Szexben mérjük a párkapcsolatunk minőségét

2018. március 10.
A szexualitásból hajlamosak vagyunk általános következtetéseket levonni kapcsolatunkra vonatkozóan, ezért lehet, hogy a kevesebb szex mellett a hétköznapi viták is megszaporodnak.

Általános tendencia, hogy a párkapcsolatok elején a legszenvedélyesebb a szex, és olyankor áll a legmagasabban a párkapcsolati elégedettség. Persze utóbbi nem kizárólag a szexualitásnak köszönhető, de a szex mennyisége és minősége nagyban meghatározza, hogyan tekintünk a kapcsolatunkra.

Fotó: Profimédia – Red Dot

A szexuális vágy kifulladásával és a megritkuló együttlétekkel többnyire a viták is megszaporodnak a párok között. Ezt egyrészt a hormonháztartásunkkal magyarázzák, vagyis hogy deficitünk lesz a szex közben (is) termelődő „boldogsághormonokból”, mint például a dopamin vagy az endorfin, de ez ott sántít, hogy hiába „pótoljuk” máshonnan a hormonokat – mondjuk önkielégítéssel – a párkapcsolati elégedettségünkön ez nem sokat segít.

Amanda Gesselman szociálpszichológus azt mondja, az ok inkább az, hogy a szexuális életünkkel való elégedettséget a kapcsolatban való alapvető boldogságunkra is kiterjesztjük. „Nem meglepő, hogy ha a partner szexuális vágya csökken, – talán mert stresszes, rosszkedvű, fáradt vagy egyszerűen a szex idővel való normális ritkulása miatt – úgy értelmezzük, hogy valami baj van a kapcsolatunkkal.” Gesselman szerint ilyenkor legtöbbször tévesen továbbgondoljuk a dolgot és arra következtetünk, a partnerünk már nem vonzódik hozzánk vagy egyáltalán nem élvezi az együttléteket.

Ezekből a gondolatokból aztán negatív spirálok alakulnak ki: az elégedettlenségünket vagy félelmeinket nem merjük kommunikálni, a magunkban tartott rossz gondolatok pedig aktiválják a bizonytalanságainkat, a korábbi kapcsolatainkból magunkkal hozott traumáinkat. Ezért ingerlékenyebbek, frusztráltabbak leszünk, vagyis sokkal könnyebben keveredünk vitába a partnerünkkel.

Gesselman szerint az egész visszavezethető gyermekkori kötődési mintáinkhoz: „Vannak jól leírható egyéni különbségek a kötődésben, ami megmutatja, hogyan viszonyulnak a személyek a partnerrel való kapcsolódáshoz. Vannak, akik bizonytalanabbul kötődnek, ami azt jelenti, hogy több megerősítésre van szükségük a partnerüktől. Néhány kutatás kimutatta, hogy a bizonytalanabbul kötődő személyek – akik attól tartanak, hogy partnerük el fogja hagyni őket – sokkal hajlamosabbak a szexre a párkapcsolat stabilitásának fokmérőjeként tekinteni.” Az ilyen személyek számára a szex hiánya különösen nagy stresszt okozhat, hiszen azonnal veszélyben érzik majd a kapcsolatukat.

Vanessa Marin Los Angeles-i szexterapeuta szerint a kérdés azért összetett, mert a szex legtöbbször nem pusztán a szexről szól. A szex a másik priorizálásáról is szól, arról, hogy mennyi figyelmet és időt szentelünk neki. „Ha a partnered visszautasítja a szexet, mert éppen e-mailt írnak, vagy csak pusztulnak a tévé előtt, azzal azt üzenik, hogy nem olyan fontos számukra a veled töltött idő” – magyarázza Marin

Ez a helyzet aztán könnyen ördögi körré alakulhat, hiszen a mi agresszív viselkedésünk még inkább lelohasztja a partner vágyát, és ha nem kommunikálunk, csak növekszik majd közöttünk a feszültség. Épp ezért a probéma megoldásának az lenne a kulcsa, hogy beszéljünk őszintén, nyugodt hangnemben a vágyainkról, még akkor is, ha valamiért kínosnak érezzük ezt.

Vice