Egy röplabdázónak két lehetősége van: teremben játszani 12-14 fős csapatban és strandröplabdázni 2 fős felállásban. Előzőt egy 9X9 méteres pályán 6 fő, utóbbit egy 8X8 méteres pályán 2 fő játssza. Ez idáig csak teremröplabda játékosok voltak Magyarországon, de miután Eszter és az akkori párja, Lakatos Enikő egymás után négyszer is megnyerték a magyar bajnokságot, a lányok 2017 februárjában felkeresték Karádi Zoltánt, a Gödöllői Strandröplabda Szakosztály vezetőjét azzal a kérdéssel, hogy lenne-e lehetőségük arra, hogy csak strandröplabdázók legyenek? Miután Eszterék leigazoltak Gödöllőhöz, megszületett Magyarország első hivatalos strandröplabdázó párosa.
Emlékszem, elsős voltál abban a szentendrei gimnáziumban, ahol én végzős. Már akkor is tudtam rólad, hogy versenyszerűen röplabdázol. Sőt, nem csak te, hanem már a húgod, Liza is játszott. 14 évvel később már feltehetem úgy a kérdést, hogyan találtatok rá erre a sportágra, amely végül az életetek része lett?
Kiskorunkban mindenféle sportot kipróbáltunk. Mivel a szüleink is sportolók, apa futballista, anya tájfutó, így nálunk ez komoly kérdés volt már tízévesen is. Liza és én is szinte azonnal beleszerettünk a röplabdába már az első próbálkozások alkalmával. Apukánk mondta, hogy legyen, de akkor csináljuk tisztességesen, járjunk be a Vasas edzéseire. Hamar az életünk részévé vált, minden nap edzés, hétvégén mérkőzések. Ahogy haladtunk előre a sportágban, mindketten komoly sikereket értünk el. Nem volt kérdés, hogy folytatjuk, amíg csak tudjuk. Nyaranta három hónapos szünetünk volt, de mi nem bírtunk ennyit játék nélkül, ezért elkezdtünk strandröplabdázni is. Otthon apu felállított nekünk egy röplabda hálót a kertben, így amikor Lizával hazaértünk az edzésről, amíg le nem ment a nap, otthon is csak röpiztünk.
Mi volt az, ami megfogott benne?
Ez egy megmagyarázhatatlan szerelem. Ahhoz, hogy valaki felnőtt korában is élsportoló legyen, sok kihívással kell szembe néznie. Ugyanakkor nekem akkora örömöt jelentett a csapatban való játék, pusztán már az is, hogy abban a közösségben lehettem, hogy soha nem éreztem igazán nagy küzdelmet a pályafutásom alatt. Amikor nem tudtam elmenni egy osztálykirándulásra vagy kérdéses volt, hogy részt tudok e venni a szalagavatón, mert másnap mérkőzés volt, ezeket az úgymond áldozatokat nem éltem meg tragédiaként. Voltak olyan hetek, amikor pihenő nélkül 4-5 meccsünk volt, ebbe sokan ki tudnak égni, vagy tinédzserkorban abbahagyják az egészet, mert inkább a bulizást és a szerelmet választják. Én nagyon örülök annak, hogy külön tudtam választani a két életemet és mindkettőből kijutott.
Csak körülbelül, mennyi elfoglaltságot jelentettek az edzések és a meccsek az iskola mellett?
Az iskolai órák után délután Szentendréről Budapestre utaztam, ahol a Vasasban folytak az edzések és körülbelül este tíz órára értem haza. Hétvégén pedig szinte mindig versenyek voltak. Az egyetem alatt előfordult, hogy napi két edzésem is volt, plusz azok az órák, amiket én tartottam másoknak. Soknak tűnhet, de én nem tudtam máshogyan elképzelni az életemet. Folyamatosan volt feladatom, megállás nélkül. Visszatekintve egy nagyon sikeres tizenöt év van mögöttem, amit sokszor még most sem hiszek el. De rengeteget dolgoztam érte. Az élsportban nincs olyan, hogy fáradt vagy, és csak takarékon edzel. A legnehezebb napokon is 120 százalékkal dolgoztam, beleadtam mindent, ennek lett meg az eredménye. Nagyon fontos persze az is, milyen emberek vettek körbe, a szülők, az edzőim, a csapattársaim mind-mind részesei a sikereimnek.
