„Rossz érzés volt felülni a vonatra, nagyon nehezen hagytam ott Ukrajnát” – nyilatkozta az orosz–ukrán háború kirobbanása után a CNN-nek az ukrán származású amerikai táncos-koreográfus, Makszim Csmerkovszkij. Csmerkovszkij 14 éves kora óta az Egyesült Államokban él, az elmúlt években csak alkalomadtán látogatott Ukrajnába, az utolsó látogatása pedig pont idén februárra esett. Az interjúban a táncos úgy fogalmazott, hogy hiába volt lehetősége időben elmenekülni az országból, a szerencséjének egyáltalán nem tud örülni. Mint mondta, kimondottan rosszul érzi magát a tudattól, hogy míg ő életben maradt, és épségben hazatérhetett Amerikában, rengeteg ukrán ismerőse az országot sem hagyhatta el.
Makszim Csmerkovszkij egyáltalán nincs egyedül az érzéseivel – ahogy a kérdésünkre Balogh János pszichológus elmondta, a Csmerkovszkij által is megtapasztalt mentális állapotot nevezzük a túlélők bűntudatának. A túlélők bűntudata olyan embereknél szokott jelentkezni, akik túléltek valamilyen traumatikus eseményt, például egy háborút, egy természeti katasztrófát, vagy akár egy súlyos betegséget. Az érintetteknél jelentkező mély bűntudat a saját életben maradásuk táplálja: nem értik, hogy nekik miért sikerült túlélniük, miközben mások ugyanazon esemény miatt az életüket vesztették.
„Az emberek gondolkodását áthatja az úgynevezett igazságos világba vetett hit. A legtöbben erősen hiszünk abban, hogy a világ egy igazságos hely, ahol mindenki azt kapja, amit megérdemel. Ez a hit egy ilyen krízisben súlyosan sérülni tud, ami miatt az emberek elkezdik a miérteket és az okokat keresni. Miért én éltem túl? Miért azok vesztették az életüket, akik? Miért kellett ennek így történnie? Ilyen és hasonló kérdések fogalmazódnak meg az érintettekben, próbálnak értelmet keresni ebben a helyzetben, magyarázatot találni. De egy ilyen helyzetet nem lehet megmagyarázni. A világ nem feltétlenül igazságos és nem úgy működnek a dolgok, ahogy mi szeretnénk. Ezt nehéz elfogadni.” A pszichológus hozzáteszi, hogy vannak olyan érintettek is, akiknél kifejezetten azért jelentkezik ez a bűntudat, mert úgy érzik, hogy nem tettek meg valamit, amivel akár segíteni is tudtak volna másokon, vagy pont azért érzik rosszul magukat, mert valami olyasmit tettek, amivel akadályozhatták mások túlélését.
Mindenkinél másképp jelentkezhet
Balogh János azt mondja, a bűntudat valójában maga is egy tünet, egy reakció, amivel az érintettek az átélt krízisre – jelen esetben a háborúra – reagálnak. „Nagyon sokféle reakció lehet egy krízisre, akár olyanok is, amelyek egy kívülállónak furcsának tűnhetnek. A sírásrohamtól, a dührohamon át az elzárkózásig iszonyatosan széles a skála. Nyilván könnyebb azzal együtt érezni, aki egy ilyen helyzetben sírni kezd és esendő lesz, és nehezebb azzal empatizálni, aki például magába zárkózik, vagy infantilisen kezd el viselkedni. Pedig fontos tudni, hogy egyik reakcióval sincs semmi baj. Ezek mind abnormális eseményre adott gyakori reakciók.”
Balogh János ehhez kapcsolódva egy történetet is elmesélt, amivel nemrég egy Facebook-csoportban találkozott. Egy magyar nő arról számolt be a csoport egyik posztjában, hogy miután befogadott egy Ukrajnából menekülő édesanyát a gyerekével, az ukrán nő szinte teljesen elzárkózott és eleinte még a gyereke számára sem akart elfogadni élelmet. Ebben a furcsa helyzetben a magyar asszony meglepően jól ráérzett, mire is lenne szükségük a menekülteknek.
