Orvos vagy pszichológus?
Kevés ember annyira szerencsés, hogy soha nem szenvedett még hátfájástól, fejfájástól vagy nyakfájástól. Ezekben a szituációkban gyakran elsőként orvoshoz fordulunk, de hiába vizsgálnak meg négy géppel és kezelnek ötféle gyógyszerrel, az orvosok mégsem tudják meghatározni a fájdalom okát, a fájdalom nem csökken. Edoardo Weiss volt az egyik első pszichoanalitikus, aki már az 1930-as évek elején már azt gyanította, hogy a fájdalomra panaszkodó páciensek, akiknek a fájdalma hátterében az orvos semmilyen testi okot nem talál, a lelki problémákat testi szenvedésként élik meg. Azóta az University of Pittsburgh egy kutatásában kimutatta, hogy például a krónikus hátfájdalom gyakran jár együtt depresszióval, és ha az egyik problémát kezelik, az visszahat a másik állapotára is. A pszichoszomatikus (lelki eredetű fizikai – a szerk.) fájdalmak gyakran a családi és munkahelyi problémákra, a stresszre, a megfelelési kényszerre és a kudarctól való félelemre, és hasonló hétköznapi dolgokra vezethetőek vissza.
Szóval ha az említett fájdalmak rendszeresen jelentkeznek, érdemes elgondolkodni a kórházak és egészségügyi rendelők falain kívül dolgozó szakemberek felkeresésén is.
Akár ingyen is
Bizony, nem feltétlenül kell alkalmanként tizenötezer forintokat kifizetni, ha az ember szeretne tenni valamit a rosszulléte ellen. Háziorvos is írhat beutalót pszichiáterhez, aki eldönti, hogy pszichológusra, vagy pszichiáterre van-e szüksége az illetőnek. Viszont fontos tudni, hogy mit adhat egy pszichológus, mit egy klinikai szakpszichológus, mit egy pszichoterapeuta, mit egy pszichiáter. „A pszichiáter gyógyszert ír fel, a pszichológus nem” – szól a közhely. De tényleg csak ennyi lenne a különbség? A pszichológus valóban „csak” tanácsadást végezhet, célja, hogy a páciens és a pszichológus közösen megoldjon egy adott problémát, segítsen a pszichológus azon továbblendülni. Ironikusan mégis azt mondják, „a jó pszichológus nem ad tanácsot.” Ez annyit tesz, hogy a jó pszichológus nem mondja meg, mit csinálj, hanem segít rájönni, te mit szeretnél tenni.
A klinikai szakpszichológus, a pszichoterapeuta az, aki terápiát végezhet.
A terápiát gyakran alátámasztja egy szerződés, megállapodás a közös célokról a páciens(ek) és a terapeuta között. Ez egy, (általában) heti rendszerességgel folytatott, gyakran meghatározott alkalomból álló közös munka, aminek a lényege, hogy a végére együtt elérjék a közösen kitűzött célokat. Ezek lehetnek a páciensre, vagy a páciens környezetére vonatkozó célok is, például a „szorongjak kevesebbet” egy páciensre, a „bízzak meg a szeretteimben” egy a páciens környezetére vonatkozó cél. Tehát nem mindenki jár terápiára, aki pszichológushoz jár. A pszichiáter pedig igen, írhat fel gyógyszereket, de ez attól függ mi a probléma: ő az, aki szakpszichológushoz is irányíthatja az illetőt terápiára, és az illető is dönthet úgy, hogy nem szeretne gyógyszeres kezelést.
