Mivel foglalkozik pontosan az Amigos a gyerekekért? Hogyan találtatok rájuk?
Illy Eszter: Az Amigos a Gyerekekért Alapítvány már 4 éve foglalkozik azzal, hogy kórházakban hosszabb időt eltöltő gyerekeknek segítsen nyelvtanulással, kézműveskedéssel, közös időtöltéssel. Az Amigók már 5 budapesti és 1 szegedi kórházban vannak jelen, és most szeretnénk, hogy még egy vidéki városban elindulhasson egy Amigos csapat. Fábián Sárát, az Amigos alapítóját gimnazista korom óta ismerem, évfolyamtársak voltunk, így rajta keresztül találtam a szervezetre.
A Tűzoltó utcai Gyermekklinikán látogattam két félévet, jelenleg pedig a Szent László kórház csapat tagja vagyok, és hosszú idő ide vagy oda, a mai napig izgulok minden kórházlátogatás napján – hiszen minden látogatás egy újabb csodát rejt és egy újabb közös kaland.
Lendvai Márton: Az Amigos a gyerekekért Alapítvány önkéntesei egyetemisták, akik kórházban fekvő gyerekeket motiválnak heti rendszerességű kórházlátogatások során gyógyulásra a tanuláson, játékon, vagy kézműveskedésen keresztül. Törekszünk az idegennyelvek oktatásának előtérbe helyezésére, de tudjuk, hogy nem minden esetben komoly tanulásra van szükségük a gyerekeknek; ilyenkor játékos tanulással vagy kézműveskedéssel telnek a látogatások.
Ismerősöktől, barátoktól hallottam az Amigosról körülbelül két évvel ezelőtt, majd kiderült, hogy több embert is ismerek az Amigók közül. Egy éve döntöttem úgy, hogy leadom a felvételit és azóta is boldog vagyok, hogy így döntöttem.
Miért döntöttetek úgy, hogy önkénteskedni fogtok?
Eszter: Az önkénteskedés már gyerekkorom óta szívügyem; már kiskoromban eltökéltem, hogyha nyerek valaha a lottón, a hajléktalanokon és az otthon nélküli kisállatokon is szeretnék segíteni… Illetve rendszeresen a megmaradt szendvicseim elosztogatásával igyekeztem segíteni a rászorulóknak. Aztán a szülővárosomban, Veszprémben a Főegyházmegyei Karitászban önkénteskedtem, ahol több alkalommal is segíthettünk a gimnáziumi osztálytársaimmal; gyertyákat árultunk karitatív célra, kenyeret és konzervet segítettünk osztani, illetve karácsonyi szeretetcsomagokat állítottunk össze.
Mikor felkerültem Budapestre, nagy vágyam volt, hogy folytathassam valahogy az önkénteskedést, és nagyon nagy örömmel láttam, hogy Sára elindította az Amigost. A többi pedig már történelem… Egyszerűen boldoggá tesz az, hogy segíthetek másoknak, ami a hivatásomon is meglátszik: most júniusban végeztem pszichológusként. Az, hogy beteg gyerekeknek segíthetek, pedig a csodán felüli csoda.
Márton: Az Amigos célját, hogy minden beteg gyerek mellett legyen egy Amigo, aki szükség szerint tanul vagy játszik vele, alapvetően fontosnak tartom. Én sosem töltöttem huzamosabb időt kórházban, ezért nekem nincs tapasztalatom arról, hogy milyen kimaradni az iskolából, ugyanakkor úgy éreztem, hogy én is tudok tenni azokért a gyerekekért, akik jelenleg egy betegség miatt más helyzetben vannak.
Milyen kritériumoknak kell megfelelnie annak, aki önkénteskedni szeretne a szervezetnél?
