- A rossz alvás nemcsak éjszaka jelent kellemetlenséget, jelentős következményekkel járhat életünk számos aspektusára.
- A bőrünktől kezdve a memóriánkon át az immunrendszerünkig, sok mindenre hatással van a kevés alvás.
- Egy friss kutatásból kiderült, hogy az álmatlanság növeli a demencia kialakulásának kockázatát.
Ahogy idősebbek leszünk, úgy még fontosabbá válik, hogy ne hanyagoljuk el az alvást, és ezzel is védjük agyunkat az öregedéstől. Egy új, az Egyesült Államokban végzett tanulmány szerint a demencia eseteinek körülbelül egynyolcada összefüggésbe hozható az álmatlansággal – itt mindjárt találsz is rá megoldást –, amely 65 év után az egyik leggyakoribb alvászavar.
Kutatás igazolta, hogy mennyire káros lehet az álmatlanság
Ez derült ki a bostoni Massachusetts General Hospital által végzett tanulmányból, amelynek eredményeit a Journals of Gerontology: Series A című folyóiratban tették közzé.
A tanulmányt Yuqian Lin, a bostoni Massachusetts General Hospital kutatója végezte a National Health and Aging Trends Study (NHATS) adatainak felhasználásával, amely az Egyesült Államok egyik legnagyobb öregedési vizsgálata, körülbelül 5900, 65 év feletti felnőtt bevonásával.
A vizsgálatban résztvevőket arra kérték, hogy számoljanak be az elalvási nehézségekről és az éjszakai alvás minőségéről. Ebből kiindulva a kutatók megállapították, hogy a demenciás esetek hátterében hány százalékban áll az álmatlanság, aminek egyébként több oka is lehet, mint gondolnánk.

Egy idősebb nő ül összetörve a világos kanapén a sötét szobában
Az álmatlanság tényleg demenciát okozhat
A tanulmány eredményei szerint az idősebb felnőtteknél előforduló demencia eseteinek körülbelül 12%-a – csak az Egyesült Államokban körülbelül félmillió ember – összefüggésben állhat álmatlansággal összefüggő alvászavarokkal.
Az eredmény főleg a 60-as éveik végén és a 70-es éveik elején járó nőket és felnőtteket érinti, méghozzá abban a korcsoportban, amelyben a megelőző beavatkozásoknak a legnagyobb hatásuk lehet.
A tanulmány eredményeinek publikálásakor a szerzők óvatosságra intettek, hangsúlyozva, hogy az álmatlanság és a demencia közötti kapcsolat kétirányú: a rossz alvás növelheti a kognitív hanyatlás kockázatát, de a már folyamatban lévő agyi változások korai jeleként is megjelenhet.
Tehát, az álmatlanság felelős lehet a demencia kialakulásáért, ugyanakkor egyik első figyelmeztető jele is, és éppen ezért további vizsgálatokra van szükség az ok-okozati összefüggés pontos tisztázásához.
Jöhetnek olvasnivalók az alvással kapcsolatban?
- 10 rossz szokás, ami alattomosan teszi tönkre az alvásodat
- Ez a 3 módszer messze lekörözi az altatókat inszomnia ellen
- Ha ezt csinálod lefekvés előtt, órákig álmatlanul forgolódsz majd az ágyban
Forrás: Gazetta, Fotó: Getty Images