kerültél a Guccihoz?
A diploma után nem akartam saját divatmárkát alapítani, mert nagy tőke kell hozzá és a verseny is óriási. Tanulni és fejlődni akartam még, így egy héttel azután, hogy befejeztem a képzést, el is kezdtem különböző cégekkel felvenni a kapcsolatot, hiszen az állásokat nem hirdetik meg. Még az egyetem alatt megosztotta az egyik ruhapróbám során készített fotót Sara Maino (a Vogue Italia szerkesztője és a Vogue Talents vezetője – D.E.), amit látott egy olasz kurátor, aki megkeresett, mert a munkám pont illeszkedett a kiállításának a tematikájába, amit a római divathét alatt rendeztek meg. Rengeteg szakmabeli vett részt az eseményen és a kurátor be is mutatott például Suzy Menkes-nek és Silvia Venturini Fendinek is. Még a kurátor mondta, hogy szerinte a Guccihoz kellene mennem és felajánlotta, hogy mivel ismeri Alessandro Michelét, odaadná neki a portfóliómat. Le is szerveztek a vezető tervezővel egy interjút, de lassan hoznak döntést ekkora cégeknél. Amíg vártam a válaszra, elmentem a Mary Katrantzou-hoz gyakornoknak. Ott megtanultam, hogy működik egy kisebb cég, printeket és ruhákat terveztem. Amikor pedig hívtak a Guccitól, költöztem is Olaszországba.
Egy évig dolgoztál junior designerként a Guccinál. Mi volt a feladatod?
Először női ruhatervezőként kezdtem, ami az egyik legizgalmasabb, hiszen ők tervezik a leglátványosabb show piece-eket. Utána átkerültem a hímzéstervezőkhöz, ami egy nemzetközibb csapat is volt, a hímzések ráadásul mindig is érdekeltek. Nagyon szabadon dolgozhattunk. Főleg női ready-to-wear és VIP-ruhákhoz terveztük a hímzéseket, például a MET-gálára, Lana del Rey-nek, vagy Jared Letonak, és az egyedi megrendelésekre készülő különleges darabokkal is mi foglalkoztunk. Azért nagyon felszabadító volt megtapasztalni, hogy nincs büdzsé, nincs korlát! Ráadásul a Gucci a legjobban teljesítő divatmárka, lekörözi a Chanelt vagy a Diort – azért nem rossz ennek a részesévé válni! Egy évre szólt a szerződésem, amit meg akartak hosszabbítani, viszont én vissza akartam költözni Londonba. Szakmailag óriási fejlődésen mentem keresztül a Guccinál. Hihetetlen érzés volt megtapasztalni azt, hogy az ötleteid a legmagasabb minőségben készülnek el. Próbáltam szabadúszóként együttműködni velük, viszont Olaszországban ezt nem szeretik. Azt éreztem egy év után, hogy ez most vízválasztó: ha maradok, akkor új lakásba kell költöznöm, kijjebb a belvárosból, viszont akkor jogosítvány is kell és továbbra se lesz időm a saját tervezői projektjeimre. Akkor tényleg be kell rendezkednem. Ezt az áldozatot viszont, nem voltam benne biztos, hogy meg akarom hozni.
Mi az, amit nem is gondol egy kívülálló a divat „mélyéről”?
Az egyetemen azt sulykolják beléd, hogy szuper vagy, nagy önbizalmat adnak, mert ebből az élet majd úgyis elvesz. Sokáig azt hittem, hogy ha tehetséges vagy, akkor felfigyelnek rád, de ez sok cégnél nem szempont: az számít, milyen tapasztalattal rendelkezel, hol dolgoztál korábban, ha ezt kipipálhatod, és még mellé kreatív is vagy, akkor van nyert ügyed.
Tanultál egy fél évet Isztambulban is.
Isztambulban Erasmus-szal töltöttem kint egy fél évet – olyan városba akartam menni, ami más, mint ahol eddig jártam. Nagyon inspiráló volt az ott töltött idő, nagyon kedvesek az ottaniak és nagyon erős a mai napig a könnyűipar náluk. Együttműködtem kint egy bőr- és szőrmeipari céggel is, és nagyon sok anyaggyártót ismertem meg. Ami meglepő volt, hogy a gyártók gyakran nem hagyták, hogy fizessek, mert látták, hogy diák vagyok és még annak ellenére is támogatni akartak, hogy nem voltam odavalósi.
Melyik várost tartod mára az otthonodnak?
Budapestet és Londont is: szeretem Londont, mert az az a város, ahol minden megvan, amire jelenleg szükségem van. Nagy a nyomás, de ez inspirál is, és szeretem az ilyen szituációkat. London egy végeláthatatlan művészeti és inspirációs forrás, illetve olyan design központ ahol mindig történik valami. A legtöbb budapesti barátom is Londonba költözött és kialakult már a magyar feltörekvő kreatív csapatunk, így sok izgalmas projekten dolgozunk együtt. Budapesthez rengeteg inspiráló régi emlék fűz és imádom, ahogy a város századfordulós arculata ütközik a kommunizmus során létrejött építészeti, belsőépítészeti furcsaságokkal. Számomra ez egy nagyon izgalmas mix.
