A személyiségünk éveket adhat az életünkhöz

2021. november 24.
Ha az öregedést lassító stratégiákról van szó, a rendszeres testmozgás és a tápanyagok mellett nem szabad lebecsülnünk a szellemünk erejét sem. Egy friss kutatás szerint ugyanis bizonyos személyiségjegyek elég biztosan megjósolhatják, ki lesz az, aki még a nyolcvanat taposva is remek egészségnek örvend. A kapcsolat a személyiség és az életünk hossza között olyan erős, mint az intelligenciával és azzal való, hogy mennyi pénzük van. Ez utóbbiakról ugyanis már korábban kiderült, hogy szintén az életet hosszító tényezők.

Az amerikai Nyugat-Virginai Egyetem kutatói térképezték fel friss kutatásukban, mely személységjegyek növelhetik az életkilátásainkat. Jó hír, hogy ezek közül bármelyik elég jól fejleszthető az életünk bármely szakaszában. Talán kicsit könnyebben is, mint a bankszámlánk. 

Lelkiismeretesség

A lelkiismeretes, azaz rendezett és felelősségteljes emberek tovább élnek. „Talán ez a legjobb jolly joker, amiben reménykedhetünk – mondta Nicholas Turiano, a Nyugat-Virginiai Egyetem pszichológiaprofesszora, a tanulmány egyik szerzője. – A lelkiismeretesség ugyanis olyan rugalmassági tényező, mely segíthet az embernek túljutni komoly egészségügyi rizikótényezőkön, mint például a szegénység.”

szemelyiseg-elettartam

A lelkiismeretes emberek állhatatosabbak, ami a testmozgást és a megfelelő táplálkozást illeti. Emellett jobb megküzdési stratégiáik vannak a stresszes élethelyzetekre. „A stressz a legnagyobb gyulladásokat okozó tényező, nagyban hozzájárul a gyorsabb öregedéshez” – mondta Turiano. 

Hogyan válhatunk lelkiismeretesebbé? A barátaink, terapeutánk, sőt, még az okostelefonunk is segíthet. Például a kutatásban részt vevők digitális coachtól kaptak tippeket és feladatokat, melyek emlékeztették őket arra, hogy minden nap tekintsék át a fejlődést és vezessék céljaikat naplójukban.

Céltudatosság

Egy másik hasznos tulajdonság, ha hosszú életre vágyunk – és ki ne vágyna arra? –, a céltudatosság: ha az életünk egy bizonyos irányba halad és tisztázzuk a céljainkat, az energiát adhat. Azok, akik azt mondják, hogy van életcéljuk, gyorsabban felépülnek a csapásokból. Emellett a kutatások szerint  az agyuk nagyobb kapacitással rendelkezik azon a területen, mely a döntéshozásért és tudatosságért felelős. Rengeteg féle célunk lehet, ezek szinte mindegyik roppant hasznos. „Olyan egyedi, mint az egyes emberek” – mondta Patrick Hill, a Washington Egyetem pszichológusa. 

A céltudatosság és lelkiismeretesség ugyan némileg fedi egymást, ám nem ugyanaz a két jellemvonás. Képzeljünk csak magunk elé egy lelkiismeretes alkalmazottat, aki követi a főnöke kéréseit gondolkodás nélkül, hozzászól a megbeszéléseken, vannak ötletei, de nincs mélyebb elhivatottsága a munkájában. 

Ha fejleszteni akarjuk a céltudatosságunkat, segíthet egy jó mentor megtalálása. Idősebb korban a kikapcsolódást jelentő tevékenységek, tánc vagy festészet segíthet, hogy maradjanak céljank és csökkentsük a demencia kialakulásának esélyét.

Optimizmus

A hosszú, egészséges élethez az egyik legfontosabb személyiségvonás az optimizmus, derült ki Lewina Lee, a Bostoni Egyetem pszichológusának kutatásából. „Azt gondolom, hogy az optimista emberek sokkal magabiztosabbak, ami a képességeiket illeti a célok elérésében” – mondta Lee.