„Az ukrán anya nem tudta elfogadni, hogy teljesen ingyen kapjanak szállást és ételt vadidegenektől, ragaszkodott ahhoz, hogy valamiben segítsenek. A magyar nő nem kezdett el vele vitatkozni, nem kezdte el győzködni, hanem felajánlotta, hogy az ételért és a szállásért cserébe segíthet a házimunkában. Nagyon jól ráérzett arra, hogy egy ilyen helyzetben mivel tud igazán segíteni az ukrán anyának. Az ukrán nő ezáltal értékesnek érezhette magát, úgy érezhette, hogy végre szerzett egy kis kontrollt az élete felett.” A pszichológus azt mondja, az ukrán édesanya viselkedését is a túlélők bűntudata hathatta át: valószínűleg azért nem akarta elfogadni a segítséget, azért nem akarta magának megengedni a jó dolgokat, mert tudta, hogy az otthon maradtaknak ilyesmire nincs lehetőségük. Ezért úgy érezhette, hogy ő sem érdemli meg a segítséget.
Hogyan lehet jól segíteni?
Mivel minden egyes érintett másképp, máshogyan reagálva él meg egy krízist, a megoldást és segítséget is mindig egyénre, adott élethelyzetre kell szabni. Az viszont a pszichológus szerint minden esetben egy jó kezdés lehet, ha megpróbálunk elfogadó, támogató, ítélkezés mentes közeget biztosítani az érintetteknek. Fontos, hogy amennyire csak lehet, próbáljuk meg saját magunkat, a kíváncsiságunkat, a véleményünket háttérbe szorítani, és a krízisen átesett igényeire szabni a kommunikációt.
„Ne kíváncsiskodjunk, ne puffogtassunk közhelyeket. Egy ilyen helyzetben inkább ne mondogassunk, hogy minden rendben lesz. Egy háborút átélt embernek, aki elvesztette az otthonát, elvesztette mindenét, akinek el kellett menekülnie, és még lelkiismeret-furdalása is van amiatt, mert ő túlélt, nehéz elhinnie, hogy minden rendben lesz… Adjunk teret annak, hogy elmondja az érzéseit, de csak akkor, ha erre felkészültnek érzi magát. Sokszor már az is elég, ha ott vagyunk mellette, ha nem mondunk semmit, csak tudja, hogy számíthat ránk és biztonságban van. Ez egy fő dolog a kríziskezelésben: megteremteni a biztonságérzetet és a bizonyosságot, hogy már nem kell elmenekülni, már nincs veszélyben.”
Hogy kinek mennyi idő alatt sikerül túltennie magát a túlélők bűntudata okozta negatív érzéseken nagyban függ attól, hogy az érintettek mennyire intenzíven élték meg a krízist, vagy, hogy elvesztettek-e közeli hozzátartozót. Ez utóbbi esetben általánosságban elmondható, hogy minél szorosabb volt a kapcsolat, annál nagyobb lehet a bűntudat.
„Azt szokták mondani, hogy egy ilyen krízist követően az emberek 10 százaléka teljesen leblokkol, és segítség nélkül nem tud továbblépni, 70 százalék kisebb-nagyobb segítséggel boldogulni tud, 20 százalék pedig aktívvá válik és maga is segíteni kezdi a többieket.”
Balog János szerint azt is mindenképpen fontos megemlíteni, hogy akinek ilyen típusú segítségre van szüksége, rendelkezésére áll ingyenes lehetőség is. A www.pszi.hu oldalon pro bono vehetnek igénybe pszichológiai segítséget a menekülni kényszerülő érintettek. „Akiben van tenni akarás, de tart attól, hogy jól csinálja-e, annak annyit üzennék, hogy a tudományos konszenzus szerint, a komfort, információ és támogatás biztosítása, valamint az egyéni praktikus és érzelmi igények kielégítése már fontos szerepet játszik az egyén krízissel való megküzdésében, minden őszinte együttérző gesztus számít” – zárta le a pszichológus.
Fotó: Getty Images