Kik voltak és vannak rád a legnagyobb hatással?
Alexander McQueen etalon számomra: ő a londoni munkásosztályból jött, a lakótelepek szürkeségéből, mégis kreativitásának köszönhetően néhány könyvből és a családja történeteiből inspirációt merítve készítette el első kollekcióit, amik márkája alapjául szolgáltak. Hatalmas technológiai tudásra tett szert gyakornokként a Savile Row-n. Bár már megvolt a saját márkája, de egy ideig még mindig szegénységben élt. A lázadó tehetsége viszont utat tört és egyedülálló tervezői bravúrokat hajtott végre. Ma már nehéz egyedit alkotni és olyat, ami még nem volt. Alessandro Michele például létrehozott egy vizuális világot, egy védjegyszerű motívumkészletet, ami befogadhatatlanul részlet gazdag és néha teljesen szürreális. Felnézek rá és Marco Bizzarira (ő a Gucci ügyvezető igazgatója), akivel bátor döntést hoztak, amikor elhatározták, hogy teljesen megváltoztatják a Gucci arculatát, még akkor is, ha ezzel elveszítik régi vásárlóik egy részét. Bebizonyították, hogy néha csak bele kell vágni valamibe és a többi majd jön utána.
Miből meríted a legtöbb inspirációt?
Rengeteget járok bolhapiacokra és vannak bizonyos érdeklődési szakaszaim. Amíg Londonban tanultam, addig a XIX. század és a viktoriánus Anglia, mert ott szinte ezt lélegzed be. Rómában inkább az 1960-70-es évek diszkó korszaka inspirált és ez még mindig aktuális. A múltbéli dolgok átromanticizálása inspirál: összekapcsolok különböző tereket, időket vagy akár nyelveket, és ebből alakul ki bennem egy esszencia, egy elképzelt hangulat. Olyan, mintha egy filmet vagy színdarabot rendeznék fejben.
Mi ez az inspiráció-esszencia a hamarosan elérhető kollekciódnál?
Egy szürreális álom egy elképzelt ’70-es évekbeli hotelről valahol elszigetelve Dél-Franciaország tengerpartja közelében, ahol emberek és mitológiai alakok együtt ünnepelnek a nyári forróságban elszigetelve a valós élet gondjaitól és rohanásától. A narancs és a föld színek kavalkádja találkozik a tenger hideg kékjeivel. A hideg Negronikon kívül csak a talpuk alatti terazzo kő hűsít egyedül. Erről a filmbe illő hangulatról kapta a kollekció a Hôtel el Paradiso nevet.
A munkáid rendkívül gazdagok kézi díszítésekben és aprólékos részletekben. Mit jelent számodra a kézimunka? Hogy látod, mennyire veszélyezteti ezeket a megoldásokat a technológia?
Bizonyos dolgokat egyszerűen nem lehet automatizálni és géppel készíteni, mert csak imitálni tudják azt az ízes tökéletlenséget, amit az emberi kéz hoz létre például egy hímzés esetében. Ez kicsit olyan, mint, hogy egy gép magától sose fog tudni egy olyan képet festeni, mint Schiele vagy Monet. Épp ezért óriási potenciál van ezekben a megoldásokban és lenyűgöz, hogy ebben az esetben az emberi tehetséget, szaktudást és szakmai tradíciót nem tudják eltörölni a gépek.
A lakberendezési tárgyakban az tetszik, hogy itt is megvalósul a kézi megmunkáltság, például a printek, tapéták alapját kézzel festett illusztrációk adják. Egy másfajta lendület, frissesség van a tárgyakban és nagyon felszabadító, hogy ezzel is, és azzal is foglalkozhatok. Már a terveim között szerepel néhány hímzett megoldás a következő kollekcióban.
Gergei Erdei: Limitált darabszámban, szigorúan Magyarországon készülő lakberendezési kollekciót kínál a márka, amelyben kerámiák, különböző műalkotások, párnák, tapéták kapnak helyet. A kollekció és a márka esszenciáját az 1960-70-es évek francia Riviérája és Olaszország ezen periódusa nyújtja, a szürrealista és kubista irányzatok ihletforrása mellett. A figyelemfelkeltő, egymással könnyen kombinálható élénk színű tárgyak önálló műalkotásként is megállják a helyüket. A tárgyakat az ókori római mitológia istenségeinek személyiségei inspirálták, a klasszikus római szobrok és tárgyak letisztultsága mellett.
Mikor indultál el a lakberendezés irányába?
