Ilyen gyakran kell mosnod valójából a farmerjeidet

2022. július 08.
Bűvös szám természetesen nem létezik, de akad néhány szempont, amit mindenképpen szem előtt kell tartanod a farmerből készült ruhadarabjaid tisztítását illetően.

Furcsa módon meglepően ellentmondásos lehet az az egyszerű kérdés, hogy milyen gyakran érdemes kimosnunk a divatos farmerjeinket: vannak, akik bedobják a gépbe, ha már két alkalommal is viselték, míg akadnak olyanok is, akik szerint sosem kell berakni a szennyesbe ezeket a ruhadarabokat. Végtére is, mindkét tábornak igaza van, hiszen a gyakori mosás távol tarthatja a foltokat és a szagokat, ha viszont ritkábban tisztítjuk ki, akkor tovább megőrzik az újszerű megjelenésüket – ráadásul az utóbbi alternatíva környezetbarát is.

Farmer mosás

Egyszóval, a helyes válasz valahol félúton van, és ezt természetesen sok minden befolyásolja: például a farmer viselőjének életmódja. A szakértők azt mondják, amennyiben valaki egész nap rohanásban van, ügyet intéz, úgy valóban nem árt három-négy felvétel után kimosnod, de amennyiben nem látsz szennyeződést rajta, elég tíz alkalmat követően betenned a gépbe.

Képzeld, a kanadai Albertai Egyetemen kutatást végeztek arról is, hogy egészségügyi kockázattal jár-e, ha nem mossuk ki a farmerjeinket, ezért megkérték a közreműködő hallgatókat, hogy hordják 15 hónapig ugyanazt a modellt, méghozzá úgy, hogy egyszer sem tisztítják ki. Arra jutottak, hogy a baktériumok száma meglepően alacsony volt a vizsgált darabokon, és azokat sem titulálták veszélyesnek.

A kulcs tehát az, hogy próbáld meg minél kevesebbszer mosni és szárítani ezeket a ruhadarabjaidat, különben hamarabb kifakulhatnak, elkophatnak és elhasználódhatnak. Ha szeretnéd a mosógéped nélkül frissen tartani a farmereket, akkor fújd be őket víz és izopropil-alkohol keverékével, amit ötven-ötven százalék arányban kell összemixelned. (De vannak, akik a vodka-szódás permetre esküsznek.)

Jó, ha tudod azt is, hogy a spandexből készült sztreccsfarmerek kényelmesebbek ugyan, de hamar elveszítik a tartásukat, a mosás pedig segít újra formába lendíteni őket. A sötét színű modellekhez egy gyengédebb programot kell elindítani, és a hideg víz az, ami megóvja őket a fakulástól és a zsugorodástól. A világos, koptatott farmereket azonban nyugodtan beteheted a többi szennyes közé a szokásos módon.

Végezetül persze az sem mindegy, hol tárolod ezeket a ruhadarabjaidat: az indigófesték ugyanis kifakulhat a napon és bizonyos mesterséges fényekben is – ezért inkább ezektől védett helyre pakold őket.

Forrás: Katie Couric Fotó: Getty Images

Na és ezekről a dilemmákról hallottál már?