„Csak magunknak akartunk termelni, hogy tele legyen a kamra”

2020. augusztus 22.
Egy családnak az volt az álma, hogy egészséges élelmiszereket termesszenek, amennyit csak lehet, hogy ne is kelljen boltba menniük. Azonban Budapesten laktak, sehol sem volt egy kis vidéki házuk, na meg a termesztéshez sem értettek. Az elhatározás viszont annyira lüktetett bennük, hogy elkezdtek keresgélni. Ennek, na meg a rengeteg munkának aztán az lett az eredménye, hogy a saját tanyájukon ma már annyi minden megterem, hogy nekünk is jut belőle.

A Hridaya Farm mögött a háromtagú család, Sergiu Vulpoi, a felesége Brigi, és a fiúk áll. Ifjabb Sergiu teljes jogú társként tevékenykedik a vállalkozásban, hiszen a 20 éves, komoly fiatalember minden poszton helyt áll, ugyanúgy, ahogy a szülei. Sergiu korábban építési vállalkozóként tevékenykedett, a felesége cukrászként dolgozott.

Mikor és miért döntöttetek úgy, hogy leköltöztök Lajosmizsére? 

2014-ben döntöttünk úgy, hogy vásárolunk egy tanyát és feladva a korábbi kényelmes, városi életünket vidékre költözünk, ahol szabadon megvalósíthatjuk azt az álmunkat, hogy egészséges élelmiszereket termeljünk – az első elképzelések szerint csak magunknak. Ebben a döntésben a vegetáriánizmus is nagy szerepet játszott, hiszen rendkívül fontosnak tartottuk akkor is, most is, hogy élő, valódi egészséges zöldségek, gyümölcsök alkossák az étkezésünk alapját.

uveg_design_5.jpg

Egyáltalán, miért pont Lajosmizse? Ott már volt egy ingatlanotok?

Budapest vonzáskörzetében, 100 km-es körben nézelődtünk, olyan földet kerestünk, amelyből termékeny talajt tudunk varázsolni, van terjeszkedési, öntözési lehetőség. Nem volt itt sem ingatlanunk, sem ismeretségünk a környéken. A főváros viszonylagos közelsége, a fekvése, körben az akácerdők volt a döntő. Egy kora nyári napon, aznap utolsóként néztük meg a tanyát. Nehezen találtuk meg, eltévedtünk, de mikor befordultunk a homokos bekötőútra három őz szaladt át előttünk az úton. Azt éreztük hazaértünk.

Milyen állapotról indult a farm felépítése? 

Egy kicsi felújítandó ház volt a „dzsungel” mélyén. A kaputól egy ösvényen közlekedtünk és fokozatosan tisztítottuk a területet, egyre nagyobb földön gazdálkodva. Az első nyáron pár hétig sátoroztunk a kertben – kalandos volt; elmosott bennünket egy hatalmas vihar, eláztak a laptopok, úsztak a matracok, de annál szabadabb nyarunk nem volt. Eszünkbe sem jutott, hogy feladjuk és visszamenjünk a városi lakásunkba – óvatosságból, menekülőútként meghagytuk, de nem volt rá szükség.

Már a legelején is tudtátok, hogy majd árulni szeretnétek, amiket ott termesztetek, vagy eleinte csak magatok miatt kezdtetek bele?

Nem akartunk árusítani. Csak magunknak termelni, hogy tele legyen a kamra és a cél valójában az volt, hogy ne kelljen boltba menni. Ezért kísérleteztünk, kerestünk egészséges tartósítási eljárásokat, amelyek a hűtőládánkon túl is biztosították számunkra télen is a friss, vitamindús élelmiszert. A kezdeti „ballépések” után olyan jól belejöttünk a termesztésbe, hogy a felesleggel kezdenünk kellett valamit, ezért kezdetben csak elajándékoztuk, majd kiváltottuk az őstermelői igazolványt, hogy árulhassuk a terményeket és minél többekhez juttathassunk el organikusan termelt zöldséget, gyümölcsöt.

img_20200611_162239_235.jpg

20200328_081921.jpg

Tanultatok valahol a termesztésről, vagy ott közben tanultátok meg?

Nem tanultunk, nincs mezőgazdasági végzettségünk. A nagypapa egykor Erdélyben sok hektáron gazdálkodott. Az ott töltött nyarak mély nyomot hagytak bennem, sok mindent megjegyeztem, abból, amit a Tata mondott, mutatott. Épp a napokban került elő egy megsárgult, kockás füzet, amibe lerajzolta, leírta mit, hová ültetett. Ez hatalmas érték nekem; nagyon nagy tudása volt! Kezdetben volt, hogy elhajítottam a kapát, sírtam a tönkrement több ezer paradicsompalánta fölött, de aztán kérdeztem, olvastam, meglett a megoldás. Egyet tudtunk mindig: vegyszereket semmiképpen nem akarunk használni. Ez a legfőbb alapelvünk. A tanya működése teljes mértékben organikus!

