- Az alvás egészségünk egyik legfontosabb sarokköve, épp ezért fontos, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk rá.
- A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nagyon fontos, van azonban egy másik szempont, ami még lényegesebb lehet.
- Egy friss kutatás szerint az alvással töltött időnél is fontos az alvás ritmusa, azaz, hogy rendszeresen ugyanabban az időben aludjunk.
Az alvás az az időszak, amikor testünknek lehetősége van regenerálódni az ébren töltött órák után. A pihenés létfontosságú, épp ezért nem meglepő, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás szervezetünk egészségének sarokköve.
A megfelelő alvási szokások kialakításával számos betegség – például szív- és érrendszeri betegségek, mentális betegségek és akár a cukorbetegség – kialakulásának kockázatát is megelőzhetjük, ráadásul életminőségünk javításában is fontos szerepe van.
Azt már egy ideje tudjuk, hogy általánosságban véve 7-8 óra alvásra van szüksége a felnőtt szervezetnek. Érdekes módon nemcsak az ennél kevesebb, de az ennél több alvás sem számít már egészségesnek. Az sem mindegy persze, hogy milyen az alvásunk minősége, hiszen az egybefüggő, REM-fázisokkal és mélyebb alvási szakaszokkal is rendelkező pihenés számít igazán resztoratívnak.
Van azonban egy másik szempont, amit mindenképpen fontos figyelembe vennünk, ha szeretnénk, hogy alvásunk a lehető legjobban támogassa egészségünket.
Az alvás ritmusa: ezért fontos rendszeresen ugyanakkor elaludni
A Sleep magazinban megjelent kutatás szerint az alvásunk ritmusa sokkal alapvetőbb lehet az egészségünk és várható élettartamunk szempontjából. Az Egyesült Királyság biobankjából nyert 60.000 fős adathalmaz alapján megállapították, hogy a rendszeres elalvás-ébredés ideje számított a leginkább a vizsgálat egészségmutatók kapcsán.
Azok a vizsgált személyek, akik az alvásuk rendszeressége szempontjából a legfelső 20 százalékban voltak, alacsonyabb mortalitási mutatókkal rendelkeztek, mint azok, akik akik az alsó 20 százalékban helyezkedtek el.

Az alvás rendszeressége sokkal fontosabb, mint hogy hány órát alszol.
Ideális esetben tehát nagyjából mindig ugyanabban az időben alszunk el, és mindig ugyanakkor ébredünk fel. Szintén nézték azt is, hogy a résztvevők minden éjjel közel azonos mennyiségben alszanak-e, vagyis hogy az esti lefekvés és a reggeli ébredés között nagyjából ugyanannyi időt töltenek alvással.
A vizsgálatból kiderült, hogy a konzisztens alvási ritmus még az ideálisnak vélt alvási időnél is fontosabb. Azok, akik mindig ugyanakkor alszanak el és ébrednek fel, kevésbé veszélyeztettek a szív- és anyagcsere okokból bekövetkező halálozás szempontjából, de akár a rák kapcsán is alacsonyabb mortalitást mutattak.
Azok, akik az alvás rendszeressége szempontjából a felső 40 százalékban helyezkedtek el, szinte minden szempontból jobb egészségi mutatóknak örvendhetnek. Mindebből az következik, hogy érdemes lehet inkább arra fókuszálni, hogy beállítsunk egy rendszeres, stabil lefekvési, illetve ébredési rutint, hiszen ezzel egyszerűen, ugyanakkor nagyon is hatékonyan tehetünk az egészségünkért.
Forrás: WSJ Fotó: Getty Images