„Nézzetek körül otthon, és lássátok, hogy mi minden van már” – interjú Döbrösi Laurával a fenntarthatóságról

2021. január 13.
Döbrösi Laura volt már címlapsztárunk és interjúalanyunk is, sőt, az első Go Green! kampányunk arca is. Szívügye a fenntarthatóság, ezen a téren pedig egyre magabiztosabb. Most a divatról és a hulladékmentes életmódról kérdeztük.

A fenntarthatóság témájában először a WatchMyWaste posztjaidra figyeltem fel. Mi indított el a fenntarthatóság útján? Mi ösztönzött arra, hogy beszélj erről az embereknek?

Gyerekkorom óta mélyen rezonálok a természettel, ösztönből rosszulesik, ha károsítom. Felső tagozatos koromban egy ökosuliba jártam, ahol belém nevelték az alapvető környezettudatos reflexeket és a többi élőlény tiszteletét, valamint megtanítottak rá, hogy fontos rendszeresen kirándulni, amiért nagyon hálás vagyok. Amióta az eszemet tudom, igyekszem odafigyelni a „zöldülésre”, de az elmúlt évek sokkoló híreinek hatására bekeményítettem. A döntést, hogy ezt a folyamatot
megosztom a világgal, azért hoztam meg, mert az Instagram-követőim száma elérte a tízezret, és felelősségnek éreztem valami hasznosat kommunikálni. Reménykedtem abban is, hogy a nyilvánosság motivál majd, hogy ne adjam fel. Így is lett! Nemsokára húszezer követőm lesz… Ki kell találnom egy új fejezetet a publikus ökofejlődésemnek!

Biztosan nagyon sűrűek és mozgalmasak lehetnek a mindennapjaid, hogyan tudod mégis beiktatni azt az idődbe, hogy tudatosan vásárolj?

Mióta tudatosan vásárolok, sokkal kevesebb időt töltök vásárlással. Hetente, másfél hetente egyszer megyek, célirányosan a piacra, és ha kell, a csomagolásmentesbe. Az egész kör megvan egy óra alatt. Nem járok boltba és nem költök csomagolásra, nem veszek import zöldséget, gyümölcsöt és impulzustermékeket, sokkal kevesebbet is költök. Hiába tűnnek a csomagolásmentes boltok elsőre drágának, a tudatos és egyszerűsített vásárlás-étkezés végül mindig olcsóbb, mint össze-vissza rohangálni az alapanyagokért naponta, vagy rendelni az ételt.

A színház világában jelen van valahogy a fenntarthatóság? Ha igen, akkor hogyan?

Sajnos mind a színházban, mint a filmben sok a pazarlás. Káros anyagokat használunk, autózunk a helyszínek között és szemetet termelünk, szerencsére egyre többeket zavar ez, és egyéni szinten tudunk kérni változtatásokat, például van olyan színész, aki csak állatkísérlet-mentes sminket enged magára tenni. Nagyobb forgatásokon lenne pénz igénybe venni zöld szolgáltatásokat, remélem ez lassan sikké válik. Érdemes követni a Film In Green nevű szervezet munkáját, fenntartható forgatással kapcsolatban nyújtanak segítséget.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Laura Döbrösi (@dobrosilaurawerk) által megosztott bejegyzés

 

Számodra mit jelent a divat fogalma?

Szerintem a divat az emberi ízlés kollektív válasza a társadalmat formáló eseményekre, ami az egyének önkifejezésén keresztül mutatkozik meg. A divat alkalmazott művészet, de minél inkább a képzőművészet jut eszembe róla, annál jobban tetszik. Mindig arra gondolok, hogy egy táska legelőször egy érzés volt, amiből lett egy rajz, egy festmény, aztán lett belőle tárgy, és a használatán keresztül élménnyé, emlékekké válik.

Mit gondolsz, mi határozza meg azt napjainkban, hogy mi számít divatosnak és mi nem?

Ez egy rejtély számomra, és éppen attól izgalmas kérdés, hogy nem tudom rá a választ. Régen voltak híres trendszetterek és szigorúbb normák, amiknek meg kellett felelni, vagy amiket fel lehetett rúgni. Ma már minden hat mindenre, nehéz megmondani, mi jön alulról, és mi egy divatdiktátor fejéből, hogy ki követ kit.

Influenszernek, hírességnek lenni továbbra is nagy felelősség, mert ha ebből a pozícióból beszélsz, valószínűleg figyelni fognak rád, és talán utánozni is fognak. Én ezért kezdtem el a környezetvédelemről beszélni, és örömmel látom, hogy egyre többen tesszük ezt, és egyre többen értékelik is.

Te milyen szempontok alapján vásárolsz ruhákat, és általában honnan?

Nem veszek új ruhát, csak akkor, ha műalkotás. Értsd: különleges, tervezői darabokat, és fontos, hogy magától a tervezőtől vegyem. Ez évente 1-2 alkalom, hogy „kapok magamtól valamit”, közben pedig támogatok egy művészt. 2019-ben és 2020-ban összesen háromszor fordult elő velem, hogy bementem a H&M-be, és vettem 1-1 dolgot (ebből az egyik egy melegítőnadrág volt, ami hirtelen kellett), amúgy már semmi fast fashion. Ha frissítésre vágyom, abarátnőim lakásvásáraiból és anyukám szerkrényéből élek, vagy felkeresem a sok vintage turkáló egyikét. A Lovebug a kedvencem!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Laura Döbrösi (@dobrosilaurawerk) által megosztott bejegyzés


Mit ajánlanál azoknak az embereknek, akik még csak most kezdik a fenntarthatóság és a környezettudatosság felé kormányozni az életüket?

Minél kevesebb vegyszer! Sminklemosó helyett olívaolaj, takarítószer helyett ecet. A legnagyobb mellényúlás a zöldülés nevében őrült „zero waste cuccok” meg „zöld termékek” vásárlásába kezdeni. A cél, hogy kevesebb dolgot vegyünk! Nézzetek körül otthon, és lássátok, hogy mi minden van már. A paradicsomszósz üvege lesz a kedvenc kulacs, nem kell kilencezerért venni egy újat. Aztán persze le lehet cserélni az elfogyó dolgokat hulladékmentes alternatívákra. Higgyetek benne: sokkal kevesebbet fogtok költeni, mert egy idő után semmiből nem kell újat venni!

Kövessetek zöld szervezeteket, blogokat! A kedvenceim a Hulladékmentes, az Ökoanyu, a Tinyecoembassador, a Shamobags, a Holyduck és a Felelős Gasztrohős, de ajánlom a Magyar Természetvédők Szövetségének blogját is. Az én Instagram-profilomon #watchmywastekisokos hashtag alatt találjátok a tematikusan összefoglalt bejegyzéseimet, sok témát érintek, és a fejezet folyton bővül.

Szerző: Donkó Rebeka, az ELTE BTK média szakos hallgatója

Fotó: Döbrösi Laura

Olvass tovább!