Sült füge baracklekvárral és csoki öntettel

2015. augusztus 22.
A fügéből igazán egzotikus ihletésű desszerteket készíthetünk el, ráadásul a gyümölcs önmagában olyan különleges, hogy nem is kell rajta sokat variálni. Bloggerünk, Salamon Adrienn ma épp egy ilyen receptet mutat nektek.

A szüleim kertjében az idén először bőségesen terem a füge és eszembe jutott egy régebbi desszert recept. Tavaly is többször készítettem a füge szezonban, mert gyorsan elkészíthető és ínycsiklandozó falatka kerül az asztalra.

Sült füge

Személyenként 1 füge, bevágjuk 4 cikkre (lásd a fotón)
Házi, cukormentes baracklekvár
Egymás mellé helyezzük egy hőálló tálba a fügéket, és 180-200 fokra előmelegített sütőben sütjük 10-15 percig.

Csokiszósz

A csoki szószhoz használható cukor- és tartósítószer mentes csoki puding (beszerezhető DM-ben, bio boltokban), amelyet gabonatejjel (pl.: rizstej, zabtej) vagy magtejjel (pl.: mandulatej) és rizssziruppal vagy juharsziruppal készítünk el.

A tálaláshoz egy ötlet, amit a mellékelt fotón is láthattok: a sült füge közepébe tegyünk egy kiskanál lekvárt, és csepegtessünk rá és a tányérra csoki szószt.

Arra azért figyeljünk, hogy a füge már önmagában is nagyon édes, magas a cukortartalma, ezért ez a desszert csak alkalmanként fogyasztható, bizonyos egészségügyi kihívások esetén! 

A füge jótékony hatásai:

– a legjobban lúgosító táplálékok egyike
– kiegyensúlyozza a húsban, finomított ételekben gazdag étrend által előidézett savas állapotokat
– gyomorra és a lép-hasnyálmirigyre hat- méregtelenít

Jövő héten újabb egészséges, finom ételrecepttel jelentkezem, addig is de felejtsétek, hogy szeptember 15-én az Alagút tetején a Manna étteremben, S-H-E vacsora, ahol a menüben nincs hús, cukor, tojás és tejtermék sem.

A menüt és a további részleteket ITT találjátok!