- Az 1970-es években vált népszerűvé a kiabálásra építő terápiás módszer.
- A legfrissebb tudományos kutatások semmilyen bizonyítékot nem találnak arra, hogy a kiabálásnak bármiféle jótékony hatása lenne a mentális egészségre.
- Ha szabad utat engedünk a haragnak – még ha terápiás céllal és környezetben tesszük is –, azzal inkább ártunk saját magunknak.
Már vannak olyan munkahelyek is, ahol külön szobát alakítottak ki arra, hogy a stresszes dolgozók magukra zárhassák és szabadon ordíthassanak, így kiadva magukból a gőzt. A szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy a kiabálásnak mint stresszoldó módszernek hosszú távú jótékony hatásai lennének a mentális egészségünkre.
A kiabálás mint terápia (primal scream therapy, PST) ötlete az 1960-as évek végén merült fel. Arthur Jovanov pszichológus dolgozta ki az alapjait. Az elfojtott gyermekkori traumákat tekintette a neurózis gyökerének, amit az üvöltés és ordítás oldhat és csökkentheti a belső fájdalmat. Könyve bestseller lett, és olyan illusztris páciensei voltak, mint John Lennon és Yoko Ono. Nem csoda, hogy az 1970-es években kifejezetten népszerűvé vált az ordításterápia.
A kiabálás mint terápia pont ellentétes hatást ér el
A tudomány nem ért egyet
A Zürichi Egyetem Pszichológia Tanszékének vezetője, Sascha Frühholz professzor – aki a hangok által kiváltott kognitív és idegrendszeri mechanizmusok és az érzelmi feldolgozás szakértője – egyike a kételkedőknek. „Véleményem szerint nincs tudományos bizonyíték, ami alátámasztaná az ordításterápia pozitív hatásait a mentális és pszichológiai rendellenességek kezelésében. A modern pszichoterápia a tudományos bizonyítékokon alapul, egyetlen komoly pszichoterápiás iskola sem használja az ordításterápia egyetlen elemét sem napjainkban” – mondta Frühholz professzor.
„A PST ráadásul azon a – részben téves – előfeltevésen alapszik, hogy a korai élet traumatikus eseményei testi és lelki síkon tárolódnak, és csak azzal lehet semlegesíteni, ha kiadjuk ordítással magunkból. Erre semmi bizonyíték nincs.”
Haragból ordítasz? Még mérgesebb leszel!
Frühholz megjegyezte azt is, hogy az ordításterápiát elsősorban a haragból fakadó kiabálásra alkalmazzák, ami kifejezetten ellentétes hatást vált ki. „Tudjuk, hogy a harag kifejezésének mint terápiás módszernek nincs semmilyen vagy éppen negatív terápiás kimenetele van – mondta a professzor, ami annyit tesz, hogy pont ellentétes hatást érünk el vele, még rosszabbul érezzük magunkat az ordítás után. – A legfrissebb kutatások szerint a pozitív érzelmi hátterű kiáltások, mint az öröm, élvezet sikolya, sokkal fontosabb az ember számára, ez az a fajta kiáltás, ami erősíti a kötődést és pozitív hatása van.”
Dr. Rebecca Semmens-Wheeler, a Birmingham City University pszichológiatanára szintén kételkedik abban, hogy hosszú távú előnyei lennének a mentális egészségre a kiabálásnak mint terápiának. „Jelenleg amit biztosan tudunk, hogy nem sokat segít – mondta dr. Semmens-Wheeler, hozzátéve, hogy a kiabálás, vagy mások kiabálását hallani inkább stresszreakciót vált ki a szervezetünkben, ami adrenalin és kortizol hormonokat termel az élmény hatására. – Ez pont ellentétes, mint amit el szeretnénk érni. A meditáció vagy jóga általában a paraszimpatikus idegrendszert aktiválja, ami segít lelassulni, megnyugodni, jobb döntéseket hozni” – folytatta a pszichológus.
Ha a kiabálás rendszeres szokásunkká válik, gátat szabhat a jó döntéseknek, cselekvésnek és az érzelmekkel való helyes megküzdésnek. Ugyanakkor az összefüggések is fontosak, lehetséges lehet, hogy a kiabálás egy bizonyos csoportban összekovácsolhatja az embereket. „Szkeptikus vagyok a jótékony hatásokat illetően. Ám ha azért csináljuk, hogy nevessünk, miért ne? – mondta dr. Semmens-Wheeler. – Lehet, hogy néhány percig jobban érezzük magunkat. De nem hiszem, hogy bármilyen hosszú távú vagy terápiás hatása lenne.”
Forrás: The Guardian Fotó: Getty Images
