Tanulj a legjobb wakeboard versenyzőtől

2014. augusztus 06.
Még javában tombol a nyár, így ha eddig nem volt bátorságod kipróbálni a wakeboardozást, de szeretnéd, akkor ne habozz. Papp Laca wakeboard versenyző segít nekünk abban, hogyan sajátítsuk el néhány nap alatt az alapokat.

„2004-óta wakeboardozom, többször álltam dobogón Magyar Bajnokságokon és Világkupán is, 2013-ban világranglista első helyezett voltam, jelenleg a martonvásári Rebel Beach pálya vezetője és edzője is vagyok. Ez az a sportág, amit ha az ember kipróbál, megtanul, szinte pillanatok alatt a rabjává válik. Szabadság, adrenalin, sport, szórakozás. Könnyű beleszeretni.„

Pályaválasztás, avagy hol kezdjük a tanulást

Könnyebb helyzetben leszel, ha már próbáltál hasonló technikai számokat, esetleg szörföztél, vagy snowboardoztál korábban. Jó hír, hogy Magyarországon egyre több pálya van, ahol megtanulhatod az alapokat. Érdemes olyan helyet választanod, ahol szakember áll rendelkezésedre. Javaslatom, hogy két oszlopos pályán vagy kábelpályán kezdj, ne hajó után. Az sem mindegy, hogy mikor mész ki a pályára. Jellemző, hogy a kábelpályák sebességét délelőtt lassabbra állítják az üzemeltetők, tehát ez az a napszak, amikor ideális lehet az első próbálkozás. A két oszlopos pályákon viszont egy időben, egy ember csúszik, így az mindig személyre szabottan történik, tehát a sebességet és minden mást is hozzád igazítanak.

Milyen felszerelésre lesz szükséged?

Általában az alapvető felszerelést (papucsos deszka, mellény) minden pálya adja a megváltott jegy mellé. Mindenképpen érdemes először kölcsönöznöd a felszerelést, teljesen felesleges előre megvásárolni, amíg nem tudod, hogy tetszik-e egyáltalán a csúszás.
Szükséged lesz egy deszkára, de az, hogy milyenre, azt nagyban befolyásolja, hogy kábelpályán, vagy hajós pályán tanulsz. A kábelpályára a szélesebb lapot javaslom, a hajós pályára pedig a vékonyabbat a sebesség miatt. Ahhoz, hogy a legmegfelelőbb kerüljön a talpad alá, vedd figyelembe a testsúlyod és magasságod is.
A deszkára kerül majd a kötés. Többféle kötés létezik, de kezdőknél először a belebújós papucsos a legjobb, hiszen gyakrabban fogod fel és levenni a deszkát, így könnyebben tudsz majd ki és belépni.

A deszkán kívül a ruházatra is nagy hangsúlyt kell fektetni, de most itt elsősorban nem a divatra gondolok. A mellény elengedhetetlen kiegészítő. Szivacsos, zselés és neoprén mellények léteznek. Fontos, hogy kényelmes legyen számodra: nem jó, ha közben feszengsz, mert esetleg a mellény nem megfelelő méretű vagy fazonú.
Persze az időjárástól is függ, mit veszel fel. Kora tavasszal és késő ősszel ajánlott a vastagabb neoprén ruha, nehogy megfázz, nyáron pedig a rövid ujjas és rövidszárú. Ha egy kicsit ódzkodsz a neopréntől az elején, nyugodtan vegyél fel egy kényelmes sportmelltartót és sportnadrágot alá.
A sisak minden pályán kötelező, így ha tetszik, ha nem, muszáj lesz felvenned biztonsági szempontból. Mindig azt mondom a tanulóimnak, hogy jobb az elővigyázatosság, ha van rá mód, térd és derékvédőt is húzz magadra!

