Állj fel és evezz

2017. augusztus 11.
A SUP-deszka olyan, mint a szörfdeszka, viszont össze lehet csomagolni egy hátizsákba, és már vihetjük is magunkkal a következő izgalmas helyszínre.

Aki állni tud, az SUP-ozni is tud – általában így biztatják a kezdőket a gyakorlott SUP-osok. Vagyis nem kell hozzá komolyabb edzettség, előképzettség vagy tehetség. A Stand Up Paddle-t, vagyis az állva evezést bárki nagyon gyorsan meg tudja tanulni. „Gyorsan jön a sikerélmény. Aki még csak először próbálja is ki, percek alatt feláll a deszkán és elindul” – mondja Király Henriett, SUP- és szörfoktató.

A rokonság teljesen egyértelmű a szörffel, olyannyira, hogy az első SUP-osok amerikai szörfoktatók voltak, akik ezekről a stabil, evezővel kiegészített deszkákról adták az instrukciókat a hullámszörfös tanítványoknak. Persze ezekkel a masszív deszkákkal is meg lehet lovagolni a hullámokat, és sokan űzik a SUP-ozásnak ezt a válfaját is, de többen hódolnak a síkvízi verziónak, ami a kenuzásra emlékeztet leginkább.

A csendes vizeken olyan mesés öblökbe, barlangokba, sziklaszirtekhez lehet beevezni, ahová egyébként nemigen jutnánk el. És akkor sincs gond, ha nem szeretnénk visszatérni a kiindulópontunkhoz, a SUP-deszkákat ugyanis könnyen leereszthetjük, összecsomagolhatjuk egy hátizsákba és később újra felfújhatjuk.

„2013-ban Dubajban álltam először SUP-deszkán” – kezdi a saját történetét Uracs Ami oktató, aki először nem is az evezést, hanem a jógázást próbálta ki a deszkán. A közgazdász végzettségű Ami akkoriban már képzett jógaoktató volt, és fontolgatta a váltást, amelyhez az első SUP-jógás élménye adta meg az utolsó löketet. „Ott a vízen éreztem meg, hogy szeretném ezt a tudást másoknak is átadni” – meséli. „Még mindig rácsodálkozom, hogy az egyórás evezés után milyen kisimult arcokkal nézek szembe” – mondja. Az instabilitásra épülő mozgások jó hatással vannak az idegrendszerre, plusz a víz mint közeg önmagában is nyugtató hatással bír. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az elénk táruló látvány és a mozgás öröme igazi flow-élményt ad.

Próbáld ki itthon:

SUP Center Balaton

A Club Tihany Üdülőfaluban található a Balaton legrégebbi szörf- és vitorlásiskolája, ahol SUP-bérbeadással, deszkák eladásával is foglalkoznak. Rendszeresen indítanak vezetett túrákat a Tihanyi-félszigeten, és tartanak csapatépítő tréningeket is. A nyári szezonban minden hétvégén tartanak SUP-jógát.

SUPport

Deszkák bérlése, csoportos túrák, SUP-jóga és fitnesz, valamint egyedülálló kutyás túrák Zamárdiban és Siófokon. A SUPDog egy vadonatúj kutyás program: miközben mi evezünk, a kutyánk a lábunknál élvezheti az utazást.

SUP Budapest

Hétvégenként egész napos, hétköznap pedig naplementés túrák. Indulás Budapestről, a Római-partról.

A teljes cikket keresd a Marie Claire magazin szeptemberi számában.

Fotó: SUP Center Balaton, SUPport