Óda a koppenhágai nők stílusához

2019. szeptember 05.
Koppenhágához rengeteg design, formatervezésben kiemelkedő alkotás fűződik, ezzel egyetemben a divat is felzárkózni igyekszik. Kicsit úgy képzelem el a városi utcákat róva, mintha nem csak kiemelt napokon, de a hét összes napján fashion események zajlanának.

Az első észrevételünk, hogy a különböző mintákat és anyagokat olyan tehetséggel válogatják össze, mint ahogyan a sós és az édes ízek egészítik ki egymást egy jól komponált fogásban. A másik, hogy olyan csavarokra, divattippekre lehetünk figyelmesek és meríthetünk inspirációt a hétköznapokra is, amelyek mellett lehet, hogy már többször elsétáltunk…

Itt vannak például a színek: azoknak a színeknek is különös harmóniája alakul ki a koppenhágai nők ruhatárában, amelyek talán a melegségük vagy éppen a hidegségük miatt nem passzolnak össze alapvetően, de olyan érzékenyen választják meg az arányokat, hogy tökéletes szett lesz a végeredmény.

 Ez igaz a stílusok keveredésére is, gyakran vegyítik a sportos rövidnadrágot romantikus, fodros blúzzal, amit még megfejelnek egy rikító lábbelivel is. A koppenhágai divat azt tanítja nekünk, hogy nem az erőltetett outfitektől leszünk divatdiktátorok, hanem akkor, ha ösztönösen válogatjuk össze azokat a darabokat, amelyek személyiségünkhöz jól passzolnak, hiszen az önbizalom rengeteget dob a megjelenésünkön. „Ezt vettem fel reggel, ez volt a döntésem és ebben érzem jól magam” – mondja egy koppenhágai outfit. 

8 fotó megtekintése