Vietnámi kávés és sűrített tejes pannacotta a fakanalas sráctól

2015. június 20.
Donal Skehant úgy is emlegetik, mint az „új Jamie Oliver”, és egyelőre biztos, hogy a magával ragadó stílusban, na meg persze a pazar receptekben ő sem szenved hiányt. A „Srác fakanállal” című műsor fenegyereke most Magyarországon forgatott a Food Network tévécsatorna számára, és ha már itt járt, három receptet is megosztott velünk.

Az ínycsiklandóan különleges vietnámi karamellás lazac, és az édes banános palacsinta után itt az utolsó recept, egy édes, kávés desszert, a híres vietnámi kávé továbbgondolva egy kis olaszos csavarral.

„Akármerre is megyünk Vietnámban, mindenütt látunk embereket, akik vietnami jeges kávét isznak, sűrített tejjel (Ca Phe Sua Da). Nagy élvezettel figyeltem ezt a rituálét, amelyben a felszolgáló először forró vizet öntött egy kis fém szűrőedényben lévő őrölt kávészemekre. A szűrőedény tökéletesen illeszkedett egy pohár tetejére, amelynek az alján cukrozott sűrített tej volt. Amikor a forrró kávé lecsöpögött, jól összekeverték és jégkockákra öntötték, hogy tökéletesen lehűtött, csodálatosan édes ízű kávét kapjanak.” – emlékszik Donal. „Ehhez a mostani finom desszerthez adaptáltam mindezt, egy egészen kicsi adag zselatin felhasználásával, hogy finom, szinte hab-szerű állaga legyen.”

(Elegendő 6-8 személyre)

Hozzávalók:

600 ml tejszín
400 gr cukrozott sűrített tej
1 vanília rúd, félbevágva, a magok kikaparva
50 gr porcukor
egy csipet tengeri só
50 gr kávébab (vagy 3 teáskanál jó minőségű instant kávépor)
1 teáskanál kakaópor
2 ½ teáskanál (vagy 1db 7gr-os csomag) zselatinpor vagy 6 levél zselatin
4 evőkanál víz

A presszókávé réteghez

1 evőkanál porcukor
120 ml frissen főzött presszókávé
½ teáskanál zselatinpor (vagy 1 levél zselatin)
2 teáskanál víz

Dekoráció: csokoládé bevonatú kávészemek, vagy 1 teáskanál jó minőségű instant kávépor (a dekoráció egyéni döntés szerint)

Elkészítés

A tejszínt egy lábosban közepes tűzön melegítjük és hozzáadjuk egymás után a sűrített tejet, a vanília rudat és a vanília magokat, a cukrot és a sót. Forraljuk fel, és szükség szerint keverjük meg, hogy a cukor teljesen elolvadjon, majd zárjuk el a tüzet, és hagyjuk, 10 percig összeállni. Vegyük ki a vanília rudat.

A tejszín keverék felét átöntjük egy másik fazékba, és beleszórjuk a kávészemeket és a kakaóport. Felforraljuk, és közben kevergetjük, hogy jól elkeveredjen, majd félretesszük 20 percre, hogy az ízek jól összeálljanak. Átszűrjük egy kancsóba, majd egy tiszta főzőedénybe visszaöntjük.

A zselatinport kettéosztjuk két edénybe. A víz felét az egyik edénybe öntjük, és 5 percig pihentetjük. Ezt követően az edényt egy forrásban lévő vízzel teli fazék fölé helyezzük, hogy a zselatin megolvadjon. A zselatint finoman belekeverjük a vaníliás tejszínkeverékbe, majd átöntjük egy mérőedénybe. Frissentartó fóliával lefedjük, és 20 percig hűtjük, amíg elkezd dermedni.

Eközben a maradék zselatint és vizet (ahogy az előbb) feloldjuk, majd a kávés tejszínkeverékbe keverjük. A keveréket egy másik mérőedénybe öntjük, frissentartó fóliával lefedjük, majd 20 percig hűtjük.

A vaniliás krém negyedét 6-8, egyenként 225 ml-es pohárba (vagy hasonlóba) öntjük, frissentartó fóliával lefedjük és 5 percig hűtőszekrényben hűtjük, míg épphogy megdermed.

Amint a vaníliás krém megdermedt, tetszés szerinti vastagságban ráöntünk egy réteg kávés krémet. 5 percre visszatesszük a hűtőbe, hogy megdermedjen, majd megismételjük a rétegeket a vaníliás és kávés krémmel. Ha azt látjuk, hogy valamelyik keverék túl hamar dermed a mérőedényekben, azt hagyjuk szobahőmérsékleten. A rétegek befejezése után legalább egy órára hagyjuk hűlni a hűtőben.

Az utolsó, presszókávé réteghez a porcukrot a presszókávéhoz adagoljuk, és addig keverjük, míg el nem olvad. Eközben a zselatint és vizet egy edénybe öntjük, és 5 percig pihentetjük. Ezután az edényt egy forrásban lévő vízzel teli fazék fölé helyezzük, hogy a zselatin megolvadjon. Belekeverjük az presszókávéba és hűlni hagyjuk, amíg épphogy önthető állapotban van. Mindegyik pannacottára egy vékony réteget öntünk belöle, majd visszarakjuk őket még egy órára hűtőbe, hogy teljesen megdermedjenek.

A pannacottákat kistányéron, kanállal szolgáljuk fel. A tetejére csokoládés kávészemeket, vagy instant kávéport szórunk tetszés szerint.