Cara Delevingne videóban kampányol az Amazonas védelméért és a klímaváltozás ellen

2020. december 09.
Cara Delevingne nem elégszik meg a modell-színésznő státusszal: már klímavédelmi aktivistaként is tevékenykedik. A YOUNGA 2020 virtuális ifjúsági konferencián elmondott beszédében az amazóniai esőerdő védelmére és a klímaváltozásra hívta fel a világ figyelmét.

„Itt az ideje annak, hogy megváltoztassuk a szabályokat, hogy valóban megvédhessük az emberiséget és a bolygót” – mondta a videóban a brit modell-színésznő, amelyben segítséget kért az Amazonas megmentéséhez és az őslakosok védelméhez. Cara kiemelte, hogy az idei koronavírus-járvány és az erdőirtás együtt visszafordíthatatlan károkat okozott a természetnek, majd elmondta javaslatát: úgy gondolja, hogy az ökoszisztéma károsítását bűncselekményként kéne kezelni.

Cara Delevingne

„Ez egy olyan pillanat, ami még soha nem fordult elő a történelem során: sok millióan lelassítottunk és mélyebben elgondolkodtunk az életmódunkon” – mondta, majd kitért az EcoResolution nevű környezeti igazságtalansággal foglalkozó platformon végzett munkájára is, amelynek alapításában ő is részt vett 2019-ben. A platform minden hónapban egy új problémát dolgoz fel, valamint körüljárja annak lehetséges megoldásait.

A mozgalom célja az emberiség arra való ösztönzése, hogy felfedezze, hogyan élhetne a lehető legnagyobb összhangban a Földdel és egymással úgy, mint a bennszülött közösségekben, akiknek jelenleg két súlyosan fenyegető problémával is szembe kell nézniük: „A koronavírus elterjedt az őslakos közösségekben. Sok ezer esetet regisztráltak már, és ők különösen ki vannak téve a betegségeknek.”

„Ezzel egy időben egyre nagyobb teret nyer az amazonasi erdőirtás. Az erdő bölcsességőrzői megvédik az Amazonast. Rajtunk múlik, hogy támogatjuk-e őket, és ezt megtehetjük azzal, hogy adományozunk. – mondta, majd hozzátette: – Ha valóban meg akarjuk őrizni a földi életet, akkor illegálissá kell tennünk az olyan ökoszisztémák megsemmisítését, mint az Amazonas. A természeti értékek tömeges károsítását ecocide-nak nevezzük, és ennek is nemzetközi bűncselekménynek kellene lennie, mint a népirtásnak. Ezért csatlakoztam a Stop The Ecocide nevű kampányhoz, ahol ügyvédekkel, diplomatákkal és kutatókkal együttműködve azon dolgozunk, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság a környezet pusztítását is bűncselekménynek tekintse.”

Nem ez volt az első alkalom, hogy Cara Delevingne felemelte a hangját a környezetvédelemért. Korábban már más környezetvédő aktivistákkal is összefogott és együtt dolgozott ezért a közös ügyért. A 28 éves modell egyébként a hétköznapokon is tesz a természet védelméért. Elhatározta, hogy csökkenti a felhasznált műanyag mennyiségét, és elkezdett a divatipar környezetkárosító hatásairól is tanulni.

Fotó: Getty Images Forrás: Harper’s Bazaar

Olvass tovább!