A rózsaszín zaj jobban segíti az alvást, mint a fehér

2020. február 08.
Sok alvásproblémával küzdő ember számára jelent segítséget a fehér zaj. Most úgy tűnik, találtak egy másik hangfrekvenciát, amely még hatásosabban segítheti az elalvást: ez a rózsaszín zaj.

A fehér zaj természetes forrásokból is származhat, gondoljunk például a ventilátor, légkondicionáló vagy a párásító hangjára, de már speciális készülék is az inszomniával küzdők rendelkezésére áll, mely előállítja ezt a nyugtató hangfrekvenciát. Egy másik fajta hanghullám, melyet rózsaszín zajnak neveztek el a tudósok, még hatásosabban átrepíthet álomországba a tapasztalatok szerint.


Mind a rózsaszín, mind a fehér zaj tagja annak a hangcsaládnak, melybe a barna és fekete zaj is tartozik. A hangokat az alapján nevezték el különböző színek alapján, hogy az energia hogyan oszlik el a különböző frekvenciák között. A fehér zaj például olyan energiát tartalmaz, mely egyenlően oszlik szét a különböző hallható hangfrekvenciák közt, míg a barna zaj – melyet időnként vörösnek is neveznek – magasabb energiákat tartalmaz alacsonyabb hangfrekvenciákon, gondoljunk csak a villámlásra és a mély, dörgő hangokra.

Keverék hanghullám a megoldás
A rózsaszín zaj hasonlít a fehérre abban, hogy minden hallható frekvenciát magába foglal, ám az energia nem egyformán oszlik meg. “A rózsaszín zaj energiája nagyobb az alacsonyabb frekvenciákon és csökken, ahogy a frekvencia növekszik” – magyarázta Rose MacDowell alváskutató. “Ez a zajtípus a magas és az alacsony frekvenciák keverékét tartalmazza, melyek olyan hullámokkal terjednek, mint a szél, az eső és az óceán hullámzása” – tette hozzá a szakember. Tehát azok, akik a tenger morajlására alszanak el, tulajdonképpen a rózsaszín zajt hívják segítségül.

Kevesebb agyhullám, jobb alvás
“A közhiedelem szerint a fehér zaj a legjobb és leghatásosabb a különböző zavaró zajok – például a közlekedés hangjai, ajtónyikorgás, kutyaugatás, a kukásautó zörgése – elfedésére az éjszaka közepén, ám a valóság az, hogy a fehér zaj csupán áthatol azokon a hanghatásokon, melyek megzavarhatják az alvást, nem zárja ki őket” – mondat az alváskutató. “A kutatások szerint az alacsonyabb frekvenciájú zajok viszont, amilyen a rózsaszín zaj is, azzal nyugtatják az agyunkat, hogy csökkentik az aktivitását, az agyhullámok mennyiségét” – tette hozzá.
A Journal of Theoretical Biology című orvosi szaklapban megjelent tanulmány szerint is ez a helyzet. A rózsaszín zaj csökkenti az agyhullámok komplexitását, így mélyebb és stabilabb alvást idéz elő, tehát javul az alvásminőségünk.

Javuló memória
Mivel az érzelmeket és a megtapasztalt élményeket alvás közben dolgozzuk fel, a rózsaszín zaj javíthatja a memóriát is. “A kutatások szerint ráadásul ébren hallgatva is segíthet: javíthatja a koncentrációt és a figyelem összpontosítását” – mutatott rá az alvásszakértő. A Northwestern Egyetemen végzett tanulmány szerint azoknál az idős korú résztvevőknél, akik alvás közben rózsaszín zajt hallgattak, mérhetően javult az emlékezőképesség. A tudósok azt remélik, hogy ezzel az Alzheimer- és a Parkinson-kór tüneteinek javításához is közelebb juthatnak.

Hogyan használjuk?
Bár a fehér zajt egyelőre többet kutatták, mint a rózsaszínt, érdemes mindkettőt kipróbálni a szakember szerint, hogy lássuk, számunkra melyik a megfelelőbb. Arra azonban ügyeljünk, hogy a lejátszott zajokat olyan hangerőn hallgassuk, mely a hallásunkat nem károsítja.

 

Forrás: Healthline
Fotó: Unsplash