Ezt tedd, ha azt látod, hogy egy szeretted toxikus párkapcsolatban él

2022. szeptember 01.
Egy toxikus kapcsolat nemcsak akkor visel meg minket, ha mi élünk benne, hanem akkor is, ha egy szerettünk szenvedését kell néznünk. Súlyos lelki teher, ha segíteni szeretnénk az áldozatnak, de nem tudjuk, hogyan csináljuk. Egy ilyen probléma esetén ugyanis nagyon körültekintőnek kell lennünk, hogy ne generáljunk még nagyobb konfliktust.

Milyen az, amikor egy kapcsolat mérgező?

A világjárvány alatt megugrott a párkapcsolati bántalmazás, mostanra minden harmadik nő tapasztalt már valamilyen fizikai vagy lelki erőszakot partnere részéről. A toxikus kapcsolatokat azonban nem csak külső szemmel nehéz felismerni, ugyanis gyakran még az áldozatok is önmagukat hibáztatják a problémák miatt. Ezekben a párkapcsolatokban a két fél közötti dinamika úgy működik, hogy a bántalmazó fél szabályozni akarja párja viselkedését, ellenőrzi a telefonban található híváslistát és üzeneteket, bizalmatlankodik és féltékenykedik, elszakítja őt a családjától és barátaitól, sőt adott esetben korlátozza a másik pénzhez való hozzáférését, hogy így kontrollálhassa őt. Ezek a kapcsolatok általában kimondottan szépen indulnak, a bántalmazó ajándékokkal és bókokkal – angol kifejezéssel élve love bombinggal – halmozza el áldozatát, mígnem a dolgok gyorsan megváltoznak.

toxikus-kapcsolat-segitseg

Így segíthetünk kívülállóként

Azok a barátok és családtagok, akik külső szemlélőként látják a kapcsolatot, szorult helyzetben vannak, ha szeretnék boldognak látni az áldozatot, de nem tudják, mit tehetnének érte. Ugyanis, ha egyszerűen közöljük vele, hogy aggódunk miatta, könnyen veszekedésbe fulladhat a beszélgetés vagy szimplán csak nem jutunk előrébb, mert az áldozat tagadásba menekül. Viszont ha aggályaink vannak az illető partnerével kapcsolatban, nagyon fontos, hogy lépjünk, csak legyünk nagyon óvatosak.

1. Bízzunk magunkban

Ne hagyjuk figyelmen kívül a megérzéseinket, mindig bízzunk bennük. Ha több arra utaló jelet is találunk, hogy valakinek segítségre van szüksége, ne hagyjuk figyelmen kívül.

2. Ne vágjunk a dolgok közepébe

Indítsunk beszélgetéssel, ahonnan könnyebben ráterelhetjük a témát a problémára. Ne térjünk rögtön a lényegre, mert éppen az ellenkezőjét érhetjük el annak, amit szeretnénk.

3. Írjuk le

Találjuk meg azt a kommunikációs formát, amit a leghatékonyabbnak érzünk az adott szituációban. Az írás sokszor visszafogottabb módja annak, hogy nehéz témákról mondhassuk el a gondolatainkat valakinek.

4. Tudnunk kell, hogyan segíthetünk

Anélkül semmiképpen se határozzuk el, hogy beszélni fogunk valakivel, aki mérgező kapcsolatban él, hogy nem állunk elő konkrét segítséggel is, hiszen ha az áldozatnak támogatásra van szüksége, tudnia kell, hogy kire számíthat és hova forduljon. Azon felül például, hogy az illetőt biztosítjuk a támogatásunkról, érdemes összegyűjtenünk azoknak a szervezeteknek az elérhetőségét, akik érdemi segítséget tudnak nyújtani, például akkor, ha az illetőnek el kell menekülnie otthonról.

5. Ne ítélkezzünk

Vegyük tudomásul, hogy az áldozatok gyakran teljesen más perspektívából látják a dolgokat, mint mi, ami sajnos nem meglepő, ha valaki manipulálja az illetőt. Soha ne ítélkezzünk, egyszerűen csak legyünk megértőek, ha a szerettünk megnyílik előttünk és az érzéseiről beszél. Ne kritizáljuk se őt, se a partnerét, mert ezzel csak ronthatunk a helyzeten.

Forrás: Marie Claire UK, Fotó: Getty Images

Olvass tovább!