Eszter: Alapelvünk az, hogy egyetemisták jelentkezhetnek Amigónak – ennek egyrészt praktikus oka van; a látogatási időket nehéz lenne egy dolgozó ember idejébe besűríteni, másrészt pedig pszichológiai; a gyerkőcökhöz közel állunk korban, így egy teljesen más minőségben tudunk megjelenni a kórtermekben, mint a nővérek vagy orvosok – erre is utal a nevünk: Amigos, azaz spanyolul barátok. Félreértés ne essék, vannak olyan Amigóink, akik dolgoznak, és már én is a dolgozók táborát erősítem, de mindemellett be tudjuk építeni ugyanúgy az Amigo kötelességeket, mint egyetemista korunkban.
Rengeteg megkeresésünk van azonban már nem egyetemista, idősebb korosztály részéről is, ami rendkívül boldoggá tesz bennünket; nekik is van lehetőségük, ha kórházlátogatókként nem is, de ún. Amigo Patrónként támogatni a szervezetet, szaktudásukkal, tapasztalatukkal. Minden segítségért hálásak vagyunk, hiszen mi is együtt tanulunk, fejlődünk a szervezettel és egymással.
Márton: Az elmúlt négy évben kivétel nélkül, mindig betartottuk az ígéretünket, hogy ott leszünk a kórházakban az előre megadott napokon. Ennek feltétele, hogy minden Amigo kiemelkedő csapatjátékos legyen, aki kellően elhivatott a munkánk mellett és maximálisan megbízható.
Hogyan zajlik pontosan a tagfelvétel?
Eszter: Az alapítványban való önkénteskedéshez minden jelentkezőnek át kell esnie egy felvételi folyamaton – ez inkább arról szól, hogy mi is megismerhessük a jelentkezőt és ő is bennünket. Van írásbeli része a felvételinek; itt mindenféle kreatív feladatokat kell megoldaniuk a kitöltőknek, például verset írni, képregényt rajzolni, illetve, mivel a nyelvtanítás a fő profilunk, idegen nyelven motivációs levelet is kell írni. A szóbeli felvételi pedig inkább egy párbeszéd; elvárások ismertetése és megismerése, motiváció feltérképezése, a felvételi lapokhoz arcok csatolása. Néhány szituációt is felvázolunk, el is játszunk, hiszen elég speciális környezetben látogatunk sokszor, rengeteg a váratlan, nem mindennapi helyzet. Pontosan ezért van az, hogy a szóbeli után még aznap várunk egy megerősítő e-mailt minden jelentkezőtől, hogy ezt követően is szeretné-e, hogy aktív legyen a jelentkezése.
Nektek mi pontosan a feladatkörötök a szervezetnél?
Márton: Egy Amigo alap esetben két hetente egyszer jár kórházba, ugyanakkor a kórház-látogatásokon kívül van lehetőség az alapítvány háttérfeladataiban való szerepvállalásra. Én az elmúlt évben a pályázatíró csapatban dolgoztam, ahol pénzügyi területen szerzett tapasztalataimat is felhasználva segítettem a vállalati illetve állami forrásokra való pályázást. Ezek mellett Board-tag is vagyok, ahol az alapítvány életében felmerülő stratégiai jellegű kérdéseken dolgozunk és én vagyok az I. számú gyerekklinika kórházfelelőse.
Eszter: 2016 óta töretlen lelkesedéssel veszek részt az alapítvány életében, a lelkesedésemnél pedig talán csak kíváncsiságom nagyobb, ezért számos háttérfeladatot kipróbáltam már a félévek során. Voltam már tananyagos csoporttag, negyedik féléve vagyok kórházfelelős, azt nem is tudom, hány féléve vagyok tagja a Facebook-csapatnak, és egy félév során még az a megtiszteltetés is ért, hogy Amigos Board-tag lehettem, és a most, november közepén debütáló Amigos blogot készítő csapat tagja és összefogója vagyok.
Amit kiemelnék ezek közül, az a kórházfelelősség, mert ez az egyik leghálásabb, legcsodálatosabb és legnagyobb kihívást jelentő feladat, amiben valaha részem volt, és egyszerűen imádom. A Tűzoltó utcai Gyermekklinika után a Szent László kórház csapat kórházfelelőse vagyok már harmadik féléve, és végtelenül hálás vagyok a csapatomnak, hogy ekkora bizalmat és szeretet tanúsítanak felém, illetve azt is, hogy ennyire lelkesek.
