Hétköznapi hősök: Kissné Dóczy Emília, az Erdőmentők önkéntese

2018. október 31.
Emília az Erdőmentők Alapítvány önkéntese, munkája során nem csak ő segít az erdőnek, de az erdő is segít neki: ahogy ő mondja, sokkal nyitottabb lett az élet kihívásaira az önkéntesség által.

Mivel foglalkoznak pontosan az Erdőmentők?

Az Erdőmentők Alapítvány, mint ahogy a neve is tükrözi, Erdőket, vadakat és életeket ment. Egy olyan közérdekű célokat megvalósító szervezet, melynek elsődleges feladata az erdők és a vadvilág védelme, annak sérüléseinek helyreállítása. Ismeretterjesztő és erdőbarát programjainkat ma már 1200, a természetért aktívan tenni akaró önkéntes munkájára alapozottan szervezzük országosan, együttműködve a hatóságokkal, erdészetekkel és más civil szervezetekkel.

Az elmúlt időszakban számos közösségi megmozdulást szerveztünk a helyiek, a fiatalok és idősek, valamint fogyatékkal élők bevonásával az erdő értékeinek megismerésére és megőrzésére. Számtalan alkalommal tartottunk erdőtakarítási akciót, madáretetők kihelyezésével és feltöltésével egybefűzött természetismereti sétákat, lápmentési akciókat, faültetéseket, hüllő- és kétéltűmentési akciókat. Több iskolában szakköri keretek között segítjük a gyermekek természetismereti tudásanyagának fejlesztését, valamint lehetőséget biztosítottunk a helyi középiskolásoknak a vadvilágvédelmi járőrszolgálat munkájába való aktív részvételre.

Hogyan talált rájuk?

Az Alapítvány munkájával egy nagyon kedves barátomon keresztül ismerkedtem meg. Látva az őszinte elkötelezettségét és tényleges tenni akarását, nem volt kétségem afelől, hogy jó helyen járok, és csatlakoztam hozzájuk. A mindennapjaimat korábban is aktív természetvédőként éltem és úgy gondoltam, hogy szakmai tapasztalatommal segíthetem a munkájukat.


Fotó: Dr. Csanádi Viktor

Milyen kritériumoknak kell megfelelnie annak, aki önkénteskedni szeretne a szervezetnél? 

Nincs előírt kritérium, amit teljesítenie kell egy önkéntesnek. Erdőmentő akciónkon mindig szakemberek segítik és irányítják az önkéntesek munkáját. Azonban ha valakit mélyebben érdekel ennek a munkának a szakmai oldala, akkor az alapítvány ingyenes lehetőséget biztosít Erdő- és vadvédelmi koordinátor képzésen való részvételre. A képzés erdő- és a vadvédelemben alapvető jártasságot biztosít a résztvevők számára, melynek birtokában önállóan, akár vezetői feladatokat is képesek lesznek ellátni körünkben.

Mi pontosan a tevékenységköre?

A szervezetnél génrezervációs vezetőként önkénteskedem. Ezen a területen a veszélyeztetett fajok és élőhelyek védelme, megőrzése a fő célunk, amely érdekében madár-, emlős, kétéltű- és élőhely-védelemmel foglalkozom.  Ez egy szerteágazó feladat, amely az odú- és etetőtelepítésen keresztül a békamentésen át az inváziós növények visszaszorításáig, különböző oktatási, kutatási, érdekegyeztetési, önkéntes szakemberek képzését is magába foglalja.

Mit tart a legnehezebbnek az önkéntességben?

Igazából nincs benne nehézség, az önkéntesség az életem részévé vált.

Azonban pontos szervezést kíván az, hogy mindenhol jelen tudjak lenni ahol szükség van rám, hiszen nagyon sok a tennivaló. Néha a terep is kihívásokat tartogat számunkra: van, amikor meredek hegyoldalból vagy mély vízmosásos területről kell a mások által odahordott szemet összeszednünk, vagy egy magas fa tetejére kell az odúkat felraknunk.


Fotó: Dr. Csanádi Viktor

És mi a legjobb benne?

Minden, amit teszünk. Egy olyan közösségnek lehetek tagja, akik elhivatottan, önzetlenül képesek segíteni. Egy-egy erdőmentő akció végén, néha hulla fáradtan, de boldogan nézünk egymás szemébe és tudjuk azzal, amit tettünk segíteni tudtunk az erdőn és annak minden lakóján, és ez egy végtelen jó érzés.

Melyik volt eddig az önkéntes munka legemlékezetesebb pillanata?

Nagyon sok ilyen pillanat volt az évek alatt, így nagyon nehéz egyet is kiragadni közülük. Számomra nagyon fontos, hogy a jövőnk zálogainak a gyerekeknek minél többet megmutathassunk abból a csodából, ami körülveszi őket és így van remény arra, hogy felnőttként ők is vigyázni fognak rá. Egy-egy ilyen alkalommal, amikor odajönnek csillogó szemmel és csak annyit mondanak, hogy köszönöm.


Fotó: Horváth Csaba

Mi az, amiben megváltoztatta az önkéntesség?

Még nyitottabban járom a világot és keresem az újabb kihívásokat, ahol egyéni szinten segíteni tudok, legyen az akár az erdő vagy akár az embertársaink. Megtanultam, hogy szinte nincs lehetetlen feladat, ha azt olyan társakkal, segítőkkel csinálhatom, mint amilyenek itt az alapítványnál körülvesznek.


Kapcsolódó