Az építészet és a belsőépítészet mindig is érdekelt, de Rómában kezdtem el ezzel foglalkozni igazán. Vágytam arra, hogy valami újat csináljak, és autodidakta módon tanuljak, a divatból sok inspirációt merítve. A lakberendezés környezetbarátabb is: nem variálod át a lakásodat olyan gyakran, hosszú távon gondolkodsz. A kerámiák terén hiányt láttam, hiszen kevés ebből, ami színes és feltűnő. Azt érzem, hogy jelenleg rengetegen túlhajszoltak és mindenkinek szüksége van egy olyan környezetre ahol a tárgyaival biztonságot teremt maga körül. Mindig is vonzott, hogy valami olyat csináljak, amihez később emberek kötődnek érzelmileg, élményekkel és emlékekkel. A megvásárolható tárgyakon kívül egyedi tervezői szolgáltatások is elérhetőek a weboldalamon keresztül. Ezen belül lehetőség van magánszemélyek, éttermek, szállodák vagy belsőépítészek elképzelésének megfelelő tapéták, étkészletek, textíliák, grafikai illusztrációk létrehozására is.
Milyen egy Gergei Erdei darab?
Figyelemfelkeltő, de nem hatásvadász tárgyakat, illetve ruhákat terveztem – és tervezek most is. Fontos számomra, hogy kötődést és érzelmeket váltsanak ki. Például az élénk kerámiáim egyfajta meghökkentő színfoltként azonnal feldobják és modernizálják az antik bútorokat, de egy letisztultabb modernista környezetben is szuperül működnek a ’60-as évek bútoraival. A színes mintás párnák festményszerű mintáikkal nagyon jól kombinálhatóak egymással, és élettel töltik meg az amúgy megunt kanapékat vagy foteleket. A kollekció szeptemberig egyébként folyamatosan bővül, ezért érdemes lesz figyelemmel követni.
Mik azok a tárgyak, amik mindig nálad vannak?
Telefon mindig van nálam, de műszaki cikkekre nem tudok, csak funkcionálisan tekinteni. Nem tudom tárgyként értékelni. Amit otthon tartok és lakásról lakásra jönnek velem, az egy XIX. századi szálas tea szállító, fémveretes doboz, amit asztalnak használok. De Rómában is sok régiséget vettem, rengeteg izgalmas dolgot lehet találni jó áron. Inkább ezekhez ragaszkodom. A rajzcuccaimat minden utazás alkalmával magammal viszem. Régen sok ruhát vettem, de rájöttem, hogy felesleges.
Hogyan változott a ruhadarabokhoz fűződő viszonyod?
A ruhára már inkább, mint tárgyra, és mint gyűjthető dologra tekintek, ami értékes, és az lesz később is, ha okosan választunk. Szeretek úgy tekinteni a vintage-darabokra, mint egy mitikus dologra, amihez korábbi emlékek és élmények kötődnek. Egyszer izgalmas lenne egy levelet találni valaminek a zsebében, amiből megtudhatnék valamit az előző tulajdonosáról. Fontos számomra a környezettudatosság. Horror belegondolni, hogy mennyi mindent csak párszor veszünk fel! A drágább dizájner-darabok legalább elgondolkodtatnak mindenkit az áruk miatt, és ettől megbecsültebbek is, illetve később is megmarad az értékük és állapottól függően újra értékesíthetőek – ez a (lakberendezési) tárgyakra is igaz. A legtöbb online designer resale oldalon a ruhák mellett rengeteg lakberendezési tárgy is megtalálható.
Az alkotás melyik részét élvezed a legjobban?
A legjobban a termék, vagy egy márka imidzsének kialakítását, kommunikációját, a vizuális világ összeállítását és megtervezését, a fotózások megszervezését élvezem. A mindent átszövő koncepció megtervezése a kedvencem: a hírlevél legapróbb elemétől a csomagolás vagy a címke utolsó centiméteréig.
Ha megváltoztathatnál bármit a divattal, öltözködéssel kapcsolatban, mi lenne az?
Mondhatnám, hogy eltörölném a rendkívül környezet szennyező és értéktelen fast fashiont, de sok tervezőt foglalkoztat és sok országban ad munkát az ott élőknek. Nem mondhatjuk, hogy mindenki járjon dizájner-ruhákban, de jó lenne, ha mindenki feltenné a kérdést, hogy kell-e neki az az adott darab, még ha jutányos áron is van. Biztosan szükségünk van rá és többször hordani fogjuk?
Nem értek egyet a természetes és mesterséges anyagok közötti különbségek terén óriási trendként elterjedt tévhitekkel sem. Ennek egy nagy része csak marketing. Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai. A pamuthoz szükséges gyapottermelés például rengeteg vizet igényel, amiből több afrikai falu is virágzó oázissá változhatna. Nincsen főgonosz, inkább az átgondoltságot és mértékletességet kellene tudatosítani a fogyasztókban. Ha nem vásárolsz annyit, nem gyártanak annyit.
Mik a további terveid?
Jelenleg a lakás dekorációs kollekcióm bővítésére és egyedi megrendelésekre és az együttműködésekre fókuszálok. Illetve már néhány londoni üzlet is érdeklődött a tárgyak iránt, ezért most a velük való közös együttműködéssel is sokat kell foglalkoznom. Kilátásban van egy nagyon izgalmas londoni kollaboráció is. A Hôtel el Paradiso kollekció egyébként július 28-tól lesz elérhető limitált mennyiségben a weboldalamon keresztül.
Instagram: @gergeierdei
Fotó: Donka Panna, Martin Wanda Enteriőr fotók helyszíne: Société Budapest