Valójában azok, akik látják az öregedés pozitívumait, mint például a bölcsesség és érzelmi felnőttség, általánosságban 7,6 évvel tovább élnek. A Yale Egészségtudományi Karának pszichológusa, Becca Levy szerint annak előnyei mutatkoznak meg a hosszabb élettartamban, hogy többet edzenek, egészségesebben esznek és alacsonyabb a stresszel összefüggő gyulladás szintje szervezetükben, hasonlóan a lelkiismeretességhez. 

Az optimizmusunkat növelhetjük, ha rendszeresen leírjuk, hogyan lehetünk önmagunk legjobb változata. Ahhoz, hogy az öregedésben megtaláljuk a szépséget, először valószínűleg az életkorral kapcsolatos sztereotípiákat kell kiirtanunk magunkból. „3-4 éves korunkban ver gyökeret bennünk a társadalmi előítéletesség az életkorral kapcsolatban – mutatott rá Levy. – Idősebb korban ezt önmagunkra vonatkoztatjuk, aminek egészségügyi hatása van.” Ha pozitívumokat emelünk ki és tudatosítunk magunkban az öregedéssel kapcsolatban, illetve az aktív időskorral kapcsolatos dolgokat helyezzük előtérbe, jelentősen javíthatja a testi és szellemi működésünket. 

Nyitottság

Az extrovertált, kifelé nyitott személyiség szintén növelheti az életünk hosszát és hozzájárul a egészségünkhöz. „A társas kapcsolatok és az élettartam közötti kapcsolat pont olyan erős, mint az élettartam és a koleszterinszint vagy dohányzás között – mondta Susan Charles, a Kaliforniai Egyetem pszichológiaprofesszora. – Ez nagyon erős hatás.”

Akik nagy társasági életet élnek sokkal aktívabbak, ami megvédi az egészségüket. Ám az sem jó, ha mások rossz szokásai befolyásolnak minket, például a közös bulizás, alkoholfogyasztás, dohányzás vagy egészségtelen étkezés máris lenullázza a jótékony hatásokat. 

A leghatásosabb, ha pszichológus segítségét kérjük abban, hogy extrovertáltabbak lehessünk. Az is kiderült a kutatásokból, hogy az egészségesebb életmód hatására az emberek kényelmesebben érzik magukat a társas élethelyzetekben. Csatlakozzunk valamilyen szabadidős órához, járjunk sportolni, és nemcsak a kreativitásunk, de a szociális készségünk is fejlődik. 

Hidegvér

A méltósággal öregedő emberek általában nyugodtak és higgadtak. „Sokkal ritkább náluk, hogy eksztatikus rajongással örülnek valaminek, ugyanakkor az a fajta szomorúság is, amikor semmi sem képes felvidítani az embert” – mondta Charles. A csendes nyugalom sokkal jobban tolerálható a szívnek, és az alvásritmust sem borítja fel, azt pedig mindkettőről tudjuk, milyen fontos szerepet játszik a hosszú életben. 

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy kerülni kell a konfliktusokat. Bár akinek egyáltalán nincs stressz az életében azt mondja, hogy boldogabb, valójában ez nem feltétlenül járul hozzá a hosszú távú egészséghez. „Fontos, hogy legyen kihívás az életünkben az optimális jóllétünkhöz – jelentette ki Charles. – A leghétköznapibb stresszforrást a többi ember jelenti, ám aki jól öregszik, az a társasági élet jótékony hatásait képes kiaknázni anélkül, hogy fenyegetőnek vagy elkeserítőnek találná a többieket.”

Az, hogy miben találjuk meg az érzelmi stabilitást, mindenkinél más. Van, akinek a meditáció segít – ami bizonyítottan csökkenti a korai halálozás kockázatát –, míg másoknak a rendszeres sport vagy egy olyan hobbi, ami kikapcsolja. „A lényeg, hogy kényelmesen érezzük magunkat az adott tevékenység közben” – mutatott rá a pszichológus.

Forrás: Time Fotó: Unsplash

Olvass tovább!