Viva Mexico

2020. április 23.
Képzeletben utazom. Sokat, sokfelé – leginkább azokra a tájakra látogatok el, ahol még nem jártam. De gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Végigveszek mindent, ami varázst hozhat a lakásba – ízeket, ételeket, tájakat, szokásokat, és persze a ruhák sem maradhatnak ki!

Mexikó pár éve lett a mániám, amikor tudatosult bennem a zsigeri vonzódásom a harsány, szinte harapni- és szagolnivaló színek és minták iránt. A bennem élő skandináv minimál kezdett a lakásban háttérbe szorulni, igény és vágy ébredt bennem a tarkabarka, kicsit falusi, kicsit népi iránt. Szőttesekkel, párnákkal, festett tányérokkal volt tele a fejem és a keresőprogramok, ugrottam mindenre, amin legalább tíz szín kavargott – a számomra legnagyobb harmóniában.

Ezt már olvastad?

A bezártság szülte álmodozás és az egyre egyhangúbb napok leküzdéséért játékba fogtam, nem mellesleg már nagyon unom magamon a szürke,fekete, pasztellszínű macinaci-pulcsi kombót. Valami frivolra, harsányra, életre vágyik a szemem és a lelkem, úgyhogy összeszedtem, hogy tudnék pár ruhadarabbal idevarázsolni egy darabka Mexikót a lakásba. Frida módjára drámai, földig érő szoknyába és blúzokba bújok, összepárosítva az átlagszemmel legkevésbé sem összeillő darabokat. Egy jó élénk rúzs, ha akad, egy művirág a hajba, és jöhet egy margarita… így a Zoom és a hátborzongatóan új értelmet nyert home office is elviselhetőbb! Most pár napra lecserélem ezekre a mackót, nachostálat fogok csinálni, és újra előveszem a DIY terveimet a mintásra festett kaspókról, szőnyegszövésről és székmázolásról. Isteni lesz! Utazom!

mexiko-bazar-ruhak

Tűzpiros ruha övvel F&F 8490 Ft. Kék, puffos ujjú csipkegalléros blúz Zara 8995 Ft. Napsárga fodros maxiruha C&A 25 995 Ft. Virágos pamutruha Springfield 7995 Ft. Absztrakt mintás oversize ing desigual.com. Zöld, fodros oversize maxiruha H&M 14 995 Ft. Pink virágmintás top Zara 7995 Ft. Rózsaszín alapon fekete pöttyös szoknya F&F 5490 Ft. Elnagyolt virágmintás maxiruha desigual.com. Kék-fehér kockás sort Weekend Max Mara 63 490 Ft. Törzsi mintás oversize maxiruha Weekend Max Mara 146 990 Ft. Piros-fehér kockás top topshop.com. Csíkos rakott blúz Anna Mason – net-a-porter.com. Lila pöttyös áttetsző felső monki.com. Zöld alapon fekete pöttyös top Pull&Bear 5595 Ft. Levendulalila alapon fehér pöttyös nadrág Bershka 6995 Ft

 

Fotó: Getty Images, Unsplash, Marie Claire-archívum