Fókuszban az anyák: itt a Lilla Sellei Bags megújult Színtípus kollekciója

2022. április 24.
Az első Lilla Sellei Bags Színtípus kollekció két éve, a 2020-ban debütált. A két évvel ezelőtti színpadra lépése óta is sokan keresték a hozzájuk leginkább passzoló színekkel díszített táskákat, így régóta tudta a tervező, Séllei Lilla és barátnője, Megyán Eszter, hogy idén megújulva tér vissza a kollekció. Akárcsak akkor, a mostani, 2022-es tavaszi–nyári gyűjtemény is a színtanácsadó és fenntartható divattal foglalkozó újságíró, Mengyán Eszter szakértelmével született meg. Elhagyták a geometrikus formák világát, és egy virágos mintának készítették el a tavasz, nyár, ősz és tél színtípusokkal leginkább harmonizáló verzióját.

A kollekció születése

Valamikor novemberben kezdtek el dolgozni a kollekción, amihez egy korábban már kapható mintát dolgozott, pontosabban színezett át az adott színtípushoz passzolóan a tervező, Séllei Lilla.
„Eszterrel már rögtön az elején tudtuk, hogy szakítani szeretnénk a korábbi kockás mintával, én pedig úgy gondoltam, ez a virágos minta jól működik majd különböző színekkel. Nem mondom, hogy egyszerű volt, rengeteg verzió készült, sok egyeztetés, módosítás, ráadásul az ősz típus anyaga elsőre nem is jött ki szépen a gyártótól, túl élénknek bizonyult, így ezzel még egy újabb kör futottunk” – mesélte a tervező.

A munka megért minden fáradtságot: mind a négy fő színtípus karakteres, neki megfelelő összhatást kapott.

lilla-sellei-bags-szintipus-kollekcio-2022

A kampányfotózás

A Lilla Sellei Bags stábja fotózásról fotózásra csak nő, és ennek nem feltétlenül csak az az oka, hogy egyre több modellel dolgoznak, hanem az is, hogy a csapat tagjai közül sokan most lettek anyák, vagy most született meg második gyerekük.

lilla-sellei-bags-szintipus-kollekcio-2022

„Ennek a márkának a fókuszában az anyák állnak, így nagyon fontosnak tartom, hogy az anyaság, egy pici baba ne akadályozza a nőt a kiteljesedésben, a munkájában. Szeretnék a csapattagoknak olyan feltételeket teremteni, hogy megélhessék mindkét énjüket, a dolgozó nőt és az anyát egyaránt, és ne kelljen választani. Ezért ezúttal profi bébiszitter segítette a stáb munkáját, aminek volt is dolga bőven, hiszen két 6 hó alatti, egy 1,5 éves és két hatéves is a stúdióban rohangált – már, aki tudott már járni, egyesek inkább csak átfordultak a játszószőnyegen, majd idegesen sírdogáltak, mert visszafordulni még nem igazán tudtak…” – mesélte nevetve Lilla.

lilla-sellei-bags-szintipus-kollekcio-2022

Persze nem csak a bébiszitter, mindenki kivette a részét, mindig éppen az foglalkozott a gyerekekkel, akinek nem volt más dolga, itt teljesen természetesen, kérés nélkül nyújtottak segítő kezet a nők és az anyák egymásnak.

lilla-sellei-bags-szintipus-kollekcio-2022

És mindeközben csodás sminkek, hajak és dögös szettek születtek, Hámori Zsófi fotós pedig színes fényekkel tette még glamúrosabbá a képeket. Így mesélt a fotózásról Lilla: „Nem titkolom, hogy Szex és New Yorkrajongó vagyok, és a most visszatért sorozattal újra vágyom csinosan, nőiesen, kissé extravagánsan öltözködni, és emellett szerettem volna azt is megmutatni ebben az anyagban, hogy igenis nőcis szettekkel is működnek a táskák, és igenis megélheti egy anya ezt az oldalát is – még akkor is, ha a hétköznapok valójában egy ilyen cipőben 10 percig kibírhatóak…”

lilla-sellei-bags-szintipus-kollekcio-2022

Olvass tovább!