Haraggal lefeküdni – az egészségedre is rossz hatással lehet

2017. január 22.
Egy lezáratlan vita után haraggal telve lefeküdni nem csak a lelkünket feszíti, de nagyon egészségtelen is lehet.

Az alvás, pontosabban a jó alvás elengedhetetlen a megfelelő kognitív funkciók fenntartásának érdekében. Azonban úgy nem túl pihentető az álom, ha egy veszekedés feszítő érzésével fekszünk az ágyba. Dr. Mike Talbot pszichoterapeuta szerint a konfliktusok felnyomják a pulzust és éberebbé teszik az agyat, attól függetlenül, hogy „csak” passzív-agresszív reakciót adunk-e, vagy ki is borulunk vita közben. A vitát kísérő hormonlökettől pedig az alvás sem lesz olyan pihentető. Az agy nem tud lecsillapodni, a nem artikulált agresszió szorongássá növekszik bennünk, és könnyen belekerülhetünk a negatív gondolatok lehúzó spiráljába.

A legjobb tehát, ha megpróbáljuk tudatosan elkerülni ezt az állapotot. Nyilván nem lehet időzíteni a vitákat, de ha már felmerülnek az este folyamán, próbáljuk higgadtan és hatékonyan megbeszélni őket – gondoskodjunk róla, hogy tényleg semmi ne maradjon bennünk, ami nyomja a lelkünket. Az idegesség helyett „tegyünk egy lépést hátra” és próbáljuk meg racionálisan elmagyarázni a problémánkat.

Fotó: Profimedia – Red Dot

Ha a kommunikáció nem bizonyul elég hatékonynak, az is segíthet, ha leírjuk a gondolatainkat: fogalmazzuk meg mi zavar minket, milyen hatással van ez ránk, hogy mit szeretnénk, és hogy miért szeretnénk azt. Aztán, ha már hideg fejjel látjuk a dolgokat, ne felejtsük el megosztani a partnerünkkel sem, persze.

És ha végképp nem segít semmi, és úgy érezzük, egyszerűen nem tudunk megmaradni a másik mellett, menjünk egy másik helyiségbe (ha van erre lehetőségünk). Legalább kipihenjük magunkat, másnap pedig tiszta fejjel oldhatjuk meg a konfliktust.