„Ó, egy mindenevő állatvédő vagy? Én pedig egy szűz prostituált” – állt a felirat a mókásnak szánt mémen, én pedig a tenyerembe temettem az arcom, és valami olyasmit mormoltam, hogy „egyszerűen nem fogom fel”. Aztán összeszedtem a gondolataimat, és billentyűzetet ragadtam: „Meg olyan is akad, hogy valaki békés aktivista, mégis agresszívan ítélkezik mások felett.” A párbeszédnek hamar híre ment, pró és kontra megjelentek a hangok, akik szerint „nem lehetsz jó ember, ha nem teszel meg mindent az állatok lemészárlása ellen”, és akik szerint „nem lehetsz jó ember, ha egy ideológia oltárán bármilyen más értéket feláldozol”. Akadtak, akik szerint „inkább állok ki az állatvédelem mellett, mint azok mellett, akik kifogásokat keresnek”, és persze olyanok is, akik szerint „a vegánok mindenkiben csak bűntudatot akarnak ébreszteni”, meg aztán ott voltam én, aki ugyan 100%-ig vegán módon étkezem, öltözködöm és vásárlok, azaz fogyasztok és élek, ugyanakkor épp annyira vagyok pacifista, mint vegán, így képtelen vagyok azonosulni a háborúzással.
Mert valamiért az emberek nagyrésze számára egyszerűen elfogadhatatlan, ha valaki egyetért egy üggyel, de az ahhoz kötődő aktivizmus minden eszközével nem. Egyetértek vele, hogy a nagyüzemi állathasználatot, a féktelen műanyaggyártást és -felhasználást, illetve az ökoszisztémára káros gázok kibocsátását mérsékelnünk kell – és nem vonom kétségbe, hogy ha most azonnal tennénk meg mindezt, már akkor is késő volna a bolygónknak, a velünk élő állatoknak, nekünk embereknek. Ugyanakkor azt is tudom, hogy legyen szó bármilyen ügyről, az erőszakos meggyőzés, a bűntudatébresztés és a diktatórikus egyféleség még sosem vezetett megoldásokra, mi több, rendszerint ellenkező hatást ér el, mint amiben az adott ügy aktivistái reménykednek.
Éppen ezért ki merem jelenteni – vállalva annak következményeit –: a szélsőséges megnyilvánulások bármely formája szélsőséges reakciót fog provokálni.
És bár nem extrémebb megmutatni, mit művel az állatokkal az élelmiszeripar, mint mindaz a szörnyűség, ami a vágóhidakon, keltetőüzemekben történik, a jogot, lehetőséget és teret meg kell hagynunk másoknak, hogy a maguk tempójában dolgozzák fel az ismereteiket.