Jelenleg miket találunk a farmotokon? 

Az összes szezonális zöldség megterem nálunk és gyümölcsfáink-, bokraink is vannak. Kukoricát, búzát, zabot termelünk. Méheink is vannak. A késztermékeinkbe csak a fűszereket, kókuszt, sót, tejport vásároljuk, de azokat is biogazdaságból szerezzük be.

20200328_081820.jpg

Mikor kezdtetek el termékeket gyártani és milyen technikával?

A termékek fejlesztése folyamatos volt, 2019 tavaszán jelentünk meg velük a piacokon. Az aszalva tartósítás ötlete onnan jött, hogy olyan eljárást kerestünk, amely során a késztermékek vitamin-, ásványi anyag és enzim tartalma ugyanannyi marad, mint a földről hajnalban szedett zöldségé, gyümölccsé. És nem kell hozzá tartósítószert sem használnunk.

Az eszköz egy olyan aszaló gép, amely alacsony hőfokon dolgozik (38 fok), energiatakarékos. Általában ipari méretekben gyártják; nekünk egy kisebb kellett. Hát kitaláltam. Építési vállalkozóként is precíz, mérnöki munkákat végeztem, ebben is ez volt a szép.

Instant leves is kapható nálatok, ez hogyan jutott az eszetekbe?

Mint minden történetben, ebben is van egy végtelenül egyszerű kezdet. Egyedül voltam a farmon pár napot, éppen hideg, barátságtalan november volt. Semmi másra nem vágytam egy adag fa felaprítása után, csak egy jó forró levesre. Én boldogan kísérletezek, hiszen ezért is álltam be hónapokra egy indiai szakács mellé tanulni, de akkor csak azt szerettem volna ha valaki elém tesz egy gőzölgő tányérral. Boldogtalanul ettem egy szendvicset és mikor Brigiék hazajöttek megkérdeztem mit szólna, ha egészséges „gyorsételeket” találnánk ki. Így indult!

Jelenleg miket készítetek?

Az instant leveseken túl, melyek 8 féle ízben kaphatóak, 6 féle instant gyümölcsös zabkását, 16 féle müzliszeletet, 100% gyümölcstartalmú lekvárokat, sőt hagymalekvárt is! Aszalt paradicsomot, ételízesítőt, gyümölcs aszalványokat, zöldség chipset. Gyümölcs- és zöldségporokat készítünk. És folyamatosan keressük az új utakat, fejlesztjük a termékeket. Mindegyik vegetáriánus, némelyik vegán termék és gluténmentes változatban is rendelhetőek. Az ízesítésükre az indiai ízvilág is jellemző; határozottan fűszerezünk és törekszünk az ízek harmóniájára.

90790890_616807255834420_5334213222578782208_n.jpg

90744462_616807209167758_4605871148104679424_n.jpg

110315391_708586933323118_1044735550022035257_n.jpg

 

Ki miért felel a családban a farmon? 

Mindenki minden területen helyt áll, de persze vannak fő feladatkörök. Briginek a termékfejlesztés, az üzem zavartalan működése, a fiam a kiszállításban, a vevői kapcsolattartásban jeleskedik, én a partnerekkel, piackutatással, beszerzésekkel, marketinggel foglalkozom a legtöbbet. De mindannyian dolgozunk a palántákkal, betakarításban, a termények osztályozásában, az üzemben vagy árusítunk a piacokon. Főszezonban alkalmi segítőink vannak, hiszen olyan tempóban fejlődünk, hogy nem bírnánk mindent egyszerre.

fb_img_1585126902252.jpg

img_20200525_090034_578.jpg

Mitől különlegesek a Ti termékeitek?

A megőrzött értékes beltartalomtól, frissességüktől, őszinteségüktől, különleges ízesítésüktől. Valljuk azt az elvet, hogy az vagy amit megeszel, tehát csak olyat fejlesztünk, készítünk, amely jó hatással van az egészségre; sem tartósítószer, sem adalékanyag, színezék, mesterséges ízesítők nem kerülhetnek a termékekbe. Attól hogy egészségesek, egész évben elérhetőek, organikus gazdálkodásból származnak. A csomagolásuk lebomló, a termelésünk, gyártásunk 99%-ban hulladékmentes. Leveseink, zabkásáink egy kevés víz hozzáadásával teljes értékű étkezéssé varázsolhatóak pár perc alatt!

A farm látogatható?

Tervezzük majd, igen. Szeretnénk egy gyerekek számára összeállított bemutatókertet. Erre konkrét tervünk, pedagógiai programunk is van kidolgozás alatt. Nagyon fontosnak tartjuk a tudás tovább adását, a föld, a természet szeretetének átadását. Ez a jövő, ez a jövőnk!

PandArte