7 kihagyhatatlan piros ruha nyárra

2020. június 03.
A kis fekete mellett nem árt, ha lóg egy piros ruha is gardróbunkban. Mindjárt elmondom, miért….

Sosem felejtem el, úgy körülbelül 11 éves lehettem, és éhesen tapadtam a kevés „nyugati” csatornák egyikén látható, az addig nálunk ismeretlennek számító tinisorozat típusú csodára. A szőke, rövid hajú főszereplőlány azonnal belopta magát a szívembe, hiszen éjjel-nappal tetőtől talpig feketében járt (most végiggondolva, talán ő fertőzött meg). Az állandó, mások számára akár egyhangúan unalmasnak tűnő, örök feketeségben volt számomra valami igazán vonzó és követendő, nem mellesleg igen titokzatosnak láttam már akkor is. No de történt egyszer, hogy megtetszett neki egy fiú, úgy istenigazán. Úgy döntött, egy randi erejéig elhagyja a megszokott feketét, és vörösre vált. Főhősnőnk nem aprózta el most sem, a tetőtől talpig vörös mellett döntött – cipő, táska, de fogadni mertem volna, hogy még a fehérneműje is passzol. Bevésődött örökre az a pillanat és a fiú reakciója, amikor a komor, „gótikusan fekete” lány megjelent talpig pirosban… kevés meghatóbbat, szebbet láttam.

Pontosan ezt a hatást kergetjük a vörös színnel, nem véletlen a vörös rúzs tagadhatatlan egyeduralma a rúzspalettán sem. Marilyn Monroe, Ava Gardner, Brigitte Bardot vagy Elizabeth Taylor már akkor tudta, de ma is számtalan sztár szavaz a vörös valamelyik árnyalatára a kifutón vagy a filmvásznon.

A vörös szín izgalmat, kalandot, erőt, energiát ad – nem véletlen, hogy ha önbizalomra van szükségünk, bátran hívjuk segítségül – akár rúzs formájában is. Szenvedélyre ösztönöz, figyelemfelkeltő, így ne csodálkozzunk, ha tényleg minden szem ránk fog tapadni.

Összegyűjtöttem pár vörös ruhát, amiben „lábremegve” készülhetünk akár az első, akár a sokadik, mégis jelentőségteljes randinkra.

red-dress-bershka

Bershka, 5595 Ft

red-dress-zara

Zara, 14 995 Ft

red-dress-max-mara-weekend

Weekend Max Mara, 113 590 Ft

red-dress-ff

F&F, 7490 Ft

red-dress-hm

H&M, 9995 Ft

red-dress-mango

Mango, 19 995 Ft

red-dress-reserved

Reserved, 9995 Ft

Fotó: Getty Images

Láttad már?