Védőfelszerelés gyártásába kezd a H&M

2020. március 24.
A H&M-csoport is csatlakozott azon cégek csoportjához, amelyek erőforrásaikat és kapacitásukat felhasználva kórházak és egészségügyi dolgozók számára gyártanak védőfelszereléseket.

A H&M-csoport ellátási láncának a kapacitását – beleértve a széleskörű beszerzési műveleteit és logisztikai képességét is – felhasználja annak érdekében, hogy minél hamarabb elkezdhessék szállítani a szükséges felszereléseket, hogy segíteni tudják a bajban lévő országokat és a közösségeket világszerte.

A H&M-csoport vezérigazgatója, Helena Helmersson az EU-val egyeztetett a kérdésben, és az egészségügyi dolgozók és a kórházak számára azonnal elkezdték a védőfelszerelések gyártásának az előkészítését.

koronavírus

„A jelenleg zajló koronavírus-járvány drámai hatással van mindannyiunkra, és sok más szervezet mellett a H&M-csoport is megpróbál megtenni minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy segítsen ebben a rendkívüli helyzetben. A most bejelentett az első lépés a részünkről a vírus elleni küzdelemben. Mindannyian együtt vagyunk ebben a jelenlegi helyzetben, így mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy együttes erővel próbáljuk megoldani a problémát.” – mondta Anna Gedda, a H&M-csoport fenntarthatóságért felelős vezetője.

Olvasd el ezt is!

Fotó: Getty Images