Cara Delevingne kollekciója Lagerfeld előtt tiszteleg

2022. augusztus 31.
A Cara loves Karl nevű kollekció nemcsak gendersemleges, de fenntartható is.

Köztudott, hogy Cara Delevingne Karl Lagerfeld egyik legfontosabb múzsája volt, a modell kollekciója pedig a 2019-ben elhunyt tervezőlegenda előtt tiszteleg. „Sok mindent megtanított a divatiparról, de tőle tanultam azt is, hogy az idősebb generációkat, beleértve a szüleimet is, soha senki nem tanította meg arra igazán, hogy hogyan artikulálják az érzéseiket” – mondta a Vogue interjújában a brit színésznő-modell, és hozzátette, Karl mindenekelőtt a művészetén keresztül fejezte ki magát, például azért kezdett el tervezni, mert boldoggá akarta tenni az anyját. – Ez a mondat megragadt bennem. Annyi minden elbűvölő volt benne, és hihetetlenül hálás vagyok, hogy úgy láthattam őt, ahogy a világon csak kevesen.”

Cara Delevingne

„A divat világa mára változatosabb és befogadóbb. A divat nem lehet elitista, az több mint egy drága ruha. Ezért volt fontos számomra, hogy egy gendersemleges kollekciót tervezzek, amelyet a sok különféle ember nagyon eltérő módon hordhat” – nyilatkozta Cara Delevingne, aki a fenntarthatóságot egykori barátnőjének, Christabel Reednek köszönheti, ő volt ugyanis az, aki a környezetvédelem és a fenntarthatóság fontosságára tanította. A szupermodell szerint a ruha mennyisége is óriási probléma, senkinek nincs szüksége ennyi darabra, helyette az lenne jó, ha jobban kötődhetnénk egy-egy holmihoz, ezzel ugyanis nem veszítenénk el az egyes ruhadarabok történetét, emlékét, és talán jobban értékelnénk azt a kétkezi munkát, amivel azokat előállították.

A modell azt is elárulta, bár rendkívül fontos, hogy a kollekciója környezetbarát és fenntartható, olyan tervekben gondolkodott, amelyek progresszívek és kiállnak valami mellett. – A darabjaim gendersemlegesek, és méretüket tekintve is a lehető legbefogadóbbak. Nem akarom, hogy a ruha viselje az embert, azt akarom, hogy az ember viselje a ruhát.”

Cara szerint a múltban a divatot a bináris nemi identitás, bizonyos emberek véleménye és a drágaság határozta meg, de az idők változnak. – Emlékszem, fiatalabb koromban azon töprengtem, miért hordjak ruhát, ha rövidnadrágban sokkal jobban lehet fára mászni. Annyira viccesnek találtam, hogy az emberek fiúnak hittek, csak mert nem láttak rózsaszínben. Az idők változtak, és az egyéniség manapság sokkal nagyobb szerepet játszik. Olyan jó látni, hogy az emberek a divaton keresztül, társadalmi szabályoktól függetlenül fejezhetik ki magukat.

Forrás: Vogue Fotó: Getty Images

Olvasd el ezt is!