A pánikvásárlás senkinek sem jó

2020. március 19. |

Európa több országában is bevezette néhány szupermarket és bank, hogy az idős és a koronavírus által veszélyeztetettebb embereknek két órával korábban megnyitják kapuit. A józanságra buzdító hangot ráadásul egy meglepő helyről is hallhattuk.

Azért döntött úgy néhány szupermarket és bank, hogy a nyitás utáni első két órában az idősek és a koronavírus által veszélyeztetettebb emberek vásárolhatnak,illetve intézhetik ügyeiket, hogy ők rögtön az alapos fertőtlenítés után vehessék igénybe a szolgáltatásokat, és ne essenek áldozatul a pánikvásárlók rohamának.


Izlandon vezették be először azt az intézkedést, hogy szerdánként a nyitás utáni első két órában az idősek és a sérülékenyebbek vásárolhatnak csak. „Figyelünk arra, hogy mindenkinek jusson elegendő élelmiszer, és ehhez az kell, hogy támogassuk azokat, akiknek a legnagyobb szüksége van rá” – indokolták a döntést.

Az Egyesült Királyságban és Írországban is hasonló vásárlási rendet vezettek be a nagy szupermarketláncok. Minden nap délelőtt kilenc és tizenegy óra között az idős vásárlók intézhetik el a bevásárlást, miután megtapasztalták, hogy a pánikvásárlók nem törődve az elesettebb emberekkel, felvásárolták a készleteket, így nem jutott a később érkező és lassabb embereknek élelmiszer.

Meglepő helyről érkezett mindehhez támogatás, és nem akárki hívta fel a figyelmet arra, hogy meg kellene őriznünk a vásárlás közben a józanságunkat. Miley Cyrus volt az a hírességek közül, aki felszólalt közösségi oldalán az eszetlen és önző vásárlás ellen.

„Senkinek sincs szüksége a bolt összes konzervére. Minél több mindent halmozunk fel szükségtelenül, annál nagyobb az esély arra, hogy nem jut olyan valakinek, akinek viszont szüksége lenne rá. Nehéz racionális döntést hozni pánikolás közben, de gondoljuk meg kétszer is, és ne a félelem vezesse a vásárlásainkat. Jut mindenkinek elég, ha törődünk másokkal is!” – írta Instagramján Cyrus, hozzátéve, hogy ez most a megfelelő idő arra, hogy önmérsékletet tanúsítsunk.

Nagy-Britanniában a bankok is kinyitnak egy órával korábban az idős ügyfelek védelmében. Ebben az idősávban ugyanis a 70 év fölöttiek és az egyéb betegségben szenvedők intézhetik el ügyeiket, így csökkentve a fertőződésük kockázatát.

Olvass tovább!

Forrás: The Guardian
Fotó: Unsplash

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód

Nem telik ivartalanításra a magyar kutyásoknak állatorvos

Nem telik ivartalanításra a magyar kutyásoknak