Nemsokára interneten keresztül is megérinthetjük egymást

2019. november 27.
A virtuális valóság technológiájára épülő szilikontapaszt dolgoztak ki amerikai kutatók, melynek segítségével nemcsak láthatjuk egymást, de az interneten keresztül meg is érinthetjük.

A kísérleti stádiumban lévő puha, vezeték nélküli, szilikonból készült tapaszok a bőrre illesztve vibrálnak, így videohívás vagy egymással való számítógépes játék közben az érintés érzetét adják vissza viselőjének.


A Northwestern Egyetem kutató által kifejlesztett tapaszokat bármilyen eszközhöz lehet csatlakoztatni, okostelefonhoz, tablethez és számítógéphez is. A szilikontapaszon harminckét apró kis szerkezetet helyeztek el, melyek az érintés érzetét képesek kelteni a tapaszt viselő ember bőrén, miközben egy számítógépes felületen keresztül a felhasználók állíthatják az érzet erősségét. “Úgy terveztük meg az eszközt, hogy a lehető legjobban elérjék a bőr receptorait a tapaszból érkező ingerek” – mondta John A. Rogers a NorthWestern egyetem professzora, az eszköz egyik kifejlesztője. “A közeljövőben már valósággá válhat, hogy az interneten keresztül megérinthetjük a távol lévő családtagunkat, akivel csak videohívással tudunk érintkezni” – tette hozzá a professzor.

Ám nem csak a szociális kapcsolatok ápolásában lehet hasznos az eszköz. Kifejlesztői úgy vélik, hogy például az orvostudomány is jól tudja hasznosítani találmányukat például kézprotéziseknél érzékeny ujjbegyeket tudnak létrehozni a segítségükkel, így a művégtaggal élők fantom tapintésérzetek észlelésére lehetnek képesek. A mérnökök most azon dolgoznak, hogy még vékonyabbra és könnyebbre alakítsák a tapaszt, hogy akár ruhaanyagokba is integrálhassák.

“A virtuális valóság nagyon fontos és roppant gyorsan fejlődő területe a technológiának” – mondta a kutatás vezetője. “Jelenleg leginkább csupán a szemünket és a fülünket használjuk a világ érzékelésére. Pedig a legnagyobb szervünk, a bőr még mélyebb kapcsolatot tud teremteni két ember között” – tette hozzá Rogers. 

Forrás: Newsweek
Fotó: Unsplash