Itt az ideje másként gondolni a ceruzaszoknyára

2021. november 10.
A pliszírozott szoknyák versenytársat kaptak, hódítanak a ceruzaszoknyák.

A ceruzaszoknyák hosszú időn át két kategóriába voltak bebetonozva. Vagy megkapták a konzervatívan elegáns, irodabarát és titkárnős jelzőket, vagy ezekre építkezve szinte fétistárggyá váltak, melyektől elvárták, hogy buján domborítsák ki a tűsarkakon libbenő homokóra alkatot. Most pedig ott tartunk, hogy a ceruzaszoknyák a hétköznapok vagány alapdarabjaivá válnak, amik bár roppant nőiesek, de jóval lazábban és változatosabban teszik mindezt.

ceruzaszoknya street style

Bakancsot húzni hozzájuk például kifejezetten menőség, blézer helyett pedig akár egy mutatósabb melegítőfelsővel, kardigán helyett bomberdzsekivel is társíthatjuk. A (mű)bőr mellett tweed változataik verhetetlenek, de az elmúlt szezonokban oly megkedvelt kötött anyagúak is jól mutatnak.

A járást megkönnyítendő hasítékok gyakorta öltenek tekintélyes méreteket, és a jelek szerint legritkább esetben kerülnek a szoknya hátuljára. Gyakoribb, hogy átlapolt hatással kombinálva a szoknya elülső részét díszítik, vagy az oldalvarrásban kap helyet.

A felső esetén nincs kőbe vésve, hogy csak betűrve mutat jól, viselhetünk ceruzaszoknyánkhoz oversize pulóvert is, ha úgy tartja kedvünk. Az összhatásnál azonban vegyük figyelembe, hogy ez a megoldás mindenképp összenyom, ezért érdemes egy szép övvel derekat csinálni ilyen esetben is, főként ha lapos talpú csizmával társítjuk szettünket.

Bőr ceruzaszoknya

Ha kedvet kaptál a ceruzaszoknyákhoz, íme néhány tipp, hol, milyen változatban találod meg őket.

Karl Lagerfeld 325 €

H&M Premium Selection 24 995 Ft

Twinset – answear.hu 67 990 Ft

Zara 15 995 Ft

Zara 9995 Ft

Van Graaf – Marie Lund 19 990 Ft

Pinko 195 €

Celeni 69 900 Ft

Desigual 69,95 €

Reserved 7995 Ft

Street style fotók: Getty Images

Ezt olvastad már?