Mi kell szerinted ahhoz, azon túl persze, hogy szereted az adott sportágat, hogy ne add fel egy ponton?
Én már viszonylag későn, 12 évesen kezdtem el röplabdázni, az átlag 8-10 éves kor körül mozog. A velem egykorúak tehát már versenyezni jártak, amikor én becsatlakoztam hozzájuk. Minden edzésen hozzájuk akartam felfejlődni. Hiába csináltam meg egy feladatot már kétszázszor az edzéseken, mindig egy kicsivel jobban akartam, és akarok mind a mai napig teljesíteni. Nagyon maximalista vagyok, gyerekként is az voltam. Kezdeti fizikai nehézségekre nem is emlékszem, vagy hogy fájt volna a kezem, ezek nem maradtak meg. Egyetlen hasonló emlékem van csupán, amikor otthon a szüleimmel négyesben röpiztünk a kertben, és anyukám csuklója belilult a labdától (nevet).
Egyszer még nagyon régen mesélted, hogy augusztusban a budai lépcsőkön kellett futnotok a csapattal fel-alá, az mi is volt?
Nem csodálom, hogy ez megmaradt benned (nevet). Augusztusban nekünk már edzéseink vannak, míg az iskolások akkor még pihennek. Reggel 8 körül kezdődött az első erősítő edzés és délután 4-ig tartott. Ebben volt benne az a bizonyos budai lépcsőkön való futás is. Volt, aki hányt, volt, akihez mentőt kellett hívni, bár nem volt komolyabb baja. A futást megelőzte egy kétórás termi edzés, majd a futás után két órát úsztunk. De ilyenkor tudod, mi motivál? Hogy együtt szenvedünk a csapattársakkal. Egy jó csapatban segítjük és támogatjuk egymást.
Nem volt nehéz iskolás korodban még tanulnod is amellett, hogy alig vártad a délutáni edzéseket?
Engem a szüleim úgy motiváltak a tanulásra, hogy azt mondták, ha nem hozok jó jegyeket, nem mehetek edzésre. Az pedig számomra elképzelhetetlen volt, így szinte végig kitűnő voltam (nevet). Soha nem választottam volna az élsportot kizárólag a tanulás helyett. Szerintem muszáj tanulni, mert elég egyetlen sérülés és vége van. 28 éves vagyok most, és szerencsére elmondhatom, hogy soha nem volt komolyabb sérülésem. Szerintem nagyon bátor az, aki csak a sportra teszi fel az egész életét.
Amikor közeledett a továbbtanulás kérdése, a sporttal kapcsolatos lehetőségeket nézted vagy voltak más terveid is?
Általános iskolás koromtól arra készültem, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karára fogok jelentkezni. Matek és fizika fakultációkra jártam a gimnáziumban, a BME előkészítőjét is elvégeztem, jártam külön rajzoktatásra. Voltak építészmérnök ismerőseim, akik viszont óva intettek, mondván kizárt, hogy az élsporttal együtt menni fog a kettő. Annyi éjszakába nyúló rajzolásról meséltek, hogy amikor két hét volt már csak a jelentkezési lap leadásáig, meginogtam. Nem tudom, miért, de kitaláltam, hogy akkor inkább elmegyek a Testnevelési Főiskolára, és ott leszek testnevelő tanár és edző. Eszem ágában sem volt tanárként dolgozni akkor, viszont egyetemi diplomát egy furcsa emlék hatására mindenképpen szerettem volna. Még kislány koromban ki kellett töltenem egy kérdőívet, és nekem is ki kellett töltetnem ugyanazt más gyerekekkel. Volt egy rész, ahol be kellett jelölni, hogy mi a legmagasabb végzettsége a szüleimnek. Én mindkét szülőmnél be tudtam ikszelni az egyetemi fokozatot, és erre nagyon büszke voltam, mert a többi gyerek ezt nem mondhatta el körülöttem. Akkor eldöntöttem, hogy nekem is lesz egyetemi végzettségem, hogy majd az én gyerekem is büszke lehessen rám. Így is lett. Bsc-n elvégeztem a Testnevelő edző szakot, majd Msc-n gyógytestnevelő, testnevelő tanárnak mentem. A röplabda edzői végzettségem is megvan, személyi edzőként is tevékenykedem, valamint funkcionális edző képzésen is részt vettem.
