Nemzetközi webshopok illusztrátora: Solti Balázs

2017. november 10.
Balázs egyik illusztrációjára teljesen véletlenül akadtunk rá egy amerikai concept store oldalán. Rögtön a szívünkbe lopta magát, és akkor még nem is tudtuk, hogy alkotója csak pár kilométerre lakik tőlünk.

Balázs egyik illusztrációjára teljesen véletlenül akadtam rá egy amerikai concept store oldalán. Egy nagyon aprólékosan és igényesen kidolgozott panda volt rajta boxkesztyűben. Rögtön a szívembe lopta magát, és akkor még nem is tudtam, hogy az alkotója csak pár kilométerre lakik tőlem. Később láttam meg – amikor be akartam taggelni az Instagram-oldalamon a művész nevét – hogy Solti Balázsnak hívják és Budapesten él. Ez annyira felcsigázott, hogy keresgélni kezdtem a munkáit. Egymás után jöttek a jobbnál jobb rajzok, amiket pólókon, táskákon, plakátokon és még sok minden máson meg lehet vásárolni, Amerikától Dánián keresztül Japánig sok-sok webshopban. Kíváncsi lettem, hogy miért kezdett Balázs pandákat és kutyákat rajzolni, hogy indult be a külföldi karrierje és hogy vajon másolták-e már a munkáit, ezért felkerestem.

Hogyan és mikor indult el az utad, karriered, mint illusztrátor?

2010 körül kezdtem illusztrációkat készíteni. Először fotómanipulációkat csináltam. Különböző versenyekre neveztem be velük, ahol pozitív visszajelzéseket kaptam. A képkeresést az illusztrációkhoz viszont unalmasnak és időigényesnek találtam és nem is mindig találtam olyan képet, amilyet szerettem volna, hogy elkészítsem, amit szeretnék. Így áttértem a rajzolásra ezzel egy időben kezdtek elterjedni a Print on demand webshopok, ahova fel tudtam tölteni a munkáimat és tulajdonképpen elindult a karrierem.

Tanultál valaha rajzolni?

Sokat rajzoltam gyerekként, az iskolai rajztanárom azt mondta, hogy érdemes lenne a rajzolással foglalkozni, de nem úgy alakult. Aztán később már kevesebbet rajzoltam, sok minden más érdekelt, zene stb. Úgyhogy pályaválasztáskor nem is gondolkoztam azon, hogy valami rajzzal kapcsolatos dolog felé kéne indulni, bölcsészkart végeztem, utána 1-2 év keresgélés után reklámgrafikával kezdtem foglalkozni, ami már közelebb volt, ahhoz, ami érdekel, de azt nem élveztem annyira, majd jött a fotómanipuláció és utána újra kezdtem rajzolni. Vettem egy könyvet is, amiből sokat tanultam és persze rengeteget rajzoltam, hogy fejlődjek.

Melyik volt az első illusztrációd, amit megosztottál a nagyvilággal?

Egy fotómanipuláció volt, amit egy versenyre küldtem be. Miután beküldtem írt a szervező, hogy nagyon tetszik neki és küldjem el nekik a portfóliómat, megírtam, hogy ez az első illusztrációm, úgyhogy tulajdonképpen látta a portfóliómat. Utána már nem írt többet.

Melyik rajzodat szereted a legjobban, melyik a kedvenced?

Nincs kedvencem, mindegyiket kedvelem, van, amelyikkel kevésbé vagyok elégedett, van, amelyikkel jobban.

És melyik a legnépszerűbb?

A szíves panda.

Melyik országból érkezik a legtöbb pozitív visszajelzés a munkáidra?

Nagyon sok országból szoktak írni, a legtöbben talán az Egyesült Államokból, Brazíliából. De írnak Angliából, Németországból, Franciaországból, Indiából, Oroszországból, latin-amerikából, arab országokból is.

Bonyolódtál már jogi vitába amiatt, hogy jogtalanul használják, vagy másolják a munkáidat?

Sajnos nem is egyszer történt már ilyen. Az elején még próbáltam magam intézni, de aztán muszáj volt ügyvédet keresnem. Egy orosz cégnek én magyaráztam el, hogy azért mert a neten van egy fotó, az nem jelenti azt, hogy ők ingyen használhatják, bár ők tényleg azt hitték, hogy ez jogilag rendben van. Végül sikerült megállapodnunk. De egy amerikai ruházati márkát be kellett perelnem, ez úgy néz ki hamarosan véget ér. Most van folyamatban egy angliai ügy is, amit remélem sikerül megoldani per nélkül. Szerencsére, szoktak írni nekem, ha valaki olyasmit talál, ami jogtalannak tűnik.  És persze ott van Kína, (Aliexpress) ami ellen igazán sajnos nem is tudok mit tenni vagy például Ebay-en, Amazonon is mindig találok olyan terméket, amin jogtalanul használják a munkámat.

Voltak már konkrét megrendeléseid ruhamárkáktól?

Egy dán gyerekruha márkának kb. 3 éve készítek rendszeresen illusztrációkat.  Nemrégiben szintén egy gyerekruha márka talált rám Ausztráliából, ők több illusztrációmra is vettek licenszet.

Az illusztrációid többségén szépen kidolgozott állatfejek vannak. Miért pont állatok?

Először azért kezdtem állatokat rajzolni, mert kihívásnak éreztem, aztán egyik ötlet jött a másik után. Ráadásul szerintem majdnem minden terméket fel tud dobni egy jó állatrajz.

Fontos a humor?

Ha megnézem, hogy miket csináltam eddig, akkor nem tagadhatom le, hogy fontos. De most már nem igyekszem mindig valami humorosat rajzolni, ami jön.

Mik a terveid, a célod a közel- vagy a távoli jövőben?

Még jobb rajzokat készíteni. Meg persze szívesen dolgoznék más ruhamárkákkal is.

Szöveg: Békefi Eszter