Ne zuhanyozzunk soha kontaktlencsében!

2019. augusztus 19.
A kontaktlencse hihetetlen szabadságot ad annak, aki valamiért nem bírja a szemüvegét hordani, ám a viselői gyakran hajlamosak elsumákolni a kontaktlencse kivételét zuhanyzáskor vagy úszás előtt. Pedig az orvosok ettől óva intenek.

Egy 41 éves brit nő sem szerette kivenni a kontaktlencséit, ha nem volt muszáj, így rendszeresen zuhanyzott és úszott velük. Majd beütött a baj az Acanthamoeba polyphaga személyében, amely egy állati egysejtű élőlény, és a vízből jutott a nő szemébe, ahol megfertőzte a szaruhártyát. Két hónap fájdalom, homályos látás és fényérzékenység után a Manchesteri Királyi Szemészeti Kórház orvosai fedezték fel a bal szemében a gyűrű alakú elváltozást és a ködös réteget, amely a szaruhártyát borította. A bal szemére tulajdonképpen megvakult a szerencsétlenül járt nő.


Mindenhol ott van
“A végtelenül egyszerű, egysejtű organizmus tulajdonképpen mindenhol ott van. Az úszómedencében, jacuzziban, zuhanyzóban, még a csapvízben is” – mondta Dr. Leela Raju, a New York Egyetem szemésze a Popular Science-nek. A fertőzöttek körülbelül 85 százaléka kontaktlencse-viselő, mivel az amőba sokkal könnyebben tud megtapadni és szaporodni a kontaktlencse alatt, mint egyszerűen a szemen. A betegség minden egymillió kontaktlencse-viselő közül egyet vagy kettőt érint csak, ám ha kialakul a betegség, súlyos következményekkel jár.

Miért ne előznénk meg?
Ha kialakul a szaruhártya-fertőzés, a látásélesség visszaállításán nagy valószínűséggel csak a szaruhártya-átültetés segít, ám ez sem állítja vissza teljesen a korábbi látást. “Hosszú kezelés vár arra, aki megfertőződik, ráadásul a betegség tulajdonképpen teljesen megelőzhető” – mondta a szemész. Ha eltávolítjuk a kontaktlencsénket úszás, zuhanyzás, alvás előtt, nem használjuk kétszer ugyanazt a tisztítófolyadékot, minden valószínűség szerint sosem találkozunk a betegséggel.

Fotó: Unsplash