Köss te is vadvirágos csokrot a Wild Flower Barban!

2017. június 09.
Mimi és Kata virágüzletükben nem csak a nagy gonddal beszerzett növényeket, de az évek során magukévá tett tudásukat is közkinccsé teszik. A Wild Flower Barban vadvirágos kreációkat készítettünk.

Az autózajos Astoriától tíz perc sétára, az árnyas Vitkovics Mihály utca sarkán a nyugalom oázisába térünk be. A hívogató kirakaton túl elfeledkezhetünk mindenről, amit eddig a virágüzletekről tudtunk, a boltocska közepén nagy üvegvázákban várnak gazdára a vágott virágok, a falon rusztikus koszorúk, natúr fadobozokon kaktuszok és szobanövények sorakoznak.

A Wild Flower Bar semmiképp nem tekinthető hagyományos virágboltnak, Mimi és Kata is sokkal inkább a saját definíciójuk szerint, slow lifestyle virágstúdióként emlegetik. Többségében szezonális, magyar virágokból készítenek csokrokat, koszorúkat és díszeket bárkinek, bármilyen alkalomra. Mimi elmondása szerint nincs két ugyanolyan kreációjuk, történeteket kötnek – nem csak csokrokat. A boltban helyet kapnak különféle teák, szappanok és Kata táskakollekciója is – természetesen mind a természetközeliség jegyében.

Kata és Mimi két éve viszik együtt az annak idején popup store-ként indult vállalkozást, és azóta sem engedtek ki semmilyen munkát a kezükből, maguk kötnek minden csokrot, ők készítenek el minden dekorációt a különféle rendezvényekre, amelyeket elvállalnak. Havi rendszerességgel workshopokat is tartanak kis csoportoknak, családias hangulatban. Vadvirágos worshopjukra látogattunk el.

Mimi és Kata a törzsvásárlókat és az új arcokat is ugyanolyan szeretettel fogadják, lelkesen mesélnek a Wild Flower Barról és a virágokról, amikhez úgy érnek hozzá, ahogyan csak az igazi tündérek tudnak. Az este folyamán három kreációt készítünk el közösen: egy csokrot, egy fejdíszt és egy asztaldíszt. Ehhez az üzlet minden virága a rendelkezésünkre áll, ezért nagyon nehéz nem keblünkre ölelni mindet. A papírral bevont asztaloknál mindenki kibonatkoztathatja a kreativitását, Mimi és Kata nem szól bele semmibe, körbejárnak, tanácsokkal látnak el minket, ha kell segítenek. Megmutatják hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet azokból a virágokból, amit választottunk, hogyan drótozzuk meg az elnehezült fejű szálakat vagy, hogy hogyan rögzítsük a szalagot a fejdíszünkre. A szünetben mindenkit friss gyümölcsök és isteni csokis muffinok várnak és Lujzi, a kölcsönkutya könyörgő tekintete.

Ahogy készülnek a kreációk, rájövünk, hogy Miminek valóban igaza volt, minden csokornak lehet más a személyisége, bár hasonló virágokat használtunk, minden alkotás teljesen más – és gyönyörű. Egy estét eltölteni a Wild Flower Barban felér egy meditációval. Mimi és Kata pár szál vadvirággal és végtelen kedvességükkel a nagyváros szívébe csempészték a viruló természetet.

A galériáért kattints a képre!

Kapcsolat: www.wildflowerbar.com, Facebook/thewildflowerbar

A következő tanfolyam időpontja: 2017. június 15.

Fotó: Jágity Fanni