Tárgyalj a színek szerint, hogy sikeresebb légy!

2018. október 29.
Hippokratész állapította meg először, hogy az emberek négy csoportba sorolhatók viselkedés alapján, elméletéhez később Dr. Carl G Jung, svájci pszichológus állított fel rendszert, ezt ismerjük ma is. Ez a rendszer négy különböző színenergiát használ, ami segít megállapítani és megérteni személyiségünk alapját és a mindennapi életünkben mutatott viselkedésünket. Logikus, hogy a különböző – piros, kék, sárga és zöld – emberek máshogy viselkednek az üzleti kapcsolatokban, akár már egy bemutatkozó tárgyalás során is.

Ha felismerjük, hogy az üzleti partner mely csoportba tartozik és ennek megfelelően tárgyalunk vele, már félig nyert ügyünk van.

Piros

A piros színkörbe tartozó emberek extrovertáltak, határozottak, irányító típusok. Kevés adat alapján általában érzelmi döntést hoznak. Megőrülnek a mellébeszéléstől és lassúságtól és attól, ha túl sok adattal árasztják el őket. A piros embereknél akkor érhetünk el sikert, ha felvesszük velük a ritmust, őszintén, egyenrangúan, egyenesen és határozottan kommunikálunk. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ne menjünk bele rivalizálásba, kerüljük el a hatalmi harcokat!

Kék

A kék színkörbe tartozók általában introvertáltak, precíz, pontos, összeszedett emberek. Ők a mérnök-típus, a piros emberek ellentéte. Tények és adatok alapján döntenek, taszítják őket a túl határozott személyek. Nem szeretik, ha kilökik őket a komfortzónájukból és ha siettetik őket. Tárgyaláskor kerülni kell a túlzott bizalmaskodást és nem szabad utasítani, irányítgatni őket.

Sárga

A sárga emberek könnyedek, vidámak, barátságosak, kommunikatívak. Sokszor szétszórtak, ezért nekik keretet kell adni, határidőket kell szabni. Ha sárga színkörbe tartozó emberrel tárgyalunk, mindent foglaljunk írásba!

Zöld

A zöld emberek számára nagyon fontosak az emberi kapcsolatok, ők azok, akik mindenkinek jót akarnak és arra vágynak, hogy megértsék őket. A cégvezetők között a zöld színenergiájú emberből van a legkevesebb. Őket sem szabad siettetni, barátként kell közelíteni hozzájuk.

Az emberek nagy része nem kizárólag egy színcsoportba tartozik, legtöbbünknél van egy domináns és egy másodlagos szín– magyarázza Mészáros György, a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösségének alapítója – sőt, akár három szín is megjelenhet a viselkedésben. A színek közül vannak, amelyek gyakrabban állnak párba, – például a piros-kék vagy a piros-sárga viselkedés gyakori -, de ritkán találkozunk piros-zöld emberrel, mert ezen két színhez tartozó tulajdonságok ellentétesek. Egy tárgyalás sikerét nagy mértékben befolyásolja, hogy felismerjük-e mely csoportba tartozó emberrel beszélgetünk és képesek vagyunk-e ennek megfelelően közelíteni hozzá.”

Fotó: Profimédia – Red Dot