Visszatérve a röplabdára, milyen célok lebeghetnek egy fiatal sportoló előtt Magyarországon?
A legnagyobb álmom volt, hogy válogatott mezben léphessek pályára. Volt egy csapattársam, aki egyszer még régen megkérdezte tőlem, mi a célom három év múlva. Erre is azt feleltem, hogy válogatottnak lenni, de őszintén, legbelül éreztem, hogy teremben erre nem sok esélyem van. A teremröplabdához ugyanis alacsony voltam. 2014-ben azonban jött egy lehetőség. Párt váltottam és Lakatos Enikővel kezdtem strandröpizni. Volt egy országos bajnokság, ahol ha egy páros a döntőbe jutott, a kontinentális kupával részt vehetett az olimpiai kvalifikációs versenyen Portugáliába. Hezitáltunk Enikővel, hogy mi legyen, végül nem neveztünk be, helyette a MEFOB versenyre mentünk (Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság). De akkor felhívott minket a szövetség, hogy ne szórakozzunk, adjuk le a jelentkezésünket, próbáljuk meg. Mondtuk, hogy rendben és elmentünk. Mindenki nagy meglepetésére megnyertük a versenyt, és a helyszínen derült ki, hogy ezzel válogatott strandröplabdázók lettünk. Sírtam örömömben, ez egy hatalmas eredmény volt nekem. Elmentünk Portugáliába, ahol 2:1-et játszottunk a portugálok ellen, viszont az hozzátartozik, hogy ez is nagyon jó szereplésnek számított, mivel Enikővel akkor még csak egy hónapja voltunk egy csapat, az ellenfél viszont már évek óta együtt játszott. Négy évig röpiztünk együtt a párommal, az elmúlt három évben az év játékosainak választottak minket. Ez az időszak olyan energialöketet adott, amiből tudtam, hogy a strandröplabda az én utam. Plusz imádok a homokban ugrálni, a napsütést, és hogy zene van. Olyan, mintha buliznánk. (nevet)
Milyen további céljaid, álmaid vannak? Van még valami, amit szeretnél elérni?
Magyarországon sikerült történelmet írnunk, mert egymás után négyszer lettünk magyar bajnokok, és ez idáig ilyen még nem fordult elő. Öt már nem lesz együtt, mert februárban elköszöntünk egymástól. Hosszútávú célunk volt nemzetközi sikereket is elérni. Februártól Szombathelyi Szandival vagyok párban, vele májusban kezdtünk el versenyezni. Másfél hónap alatt négyszer voltunk Törökországban, egyszer Svájcban, Olaszországban és Ausztriában, hamarosan megyünk vissza Törökországba. Nagyon kitartóak vagyunk, 2-3 évig szeretnénk kihasználni minden adódó lehetőséget.
Hogyan kell elképzelni két ember között azt az összhangot, amivel eredményesek tudnak lenni a pályán? Mi kell ehhez?
Nagyon fontos, hogy ugyanaz legyen a cél, nem lehetnek titkaink egymás előtt, mindent meg kell tudnunk beszélni. És ott van a kémia is, ami vagy működik vagy nem. Az egymással való mozgás megérzése egy olyan dolog, ami megmagyarázhatatlan. Ha a társam csak 10 centivel lép arrébb jobbra vagy balra, én 4-5 méterrel odébb automatikusan tudom, hogyan igazodjam hozzá. Most hónapokat szántunk arra, hogy megérezzük egymás mozgását. Magyaroszági szinten úgy érzem, nagyon jók vagyunk, mert az idei két országos bajnoki fordulót veretlenül nyertük meg.
Meddig lehet versenyszerűen röplabdázni?
Teremben már 30 évesből is kevés van, strandröpin a 28-30 év még nagyon jónak számít.
Tudod, hova tovább az élsportolás után?
Jó sok végzettséget begyűjtöttem, nálam A-B-C-D terv is van. (nevet) 2 éve tanítok egy szerb iskolában, nagyon szeretem őket, és úgy érzem, ez kölcsönös. Röplabda, strandröplabda edzőnek lenni, ehhez van pillanatnyilag a legnagyobb kedvem. Jelenleg az a legfontosabb a számomra, hogy strandröplabda válogatottként utat törjünk az utánpótlásnak, hogy minél több lehetőséget biztosítsunk nekik is a jövőben.
Fotók: Muzslay Péter