Kiegészítő foglalkozás

Minden egyes wakeboardozás előtt jól melegíts be, és a végén a nyújtásról se feledkezz meg. Így kerülheted el a sérülést. Az izomláz garantált lesz az első időben, de meglátod, egyre könnyebben veszed majd az akadályokat. Ehhez a technikai sporthoz szükséged lesz az erőnlétre is, így ha korábbi előképzettséged nincs, akkor célszerű erősítő gyakorlatokat is végezni. Legjobban a hasat, vállakat és térdeket vesszük igénybe, érdemes ezeket erősíteni.

Indulás…

Mielőtt vízre szállsz meg kell győződnöd arról, hogy melyik lábad lesz elöl. Ezt könnyen megtudod, ha valaki meglök hátulról. Amelyik lábaddal kitámasztasz, a deszkán is az lesz elöl. Ha a jobb lábadat teszed előre, azt goofynak, ha a balt, azt regularnak hívjuk. A testsúlyod 60-70 százalékának mindig a hátsó lábadon kell lennie. A deszka orra így tud kint lenni a vízből. A súlypontod legyen a deszka felett, próbáld megtalálni az egyensúlyt.
Az első indulásokat mindenképpen ülőhelyzetből kezd. Bármenyire is szeretnél egyből ugrással indulni a stégről, mint a profik, szépen ülj le a stég szélére. A deszkát tartsd magad előtt keresztbe, hajlítsd be mindkét térded. A kezedet húzd be a csípőd mellé, induláskor majd ezt fokozatosan nyújts d ki. Így nem ránt meg annyira a kötél. Ha sikerült felállnod a deszkán, mindig az egyensúlyodra figyelj és arra, hogy kint legyen a deszka orra a vízből. A testsúlyod pedig a hátsó lábadon. Ha azt gondolod, képtelenség ennyi mindenre figyelni, ne keseredj el. Zongorázd végig ezeket a lépéseket előre fejben, aztán meglátod, néhányszor elpróbálod, szinte rutinfolyamat lesz az egész és a nehézségek ellenére élvezni fogod a csúszást.

Kanyarodás

Amikor eljutsz oda, hogy már tudsz menni a pályán, akkor előbb utóbb kanyarodnod is kell. A bóják minden esetben irányt mutatnak a pálya ívére vonatkozóan. Alapszabály, hogy kanyar közben is feszes maradjon a kötél. Ehhez a bójákat mindig kívülről kell kerülni. A deszka irányítása nagyon egyszerű. Nagyon fontos, hogy ne a deszkát akarjuk forgatni, hanem a deszka élét használjuk az irányításra. Jobb láb esetében, ha a sarkadra terhelsz, akkor jobbra, tehát kifelé haladsz, ha a lábujjadra terhelsz, akkor pedig balra, a pálya belseje felé indulsz el. Természetesen ez bal lábbal fordítva van. Lényeges, hogy a deszkát csak roggyasztott lábbal lehet irányítani.

Esés biztonságosan

Biztos lehetsz benne, hogy a tanulási szakaszban többször előfordul majd, hogy esni fogsz. De ne csüggedj, néhány próbálkozás után gyorsan belejössz majd és egyre kevesebb lesz a vízbe pottyanás. Minden esetben figyelj a pályatársakra, a mögötted érkezőkre és a szabad handel-re, kapaszkodóra, nehogy fejbe vágjon. Esésnél a kötelet azonnal engedd el, és ne húzasd magad, mert balesetveszélyes.

Enjoy!

Ez az a sportág, amit itthon addig űzhetsz, ameddig nyitva vannak a pályák. Egészen szeptember végéig van időd a tanulásra. Sőt, van olyan pálya is, ahol télen még újévi csúszást is tartanak, vagyis addig élvezheted, amíg be nem fagy.
Ha megfogadsz egy jó tanácsot, akkor az éjszakai wakeboardozást és a vénasszonyok nyarának hangulatában is kipróbáld a csúszást. Felejthetetlen élményben lesz részed. Felkészültél? Indulhatunk?

Fotó: Béli Balázs