Meglepetéscsomag hazai kézművesek csecsebecséiből

2020. május 31.
Kedvenc hazai kézművesei portékái közül válogatva hozta létre Bánhidi Dóra, azaz PandArte ezeket a különleges Szabadulj fel! csomagokat, amelyekben a család minden tagja találhat magának valami meglepetést!

Tudjátok mennyire imádom a magyar ötleteket, alkotókat, termelőket, hiszen a blogom is arról szól – most már 9 éve –, hogy őket mutatom be nektek. Nemrég bevillant egy szuper gondolat, hogyan tudnám egy kicsit másképpen összefogni őket, így születtek meg a Szabadulj fel! csomagok, amikben a család minden tagjának találtok szuper meglepiket!

A Szabadulj fel! csomagot az az érzés inspirálta, hogy érezzük jól magunkat – szabadon, gondtalanul! Törjünk ki végre a karanténos időszak megterhelő mindennapjaiból, és töltekezzünk fel csupa olyan dologgal, ami szép, egészséges és hasznos társunk lesz a mindennapokban.

Neked, Anyukának, Nőnek, Csajszinak állítottam össze őket, természetesen úgy, hogy a gyerekeknek is van benne meglepetés. Nagy odafigyeléssel válogattam ki a csomagban szereplő minőségi magyar alkotókat, termelőket, hiszen ennek a különleges doboznak az is a célja, hogy egy kicsit összefogjunk, és támogassuk a kreatív magyar ötleteket, vállalkozásokat! Éppen ezért sikerült olyan extra kedvezményes árat kapnunk tőlük, amit máshol nem találtok meg. Na de lássuk is, miről is van szó!

SZABADULJ FEL! – KIS CSOMAG

 

A Szabadulj fel – Kis csomag tartalma:

1. Tábori jógakaland mesekönyv

2.  Jógakaland kártyajáték

3.  Balcsikék szívecskés, SEGÍTŐ karkötő,
amivel még adományozol is a Magyar Országos Mentőszolgálatnak

4.  Bazsalikomoskert Nap tea

5,  ArtNatura Summer natúr dezodor

6.  Mendula Deluxe Mogyorókrém 90 g

7.  Mendula vörösáfonyás-meggyes és kakós-meggyes nyers szelet

8.  Extra meglepi: Lazulj el könnyedén meditációs hanganyag, a meditalunk.hu-tól

blogra2.jpg

 

SZABADULJ FEL! – NAGY CSOMAG

 

snapseed_15_1.jpg

A Szabadulj fel! – Nagy csomag tartalma:

1.  Tábori jógakaland mesekönyv

2.  Tábori jógakaland társasjáték

3.  Cziribu Design közepes, frissen tartó tároló

4. Balcsikék „kalandos” karkötő

5.  Bazsalikomoskert & Jógakaland Durmi maci nyugtató teakeveréke,
az igazán huncut gyerekeknek

6.  ArtNatura epres szájfény

7.  Mendula Deluxe Mogyorókrém, 180 g

8.  Mendula morning granola, 300 g

9. Extra meglepi, Lazulj el könnyedén meditációs hanganyag a meditalunk.hu-tól

Remélem, ti is annyira szeretitek majd ezeket a meglepiket, mint amekkora szeretettel összeállítottam és készültem rá. Lepd meg vele magadat, anyukádat, barátnődet, gyermekedet vagy kedvenc pedagógusodat, az biztos, hogy mindenki talál benne kedvére valót! Mi bárhová kiszállítjuk! Fontos! A Szabadulj fel! csomagok limitáltak, és kis számban elérhetőek!

blogra4.jpg

Olvass tovább!