Megment a japán kávézó, ha szorít a határidő

2022. május 17.
Egy japán kávézóban különleges szolgáltatást nyújtanak azoknak, akiket komolyan szorongat a leadási határidő: addig nem engedik haza az illetőt, míg nem végez.

Egy tokiói kávézó, a Manuscript Writing Cafe arra specializálódott, hogy munkára sarkallja azokat, akik küzdenek a határidőkkel. Külön személyzetük van arra, hogy addig dolgoztassák a vendéget, míg teljesen nem végez a munkájával. 

kavezo-hatarido-japan

A tízasztalos, aprócska kávéházba leggyakrabban mangarajzoló művészek, írók és újságírók ülnek be, akiket munka közben korlátlan mennyiségű kávéval és teával látnak el. Az ára ennek csupán annyi, hogy addig nem mehetnek el, amíg nem fejezték be a munkájukat. A kávézóba belépéskor le kell írni a célunkat az adott napra, mielőtt helyet foglalnánk, ezután azonban kötelezően neki kell látni a munkának. Időről időre ellenőrzi a személyzet, hogy haladnak a vendégek a munkával, sőt, azt is meg kell mondaniuk, kicsit, közepesen vagy nagyon erősen szeretnék, ha noszogatnák őket a feladatukkal való haladásra. 

Az enyhe ellenőrzést választókat csak kedvesen figyelmeztetik, emlékeztetik néha arra, hogy készen kell lennie. A közepes erősségnél óránként ránéznek a vendégre. Ennél sokkal erőteljesebb a nyomás, ha azt választjuk, hogy a lehető legjobban hajtson a kávézó személyzete, ilyenkor valaki folyamatosan a vendég háta mögött áll, és figyeli, hogy tényleg a munkával foglalkozik-e. 

Az egy dolog, hogy addig nem hagyhatják el a kávézót addig, míg nem végeznek, de szégyentábla is van: ide kerül azoknak a vendégeknek a neve, akik a nap végére nem fejezték be a határidős munkájukat. 

A kávézó tulajdonosa, Takuya Kawai azt mondja, ő támogatni próbálja a vendégeket, nem ellenőrizni. ​​„Amikor a közösségi oldalakon elterjedt a kávézóm híre, az emberek azt mondták, félelmetesek a szabályok, vagy hogy olyan, mintha folyamatosan figyelnénk őket – mondta az 52 éves író. – Az eredmény azonban az, hogy vannak olyan vendégek, akik egy napi munkát három óra alatt elvégeznek, vagy egy általában 3 órás munkát egy óra alatt képesek befejezni nálunk” – tette hozzá. 

A kávézóban záróra után is lehet folytatni a munkát, ha hajlandóak vagyunk fizetni: az első harminc perc nagyjából 400 forint, ezután minden megkezdett óra valamivel több mint 800 forintba kerül.

Forrás: Insider Fotó: Twitter

Olvass tovább!