Itt az új Jógakaland mesekönyv!

2019. november 03.
A nagy sikerű Erdei jógakaland könyv után megjelent a Jógakaland második mesekönyve, ami már több mint 3000 gyermeket varázsolt el Jógaországba.

A Tábori jógakaland mesekönyv felépítésében hasonlít az elsőre, vagyis a mesés részeket szépen átszövik az akítv, mozgásos feladatok, amik teljesen új jógás mozdulatokkal szórakoztatják a gyerekeket. Ezen felül extra újdonság, hogy több feladathoz is QR kódokat helyeztek el a mesekönyvben, amit ha leolvasunk az okos eszközötökkel, egyből megjelenik egy videó, amiben bemutatják, hogyan kell elvégezni az adott gyakorlatot! A 3-10 éves korosztálynak ajánlott könyvben 12 jógás, fejlesztő gyakorlat kapott helyet.

A szerzők fontosnak tartották, hogy a mese végén, a nagy kaland után, ismét relaxációval és pozitív megerősítésekkel készüljenek, amiket most meg is hallgathatunk a QR kódokat használva, így még intenzívebb lehet a hatásuk!

Bánhidi Dóra, a könyv szerzője az alábbi felhívással invitálja újabb jógás kalandra a kicsiket:

„Készülj, mert ha ez a mesekönyv egyszer kinyílik, onnantól nincs megállás, kezdetét veszi a Tábori jógakaland! Percek alatt Jógaországban találod magad, ahol te leszel az erdei állatok táborvezetője.

Az a feladat vár rád, hogy mint egy igazi táborban, felejthetetlen kalandokon vezesd keresztül a kis erdőlakókat. Vadregényes utatokon óriás hegyek és völgyek, sebes folyó, egy rejtélyesen eltűnt papagáj és izgalmas éjszakai sátorverés is vár rátok! Egészen biztos, hogy a tábor végére igazi kis jógi leszel, hiszen minden akadályt egy-egy játékos gyakorlattal, mozdulattal tudsz majd leküzdeni. Felkészültél? Akkor indulhat a kaland!”