Nem minden terápiához kell fotel
Szerencsére ma már sok alternatív lehetőség van a terápiára, akár Budapesten is. Alternatív terápiás lehetőségek például a gyógyítást a művészeti ágakkal összekötő ágazatok, mint a táncterápia, zeneterápia, pszichodráma. Amennyiben a mozgásterápia, táncterápia érdekel, és szeretnéd egy közösségi élményként megélni saját magad megismerését és esetlegesen a traumafeldolgozást, a Magyar Mozgás és Táncterápiás Egyesület tárt karokkal vár. Hogyha mindenünk a színház, és szeretnénk kipróbálni magunkat az improvizációban, a bibliodrámában, a szociodrámában vagy a monodrámában, akkor a Magyar Pszichodráma Egyesület tökéletes lehet a célra. A zeneterápiát és a másik két ágazatot is alkalmazzák a Thalassa házban, Budatétényen, ráadásul TB-re, ami azért előnyös, mert a felsorolt két egyesületnél elég borsos ára van a terápiáknak.
Coach vagy pszichológus?
Magyarországon jelenleg nincs egy általános, jogilag meghatározott végzettség, ami szükséges a coachként való „praktizáláshoz”. Ezért hatalmas különbségek lehetnek coaching és coaching között. Vannak minőségi coach képzések, és sokan pszichológus, illetve pszichiáter irányból érkeznek a szakmába, de sajnos sokan nyerészkednek a jogi hézagon. A coach kiválasztása során érdemes utána nézni a képzettségnek, véleményeknek. A coaching jelentése magyarul tanácsadás, azonban a magyar névvel ellentétben, a pszichológushoz hasonlóan nem ad közvetlenül tanácsot. Kérdéseivel, alkalmazott technikáival segíti hozzá az ügyfelét (a coachee-t) a válaszok megtalálásához. A jelen megoldandó feladataira és a jövőben megvalósuló megoldásokra koncentrál. Középpontjában a fejlődés áll, a célja a képességek, meglévő erősségek azonosítása és fejlesztése. Ezért lelki problémákkal nem javasolt az irány, viszont karrierből eredő problémákhoz annál inkább.
Mi az, amit senki sem mond el?
Azt talán köztudott, hogy titoktartás kötelezi a pszichológiát gyakorlókat, és hogy egy ülés általában 45 perc és 1 óra között mozog, de vannak dolgok, amiről kevesen beszélnek. Például nem feltétlenül jó, ha a pszichológusodat ajánlod egy közeli barátodnak vagy a testvérednek, mert nem minden pszichológus vállalja, hogy barátokkal foglalkozzon, testvérekkel, családtagokkal külön-külön pedig nem is szabad foglalkozniuk. Túl sok a narratíva, és fontos, hogy az elmesélt konfliktusokban a beszélő pártját fogja a pszichológus, de nem olyan könnyű ez, ha ismeri a másik félt is. A legtöbb általános iskola, középiskola, egyetem, sőt még a nagyobb cégek is biztosítanak ingyenes lehetőséget tanácsadásra, viszont sajnos nem minden esetben korlátlan az ülések száma. Az ELTE-n maximum 6, a Corvinuson 4 alkalommal vehetnek részt az egyetemi polgárok ingyenes tanácsadáson.
És hogy ha ott vagy, miről beszélj? Mindenről és bármiről, ami eszedbe jut. Nem a mi feladatunk, hogy eldöntsük, miről szóljon az ülés, de mi is eldönthetjük. Érdemes lehet akár előre összeírni a témákat, amikről beszélni szeretnénk, ha több is van. Akkor harmonikus egy pszichológus-páciens kapcsolat, ha egyenrangúak a felek. Ennek megfelelően vagy közös megállapodás alapján tegeződünk vagy magázódunk mindkét irányban.
Sokan félnek attól, hogy ha egyszer elmennének pszichiáterhez, biztos kiderülne, hogy valami diagnosztizálható zavarjuk, szociális szorongásos zavarjuk, vagy akár személyiségzavarjuk van, de a helyzet az, hogy ezek sajnos akkor is fenn állnak, ha nem diagnosztizálják őket. Olyan ez, mint nem tudomást venni a diszlexiáról, vagy a cukorbetegségről. A diagnosztizáció után viszont a probléma kezelése megkezdődik, és segítséget kaphatunk a leküzdéséhez, vagy a könnyebb együttéléshez a problémával.
Szerző: Tímár Zoé, gyakornok, Fotó: Getty Images
