Természetes immunerősítés gyerekeknek

2019. február 09. | Bánhidi Dóra

Köhögés ellen izlandi zuzmó, a C-vitamin pedig csipkebogyóban érkezik. Bloggerünk, PandArte ezúttal megmutatja, hogyan erősíthetjük a gyerekek immunrendszerét természetes módon!

A tél és tavasz folyamán sajnos szinte elkerülhetetlen, hogy a közösségbe járó kisgyerekek ne szedjenek össze valamilyen betegséget. Az egyik barátnőm, Beh Mariann, két kislánya, Anna (5) és Emma (3) mellett viszi a Bazsalikomos kertet, amiben kézműves teákat, fűszersókat, pestókat, lekvárokat készítenek a saját kertjükben termesztett növényekből. Már többször kértem tőle tanácsot, amikor Ármin beteg lett, ezért kitaláltuk, hogy összegyűjtjük a legjobb természetes immunerősítőket, gyógymódokat, amik talán Nektek is segíthetnek! Jöjjenek is Mariann tippjei, amik náluk a leginkább beváltak ezekben az időszakokban:)

C-VITAMIN CSIPKEBOGYÓBÓL

Mariannak nemrég jelent meg A kert konyhája című, fűszeres-gyógynövényes könyve, amelyben a csipkebogyó tea –ami valójában egy hideg vizes kivonat- is helyet kapott. Nem véletlenül, hiszen az egyik legjobb természetes C-vitaminforrás.

Így készítheted a csipkebogyóteát:

Hozzávalók (5 dl-hez):

  • 5 dkg szárított csipkebogyó
  • 5 dl langyos víz
  1. Ha a csipkebogyó nincs megtisztítva (a megtisztított, magoktól mentes részt csipkerózsa húsnak nevezzük), mozsárban megtöröm, és így teszem egy kisebb kancsóba. Ráöntöm a vizet, és 12 órán át áztatom benne.
  2. Hogy a benne levő C-vitamin ne sérüljön, műanyagszűrőn szűröm le.

Az én gyerekeimnek így túl savanyú, ezért mézzel ízesítem, de a benne található C-vitamin miatt nagyon fontos, hogy ilyenkor fa- vagy műanyagkanalat használjunk.

 

foto1_1.png

Részlet Beh Mariann – A kert konyhája c. könyvéből / BOOOK Kiadó

MÉZ

Télen nálunk hatalmas mennyiségekben fogy a jó minőségű, hazai méz. Édességet nagyon keveset fogyasztunk, a teába, kakaóba, forró csokiba azonban annál több mézet teszünk. A mézek többsége amellett, hogy fokozza a szervezet ellenálló képességét, 11 féle ásványi anyagot, és 17 féle nyomelemet tartalmaz. Személyes kedvencem a Délity Méz, akik olyan különleges mézeket is készítenek, mint a gesztenye- vagy a galagonyaméz. Ha még többet szeretnél megtudni a mézről és a Délity családról, hosszabban itt olvashatsz róluk.

foto2_4.jpg

foto2_2.jpg

Fotók: Délity Méz

ALMA, NASPOLYA, SÜTŐTÖK

 

Bár a legtöbb gyerek nagy kedvence télen a banán és a mandarin, én inkább a hazai és szezonális gyümölcsöket, zöldségeket, olajos magvakat részesítem előnyben. Természetesen kapjanak a gyerekek az egzotikus gyümölcsökből is, de a téli alma, a sárgarépa, a karalábé nagyobb, míg a narancs, a kiwi és az egyéb déli gyümölcsök kisebb mennyiségben legyenek a tányéron. Nálunk terem a kertben alma, körte, naspolya, termesztünk céklát, sárgarépát, sütőtököt, zellert, de a kisebb termelői piacokat is nagyon szeretjük. A lányaim nagy kedvence a naspolya, amit apukámmal közösen szüretelnek, így télen is megvan ” a kertből egyenesen az asztalra” élmény. A zöldségeket mostanában levesben nem, csak nyersen és ropogósan hajlandóak megenni, így a sárgarépa és a karalábé mellett rendszeresen tisztítok nekik sütőtököt, édesburgonyát és pasztinákot is.

foto3_2.jpg

Fotó: Bazsalikomos kert

SZEZONÁLIS ZÖLDSÉGEK

 

Ezek a bab, batáta (édesburgonya), cékla, csicsóka, fejes káposzta, fekete retek, fodros kel, fokhagyma, karalábé, kelkáposzta, kínai kel, lilahagyma, madársaláta, pasztinák, petrezselyem gyökér, póréhagyma, rukkola, sárgarépa, spenót, sütőtök, vöröshagyma, zeller

S ha már szezonális alapanyagok, tavaly ősszel találtam rá a Felelős Gasztrohős Szervező Naptár névre hallgató kalendáriumára, amiben hónapról hónapra összegyűjtötték mit érdemes fogyasztanunk az adott időszakban. Nekünk az illusztrációk miatt is nagyon tetszik, a gyerekekkel erről szoktunk gyümölcs és zöldség rajzokat másolni.

