Ghyczy Pétert a műanyag egyik úttörőjeként is emlegetik, nevéhez számos ikonikussá vált tárgy fűződik, amelyeket a világ legpatinásabb dizájngyűjteményeiben őriznek. 1956-ban, 16 évesen hagyta el az országot. Az 1970-es években Németországból végül Hollandiába költözött és megalapította saját nevét viselő cégét is. A mai napig minden nap bejár az ország délkeleti csücskében, Swalmen-ben működő üzembe (amely néhány kilométerre van az otthonuktól), amit ma már egyik fia, Félix vezet; tervez és fejleszti a kollekciót. 2001 óta apa és fia közösen építik a Ghyczy dizájnstúdiót és annak örökségét. Minden egyes bútordarab, lámpa és lakáskiegészítő megrendelés után, az alkalmazott technikáknak köszönhetően a legkevesebb anyagot felhasználásával, kézzel készül a közeli mesteremberek gondos munkája nyomán. A Ghyczy-darabok magukban egyesítik a Bauhaus minimalizmusának, az Art Deco egzotikumának és Egyiptom antikvitásának (A hatvanas években dolgozott ott antik romok megmentésén egy UNESCO-projekt keretén belül – D.E.) összetett jegyeit. A stúdió filozófiája, hogy a természetes alapanyagokban rejlő tökéletlenségek is a tökéletes végeredmény részeit képezik.
Péter és fia, Félix
Volt az elmúlt évtizedekben Magyarországon?
A kilencvenes években többször jártam Budapesten, mert Dénes fiam, aki festőművész, akkoriban ott lakott. Legutoljára idén ősszel voltam otthon Felix családjával. Az unokáimnak mutattam meg a várost, ami nagy siker volt. Szerencsénk is volt az időjárással október elején.
Van esetleg kedvenc, budapesti épülete, ami hatást gyakorolt önre?
Budapest biztosan befolyással volt a formavilágom kialakulására. Különösön azok az épületek, amelyeket a bécsi Otto Wagner, Josef Hoffmann idejében építettek. A geometrikus formák a mai napig befolyásolnak.
A műanyag egyik úttörőjeként is emlegetik, manapság viszont az anyagnak igencsak rossz híre van. Mit jelent önnek, mint tervezőnek ez az alapanyag?
1967-ban, amikor elkezdtem dolgozni a műanyagiparban, hatalmas optimizmus uralkodott minden területen. 1972-ben aztán jött az első válság. Rájöttünk, hogy az alapanyag, az olaj, nem végtelen. (A Club of Rome, magyarul Római Klub egy nem kormányzati szervezet, elsősorban az emberiség jövőjét érintő globális kérdésekkel és azok megoldásával foglalkoznak. 1972-ben jelent meg A növekedés határai c. jelentésük, amely többek közt a nyersanyagok végességével is foglalkozik – D.E.)
A műanyag a mai napig is egy siker, nem tudnánk élni nélküle. A probléma az, hogy eltúloztuk a gyártott dolgok mennyiségét, mert tömeggyártásra alkalmas és nem pusztul el. Fölöslegeset gyártunk, belefulladunk. De nem csak műanyagból, hanem például betonból, szövetekből is túl sok van. Remélem, hogy a következő generáció kevesebbet fog fogyasztani és eldobni. Nekem már évek óta az egyik fő törekvésem, hogy amit tervezek és gyártok, az ne legyen felesleges, tehát ne kerüljön a szemétdombra. Nagyon örülök, amikor azt látom, hogy harminc, negyven évvel ezelőtt készített bútoraim újra piacra kerülnek, mint vintage bútorok.
A világhírű Garden Egg Chair tervezője otthonában
Hogyan találtak rá a birtokra?
Életemben sokszor szerencsém volt. Amikor otthagytam a hazámat és barátaimat ’56-ban az tragikus, de egyben új irányt és lehetőséget is adott. Vagy amikor véletlenül találkoztam egy iparossal, aki megbízott műanyag bútorok tervezésével. 1972-ben elhatároztuk, hogy felújítunk egy romos kastélyt Hollandiában. A német feleségem családjának tulajdonában volt, de akkor már negyven éve lakatlanul állt. Azóta itt élünk. Sok hely van kint és bent is. A parkot újra berendeztünk. Vannak diófák, gyümölcsfák és hét szilfa is. Zölden élünk.
Van valamilyen lakberendezési szabálya?
A berendezésben nincs szabály. A színeket, tárgyakat szabadon lehet keverni. Sokat változik a saját berendezésünk is. Az új bútorokat mindig először otthon próbáljuk ki.
Van-e a házban, birtokon olyan tárgy, vagy olyan tárgyak, ami különösen közel áll Önhöz?
Nagyon szeretem a kávét, és ha egy feketét főzöm magamnak, akkor a babok őrlésére még mindig használom a nagymamámtól örökölt antik török darálóját, ami majdnem finomabban őröl, mint a mostani gépek.
Az immár harmadik generációt is „szolgáló” birtok közel 5 hektáros, az azon található kastély 1550-ben épült: a főépület 14 szobás, körülbelül 200 m2-nyi alapterülettel.
Milyen együtt dolgozni a fiával, Félixszel?
Amikor Felix átvette a céget, sok mindent továbbfejlődött. Kezdetben csak fémből és üvegből gyártottam a bútoraimat, most már faelemeket is használok. Bővítettük a termékpalettát is, már majdnem egy komplett berendezést össze tudunk állítani.
Hogyan töltenek egy napot, amikor együtt van a család?
Ha együtt van a család, vagy annak egy része, nagy szerepet játszik a közös evés, illetve a főzés. Amikor egyedül vagyok a feleségemmel, már nem szoktunk sokat főzni. De ha például karácsonyra vagy húsvétra hazajön mindenki, akkor a főzés már egy logisztikai feladat.
A slow design a munkája fontos része. Hogyan jelenik meg a lassú életmód a családi mindennapjaikban is?
A gyermekeimet akkoriban és most az unokáimat is megtanítottam sakkozni. Ehhez a játékhoz idő és türelem kell. Nem mindenki sakkozik a családban, de az összes unokám valamilyen módon kreatív. Különösen Oscar, aki most 15 éves, érdekli a tervezés, rajzolás. Szereti, ha megmutatom neki, hogyan dolgozom.
Mit tart a legfontosabbnak az életben?
Hogy mi a fontos az életemben? Ezt most visszatekintve úgy fogalmaznám meg: megtalálni a helyünket az életben, és ott a lehető legjobban teljesíteni. Elnyerjük társaink elismerését, ha valami hasznosat tudunk „szállítani”. Erre minden vonalon, családban, országban, szakmában van lehetőségünk. Nekem (megint) szerencsém volt, hogy újat tudok tervezni és így hozzájárulhattam a termékek továbbfejlesztéséhez. Mindig igyekeztem, hogy a lehető legjobbat, használhatót, tartósat és szépet tervezzem meg. És remélem, hogy hasznos voltam.
Kattints a galériára az összes képért!
fotók: Like Inga Powilleit, Lydie Nesvadba és GHYCZY
