Háború és heroin: Kopasz
Nico Walker már a börtönben írta meg a Kopasz című regényt: azért került oda, mert 2005-2006-os iraki katonai szolgálatából hazaérve tíz bankot rabolt ki, hogy finanszírozhassa heroinfüggőségét. A fiatal szerző első regénye hihetetlen érzékenységgel mutatja be a PTSD következményeit és az önkezelésre tett kétségbeesett próbálkozásként kibontakozó heroinfüggőséget, miközben arra is rávilágít, milyen végtelenül, fájdalmasan értelmetlen az iraki háború. Walker egyszerű, mégis magával ragadó stílusa annyira beszippant, hogy még a szakzsargonnal teletűzdelt háborús részleteket is szívesen olvastam (de ha valaki tart az ilyesmitől, ebből tényleg nincs sok, nem ez a lényeg) – és a legjobb, hogy hamarosan film is készül belőle!
A legcukibb játéktacskó (SarahandBendrix)
A világ legjobb fej tacskójának büszke gazdájaként (Lujzáról ITT is olvashatsz) mindig felkapom a fejem a tacskós relikviákra, és borzasztóan szeretném, ha a kutyánk a kislányomnak is olyan jó barátja lenne, mint nekünk. Szóval muszáj lesz megvennünk ezt a fából készült tacskót a Sarah and Bendrix egyébként is csodálatos brit játékmanufaktúrájából a babánk érkezésére: tudjuk, hogy egyelőre ezzel pontosan annyira nem tud majd játszani, mint a valódi kutyával, de egyszer úgyis mindennek eljön az ideje!
Etikus stílus (Babaá)
Egy ideje már szemezgetek a babaá organikus, etikusan előállított kötött cuccaival, de most nagyon úgy fest, hogy végre meg is rendelem a régóta kiszemelt darabot. Sajnos ezek tényleg baromi drágák, ráadásul iszonyú nagy a csábítás, hogy töredékáron vásároljak egy (szinte) ugyanilyen kardigánt a fast fashion üzletek valamelyikében, de egy ideje már nagyon próbálok inkább kevesebb, de minőségi ruhadarabot vásárolni a sok olcsó, gyorsan elhasználódó (és ugye sok szempontból iszonyú káros) holmi helyett. Én imádom a babaá szinte összes holmiját, nagyon szépek az oversize kardigánok és pulóverek, ráadásul a földszínek mellett néhány nagyon extra árnyalatban is kaphatóak.
Kegyetlen igazság: Kontroll nélkül
Mi van, ha egy alig kilenc éves kislány annyira kezelhetetlen, hogy simán a falba veri más gyerekek fejét? Mi van, ha ez a kislány bekerül a gyermekvédelmi ellátórendszerbe, de zűrös anyja nem hajlandó teljesen lemondani róla, folyamatos húzd meg-ereszd meg játékot játszva a kislány pszichéjével? Ha dührohama van, be lehet vinni a pszichiátriára, be lehet gyógyszerezni, míg csorog a nyála, lehet kézről kézre adogatni intézmények között, rettegve, hogy elkezd kötődni valakihez, akihez nem kéne. Pedig Benni tényleg csak ezt akarja: kötődni valakihez. Nora Fingscheidt Kontroll nélkül című filmje kíméletlenül megmutatja, mi történik olyankor, amikor egy gyerek nem kapja meg (ráadásul a megfelelő időkben, azaz a korai években) azt a szeretetet és figyelmet, amire szüksége volna, és hogy mennyire végzetes következményekkel is járnak a korai traumák. Nem fél kimondani, hogy van olyan, amikor már egyszerűen késő, még akkor is, ha még mindig csupán egy kilenc éves kislányról beszélünk. Ilyen esetekben az egyetlen megoldást a korai intervenció és a megelőzés jelenthetné, de ez persze egy cseppet sem kárpótol minket, miután Benni dührohamaitól kábán kilépünk a moziból.
