- A nyugati világban csak az emberek egy-nyolc százaléka rendelkezik vörös hajjal.
- Közel 16 000 ősi emberi csontváz és több mint 6000 élő ember DNS-elemzése meglepő tényt tárt fel.
- Kiderült, hogy a vörös hajú emberek képesek D-vitamint termelni.
Bár a vörös hajú emberek a nagy egészet tekintve ritkák – de szerencsére jó pár ilyen vonzó pasi van –, valójában évezredek óta evolúciós előnyben vannak, legalábbis ezt mutatja egy nagyszabású genetikai tanulmány, amelyet a neves amerikai Harvard Egyetem kutatócsoportja végzett.
Korábban már írtunk arról, hogy 6 oka is van annak, miért olyan különlegesek, de most a kutatók újra rámutatnak egy nagyon egyedi képességre, amivel a vörös hajúak látszólag rendelkeznek.

Vörös hajú nő sétál egy városi parkban mosolyogva a napsütésben
Nagyszabású kutatás során történt a felfedezés
A kutatás világában széles körben elterjedt az a feltételezés, hogy az emberi evolúció nagyrészt leállt, miután körülbelül 10 000 évvel ezelőtt elkezdtük a földművelést.
Korábban a kutatók csak néhány példát találtak arra, hogy bizonyos géneket természetes szelekció útján terjesztettek el. De a Harvard kutatói most felfedezték, hogyan szelektálódtak természetes úton bizonyos különleges gének.
A tudósok közel 16 000 ősi emberi csontváz és több mint 6000 élő egyén DNS-ét elemezték.
Összesen 479 genetikai variánst azonosítottak, amelyeket a természetes szelekció elősegített.
A vörös hajú emberek bizonyos tulajdonságokkal rendelkeznek – például képesek a D-vitamin előállítására
A kutatók már korábban rámutattak arra, hogy a génállományuknak köszönhetően ellenállóbbak lehetnek a betegségekkel szemben, de most további érdekfeszítő tulajdonságra bukkantak a vörös hajú embereknél.
Ilyen például:
- Gluténintoleranciára való hajlam
- Csökkent cukorbetegség, kopaszság és ízületi gyulladás kockázat
- Hatékony D-vitamint termelés, ami túlélési előnyt jelenthetett az északi régiókban, ahol kevés a napfény.
A tanulmány egyik nagy felfedezése, hogy a kutatók most már pontosan láthatják, hol és mikor váltak bizonyos gének gyakoribbá vagy kevésbé gyakorivá, ami lehetővé teszi számukra, hogy megértsék, hogyan alkalmazkodott testünk az új életmódokhoz a történelem során.
A tanulmány a vezető tudományos folyóiratban, a Nature-ben jelent meg.
Nem vagy vörös hajú, de jól jönne a D-vitamin? Akkor olvasd el ezeket:
Forrás: Illustreret Videnskab, Fotó: Getty Images