Mit tartotok a legnehezebbnek az önkéntességben?
Eszter: Néha nehéz Amigónak lenni. Nehéz, amikor látjuk, hogyan viseli meg a gyerkőcöt, a családját a betegség. Nehéz látni, ahogy az apró kezeikkel igazgatják az infúziót. Nehéz hallani, hogy „anya, nagyon fáj”. Nehéz a határok megtalálása; hogyan kommunikálunk, hogyan fegyelmezünk egy gyerkőcöt vagy akár több gyerkőcöt, ha kialakul egy konfliktushelyzet? A szülőnek miként nyújtunk támaszt? Hogyan hallgatjuk meg a gyerekeket, amikor mesélnek a kórtörténetükről? Hogyan vagyunk úgy jelen, hogy a gyerkőc abban a pillanatban, órában, látogatásban a legjobb énünket kaphassa?
Sokat beszélgetünk ezekről a dolgokról, mert fontos; és egy újabb kezdeményezés keretében az egyik támogatónkkal együtt, ketten tartunk pszichoedukációs tréning alkalmakat az Amigóknak. Fontosnak tartom, hogy a nehéz dolgokról is lehessen beszélni és hála égnek, lehet.
Márton: Én alapvetően azt gondolom, hogy az önkéntesség nem nehéz. Ugyanakkor, mivel kórházakba járunk, tevékenységünk természeténél fogva találkozunk élethelyzetekkel, amik során előfordul, hogy figyelemmel kísérjük a betegség hatásait egy gyereken, ami nehéz lehet. Nagy hangsúlyt fektetünk a kórházi élmények megosztására, átbeszélésére és egymás támogatására egy esetlegesen megterhelő helyzetben, hogy a jövőben is ugyanolyan lelkesen tudjunk kórházba járni.
És mi a legjobb benne?
Eszter: Nehéz is választani, de az őszinte öröm és hála, ami egy látogatáskor belengi a teret, az mindenképpen elsők között említendő. Csodálatos érzés az, hogy egy maszkos idegenként belépve például egy boxba, másfél óra elteltével már barátokként játszunk, vagy az, hogy segíthetek a lecke megírásában, ezzel hozzájárulva a gyerkőc sikerélményeihez. Csodálatos látni azt, ahogyan gyógyulnak, csodálatos őket végig kísérni az útjukon és mindehhez olyan bizalmat kapni a gyerekektől, a kórházi dolgozóktól, a szülőktől, ami tényleg megtisztelő. Egyszerűen imádom, hogy mindig meg tudnak lepni valamivel a gyerekek, hogy mindig – még ha éppen nehezebb időszakon is mennek át – találnak valamit, aminek lehet örülni, hogy megosztják velem ezt az örömöt… Azt is imádom, hogy a csapat olyan amilyen; tudunk egymáshoz fordulni, bármiről legyen szó, támogatjuk egymást, meghallgatjuk egymást és osztozunk örömön, bánaton.
Márton: Az, amikor egy beteg gyerek napját sikerült jobbá varázsolnom, és több energiával távozom a kórházból, mint amennyivel bementem, mosollyal az én arcomon is. Valóban fel tud tölteni az az 1-1,5 óra amit bent töltök a kórházban és angolt tanulok valakivel, vagy éppen UNO-zok a színek és számok németül való megtanulásával egybekötve.
Melyik volt eddig az önkéntes munka legemlékezetesebb pillanata?