foto4_2_1.jpg

Forrás: Felelős Gasztrohős / Illusztrációk: Kőfaragó Zsuzsi

SZELLŐZTETÉS, LEVEGŐZÉS

 

Nagyon fontosnak tartom, hogy télen is minél több időt töltsünk a levegőn. Légúti megbetegedések esetén, ha a láz, hőemelkedés már nem áll fent, érdemes hűvös, párás levegőn tartózkodni. Nem kell sokat, már 30 perc is nagyon sokat segíthet. A vízpartok, erdők ilyenkor a legjobbak, a hideg pára segíti a lerakódott váladék felszakadozását. Mi a Duna-partra szeretünk a legjobban lejárni, van egy ,,titkos” helyünk, ahol kacsákat számolunk, lábnyomok után kutatunk a homokban, és kavicsokat dobálunk a vízbe. A gyerekek imádják az erdei sétákat is, ahol madarakat figyelünk meg, lehullott terméseket gyűjtünk, gombát keresünk.

gyerekek_1.jpg

Anna és Emma

KÖHÖGÉSRE IZLANDI ZUZMÓ, SALVUS VÍZ ÉS ÉDESKÖMÉNY

 

Bár a hideg Salvus vizes inhalálásnál nincs is jobb természetes gyógymód, nekem van még egy nagyon jól bevált tippem a hosszan elhúzódó köhögés gyógyítására. A tél nagy mumusai nálunk is a köhögéssel járó megbetegedések. Két évvel ezelőtt télen, amikor már minden lehetséges szert bevetettünk, végül az édesköményből készített főzet segített. Akkoriban állandóan ment a főzőcske a kádban, ki sem akartak jönni a gyerekek a vízből esténként, ezért a fürdővizükbe öntöttem az ánizsos-édeskés illatú édeskömény főzetet, s láss csodát, végre köhögés nélkül átaludták az éjszakát!

Így készítem az édeskömény főzetet:

Két marék édesköménytermést forrásban levő víz és Salvus víz (1:1) keverékéhez adok, az edényt lefedem, és 5-10 percig főzöm. Leszűröm, majd a gyerekek fürdővizéhez adom. Nálunk az is nagyon működik, hogy egy nagy fazékkal lefekvés előtt a gyerekszobába is beteszek az édeskömény főzetből. Ilyenkor szoktam még a vízbe csepegtetni egy kis levendula illóolajat, amit a Szomódi Levendulástól szerzek be.

foto6.JPG

Részlet Beh Mariann – A kert konyhája c. könyvéből / BOOOK Kiadó

A száraz köhögésre való köhögéscsillapító szirupok közül a gyerekeimnél az Izlandi zuzmó szirup az abszolút befutó, sőt hab a tortán, hogy ennek végre még az ízét is szeretik a lányok. Torokfájás esetén is hatásos, enyhíti a fájdalmat, ezért lefekvés előtt kifejezetten szeretem ezt adni.

VÖRÖSHAGYMA, FOKHAGYMA

Kevés kisgyerek szereti a hagymát vagy a fokhagymát, mert ,,Anya ez csípős és nem jó az illata”. Jótékony, antibakteriális hatását azonban anélkül is bevethetjük, hogy megennénk. Én minden este felszeletelek egy fej vöröshagymát és két gerezd fokhagymát, amiket egy kis tálon a radiátorra teszek, így a bennük található illóolajok egész éjszaka kifejtik hatásukat. Nem állítom, hogy elsőre nem zavart az intenzív ,,illat”, de egy idő után megszoktam a cél érekében.

ILLÓOLAJOK

Tavaly ősszel elvégeztem a Panarom három napos aromaterapeuta alapképzését, ahol a gyerekeknél alkalmazható illóolajokról is tanulhattam. Azóta a mindennapjaink részévé vált az Immunarom, a Leo varázsolaj és a Bébelle balzsam is, ami egy nagyon finom illatú, nyákoldó és köptető hatású balzsam mellkasra és hátra. Az Immunarom illóolaj-keverék fertőtlenítő és immunerősítő hatású, így télen legtöbbször ezt szoktam a párologtatóba csepegtetni. Az esti rituálénk részéve vált a talpmasszázs, amihez a Leo varázsolajat használom. Hétfőtől péntekig, tehát öt napon át öt-öt cseppet masszírozok a gyerekek talpába, utána a szombat-vasárnap úgynevezett pihenő nap a szervezetnek. A kis szeánsz alatt már csak egy sólámpa világít, hogy ez tényleg az elcsendesedés ideje legyen, közben megbeszéljük kivel mi történt aznap. Így válik az aromaterápia a lélek terápiájává is.

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód

A reggeli szex 5 előnye egészség

A reggeli szex 5 előnye