Ilyen volt az első virtuális sanghaji divathét

2020. április 01.
Bár a COVID-19 hatására szerte a nagyvilágban rengeteg rendezvényt lemondtak, a sanghaji divathetet nem törölték, helyette megszervezték online.

A koronavírus teljesen átírta az életünket, átalakultak a mindennapok, új problémákkal szembesülünk, és új megoldások után kell néznünk – hiszen a világ nem állt le. Ezt bizonyítja az is, hogy a sanghaji divathetet nem fújták le, helyette gondoltak egy merészet a szervezők, és teljes egészében digitális platformon bonyolították le a bemutatót, amit az Alibaba TMall platformján keresztül valósítottak meg.

Bár a látvány szokatlan volt, hiszen teljesen más hangulatot hozott, mint a hagyományos bemutatók, az új csatorna mégis egy intim miliőt tudott teremteni, a tervezők maguk – a saját stúdiójukban, saját ötleteik mentén – prezentálhatták alkotásaikat, a fontos részleteket közelről is megmutathatták a „kamerának”, sőt arra is volt lehetőség, hogy a tervező válaszoljon a nézők kérdéseire. A digitális bemutató azt is lehetővé tette, hogy a nézők azonnal megvásárolják a ruhákat.

Mutatjuk, hogyan nézett ki az első digitális sanghaji divathét, ahol 30 ország 150 brandjét mutatták be, és ami három óra alatt 2,5 millió nézőt ültetett a képernyők elé.

Tervezők, akiket érdemes követni 

Shushu Tong 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

shushutongstudio (@shushu__tong) által megosztott bejegyzés, Júl 15., 2019, időpont: 4:59 (PDT időzóna szerint)

Angel Chen

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Angel Chen (@angelchenwig) által megosztott bejegyzés, Febr 21., 2020, időpont: 9:21 (PST időzóna szerint)


Feng Chen Wang

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Feng Chen Wang (@fengchenwang) által megosztott bejegyzés, Márc 5., 2020, időpont: 7:01 (PST időzóna szerint)

Forrás: fashionunited

Ezt már olvastad?