Eszter: Rengeteg olyan pillanatban volt részem, amiket féltett kincsként őrzök, ahogyan azokat a kézzel fogható kis ajándékokat, tárgyakat, rajzokat is, amiket együtt készítettünk a gyerkőcökkel vagy tőlük kaptam ajándékba. Ilyen emlékként őrzöm azt is, mikor képviselhettem a szervezetet bármilyen formában; akár a CivilSzigeten, két egymást követő évben is, akár az ATV-ben, vagy amikor hőlégballonozni kísérhettem a gyerkőcöket…
Ha választanom kell mégis, egy nemrég történt eseményt emelnék ki; egy kisfiú, akit régóta látogatunk, meghívott bennünket a születésnapjára, és pont én voltam nála látogatni, mikor megtörtént ez. – Hogy hogyan is? Elmesélte, hogy mi készül, apukája is jelen volt, és elkezdte sorolni, hogy kiket hív meg tulajdonképpen… pontosan felsorolt minden Amigót név szerint, aki valaha járt nála. Önmagában már ez is rendkívül megható, azonban maga az esemény konkrétan egy csoda volt. Az a végtelen szeretet ami ott körbeölelte az ünnepeltet és az ünneplőket egy olyan élmény, amit soha nem fogok elfelejteni. A kisfiú öröme, a csapatom tagjainak öröme, ahogyan az ajándékát is elkészítettük és ahogyan átadtuk; eleve az, hogy ott lehettünk, a családtagok kedves szavai… Egy olyasfajta szeretetbuborék és pozitív energia, visszajelzés, ami az egész Amigo-mivoltom mintegy validálta. Ezért csinálom, ezért csináljuk!
Márton: Talán az, amikor idén augusztusban hat gyereket sikerült elvinnünk hőlégballonozni a MOL PB gáz üzletágának jóvoltából, ezzel felejthetetlen élményt szerezve nekik. Több hónapos szervezőmunka és két időjárás miatt lefújt repülési időpont után minden az elképzelhető legjobban alakult; gyönyörű idő volt és a gyerekekből olyan energia áradt az egész repülés során és utána, hogy minket is teljesen feltöltött nem csak aznapra, hanem az egész hétre.
Mi az, amiben megváltoztatta az önkéntesség?
Eszter: Lassan három éve vagyok Amigo, és mára már szinte a részemmé vált az egész alapítványi tevékenység, a csapat, a gyerekek, a szülők, hogy nap mint nap van valami olyan dolog, ami Amigos-hoz kötődik; legyen az kórházlátogatás, megbeszélés, e-mailezés, feladat vagy éppen Amigo-est. Úgy érzem, hatalmas hatással volt és van arra, hogy most az vagyok, aki. Rengeteg tanulok a csapattól, a mentorainktól, a kórházi kapcsolattartóktól és főként a gyerekektől.
Sosem voltam egy zárkózott ember, de még nyitottabbá tett az, hogy Amigo vagyok, és látom azt, hogy sokszor a legapróbb dolgok a legnagyobb segítségek a mindennapok során. Én csupán a szabadidőm adom a gyerekeknek, az alapítványnak, a csapatnak és cserébe annyi minden csodát kapok, hogy ez szavakkal nem is igazán körbeírható. Úgy érzem, még inkább igyekszem, hogy érdemes lehessek azokra a csodákra, amiket egymásnak adunk és kapunk a csapattal, a gyerekekkel; hogy megbízhassanak bennem, hogy fordulhassanak hozzám bármivel, hogy szeretettel teli támasz lehessek. Felelősséggel jár Amigónak és kórházfelelősnek lenni, és fel kell nőni a feladathoz. Úgy érzem – remélem, hogy jól érzem – hogy sikerült.
Márton: Gyakorlatilag a mindennapjaim része lett az Amigos, ami egy újfajta motivációt jelent az életemben. Megtanított arra, hogy segíteni sokkal könnyebb mint azt elsőre gondolnánk, különösen, ha ezt barátokkal teszi az ember.
Ha valakit egyetlen mondatban kéne meggyőznie arról, hogy álljon önkéntesnek, mit mondana?
Eszter: Egy mondat helyett két szót mondanék: hálás mosoly. Szerintem ebben minden benne van, és az egyik legcsodásabb ajándék, amit adhatunk egymásnak. És ráadásul ingyen van. Ha pedig mindenképpen egy mondatot kell írnom, azt választom, hogy: De jó, hogy jöttél Eszti, kérlek, gyere máskor is!
Márton: Azt, hogy önkénteskedni jó és gyakran meglep, hogy bár mi próbálunk segíteni, mennyi mindent kaphatunk ez alatt mi magunk is.
