98 éves korában elhunyt Pierre Cardin divattervező

2020. december 29. |

Pierre Cardin kivételes látásmódja és újításai új fejezetet nyitottak a divat történetében. Az ikonikus tervező egy Párizs melletti kórházban hunyt el december 29-én.

Az olasz születésű tervezőt avantgárd, Space Age stílusa, geometrikus szabásmintái és motívumai, a női idomok gyakori figyelmen kívül hagyása, gengersemleges és nem mindig praktikus alkotásai tették híressé.

Pierre Cardin

Bár szegénységbe született, miután a háború után szüleivel Párizsba emigrált, hamar rátalált a maga útjára. Szabónak tanult, majd Jean Cocteau filmrendező számára tervezett kosztümöket. Ekkor ismerte meg Christian Diort, aki mellett szabóként dolgozott. 1950-ben megnyitotta saját üzletét, három évre rá bemutatta első női kollekcióját, alig egy évvel később pedig egy csapásra világhírre tett szert buborékruhájának köszönhetően. 1964-es Space Age kollekcióját a divat egy fontos mérföldköveként tartják számon, amivel mindörökre bevéste nevét a divat történelemkönyvébe. Pierre Cardin színrelépése alapjaiban rengette meg a ‘60-as, ‘70-es évek divatját.

Míg a divat akkoriban az elit kiváltsága volt, Pierre Cardin lépett egy merészet, 1959-ben megtervezte az első ready-to-wear kollekcióját, hogy a divat a kevésbé tehetősek számára is elérhetővé váljon. Mindeközben megreformálta a férfidivatot is, és megteremtette a férfimodellkedés műfaját.

Pierre Cardin olyannyira újító volt, hogy az ‘50-es években tömeggyártásba kezdett, hogy üzletekben árulhassa a ruháit, de ő volt az, aki először gondolt arra, hogy a márkanév alatt nemcsak ruhákat, de parfümöket és kiegészítőket is árulhat. Bár sok kritika érte, ő ezekkel nem foglalkozott. „Egyáltalán nem álmodok a pénzről, de miközben álmodozom, pénz csinálok” – nyilatkozta még 2007-ben.

Ismerd meg a tervező életének legizgalmasabb állomásait!

Forrás: The Guardian Fotó: Getty Images

Olvasd el ezt is!

Házhoz jön a Dior története

Házhoz jön a Dior története

Bárki VIP vendégnek érezheti magát a Diornál, hiszen a márka kinyitotta archívumát, és YouTube-csatornáján egy 1949-es dokumentumfilmet tett közzé Christian Dior haute couture munkásságáról.

Szólj hozzá te is!

Még több Divat