- A kutyánkhoz intézett emberi beszéd természetes következménye lehet a vele kialakított szoros érzelmi kapcsolatnak.
- Egy friss kutatás szerint beszédünk meglepően nagy részét irányítjuk a velünk élő állatokhoz.
- A szokás kapcsolódhat az empátiához, az antropomorfizáláshoz és az érzelmeink rendezéséhez.
Megkérdezzük, ki volt jó kutya, hová tűnt a zoknink, és vajon mi indokolta a szemetes teljes tartalmának átrendezését. Sokszor választ is adunk a kutyánk helyett, lehetőleg azon a hangon, amelyen szerintünk ő szólalna meg, ha történetesen tudna beszélni.
És persze van a másik típusú társalgás. Amikor egy nehéz nap után leülünk mellé, és elmeséljük neki, mi bánt bennünket. Ő nem szakít félbe, nem ad kéretlen tanácsot, és egészen biztosan nem nézi meg közben a telefonját. Csak figyel ránk. Vagy legalábbis úgy tűnik, figyel.
Ha ilyenkor egy pillanatra kívülről látjuk magunkat, akár furcsállhatjuk is az ilyesfajta diskurzust a kedvencünkkel. Pedig a pszichológus szerint egyáltalán nem kell. A háziállatokkal való beszélgetés kifejezetten egészséges, és abszolút normális viselkedés.
Sokkal többet beszélünk a kutyánkhoz, mint gondolnánk
Az Arizonai Egyetem kutatói egy új módszert dolgoztak ki annak vizsgálatára, hogyan kommunikálunk kutyáinkkal és macskáinkkal a hétköznapi életben. Az AURAL-Pet elnevezésű rendszer rövid hangfelvételek alapján képes elemezni többek között azt, hogy miről beszélünk az állathoz, kérdezünk-e tőle, adunk-e utasításokat, használunk-e beceneveket, illetve megváltozik-e közben a hangmagasságunk.
A Frontiers in Psychiatry folyóiratban megjelent kutatás 240 ember kutyás és macskás hétköznapjaiból származó hanganyagokat vizsgált. Egy telefonos alkalmazás véletlenszerű időpontokban rögzített rövid részleteket, így a résztvevők nem tudták előre, mikor hallgatják le őket.
A több mint harmincezer, beszédet tartalmazó felvétel alapján az emberek megszólalásainak átlagosan 9,2 százaléka a háziállatukhoz szólt. Vagyis amikor beszéltünk, majdnem minden tizedik rögzített pillanatban a kutyánkhoz vagy a macskánkhoz intézték a szavaikat a kutatásban résztvevők.
A kutatók azt is megfigyelték, hogy nem csupán vezényszavakat használunk. Kérdezünk, dicsérünk, becézünk, beszámolunk a terveinkről, elmondjuk, mit csinálunk, és olykor olyan összetett gondolatokat is megosztunk az állattal, amelyeket nyilvánvalóan nem érthet teljes egészében.
Miért beszélünk a kutyánkkal úgy, mint egy emberrel?
A jelenség egyik magyarázata az antropomorfizálás. Ez azt jelenti, hogy emberi tulajdonságokat, érzéseket és szándékokat tulajdonítunk nem emberi lényeknek vagy akár tárgyaknak.
Ezért gondolhatjuk azt, hogy a kutyánk megsértődött, szégyelli magát, féltékeny vagy éppen bosszút forral. Bizonyos érzéseket valóban átélhet, viszont azt, hogy mi olvasható le az arckifejezéséről, tekintetéből, nagyrészt már csak mi tesszük hozzá.
Nicholas Epley, a Chicagói Egyetem pszichológusa korábbi kutatásaiban arra jutott, hogy az antropomorfizálás nem az éretlen vagy irracionális gondolkodás jele. Sokkal inkább társas agyunk természetes működéséből fakad. Folyamatosan szándékokat és érzelmeket próbálunk felismerni magunk körül, mert emberként így igazodunk el a kapcsolatainkban.
Ha együtt élünk egy kutyával, különösen sok lehetőségünk van erre. Megtanuljuk olvasni a testtartását, a fülének mozgását, a tekintetét és a hangjait. Észrevesszük, ha nyugtalan, lelkes, fél vagy pihenésre vágyik. A beszéd ennek a kapcsolatnak az egyik emberi oldala.
Az empátiánkról is árulkodhat
Minden tizedik mondata a gazdiknak a kutyájukhoz szólt (Forrás: Unsplash/Getty Images)
Amikor a kutyánk nézőpontját próbáljuk elképzelni, tulajdonképpen a perspektívaváltást gyakoroljuk. Megpróbáljuk kitalálni, mit érezhet, mire lehet szüksége, és hogyan hat rá egy helyzet. Ez az empátia egyik fontos eleme.
A kutyájukkal sokat beszélő gazdik gyakran különösen érzékenyek az apró, szavak nélküli jelzésekre. Tudják, hogy nem ugyanaz a jelentése minden farokcsóválásnak, és egy ásítás sem feltétlenül az álmosságról szól. A kapcsolatban megtanulunk figyelni arra, amit a másik nem képes kimondani.
Ebből azonban nem következik automatikusan, hogy minden gazdi, aki beszélget a kutyájával, empatikusabb vagy magasabb érzelmi intelligenciával rendelkezik. A friss kutatás elsősorban egy mérési módszert fejlesztett ki, és nem azt vizsgálta, milyen személyiségjegyekkel rendelkeznek a kutyájukhoz beszélő emberek. Az empátiával és kreativitással kapcsolatos következtetések korábbi pszichológiai kutatásokból származnak.
Magunkat is megnyugtathatjuk közben
Amikor hangosan elmondjuk, mi történt velünk, a gondolataink gyakran rendezettebbé válnak.
- A kutyánk ebből a szempontból ítélkezésmentes hallgatóság. Nem kell tökéletesen megfogalmaznunk a mondatainkat, nem kell tartanunk az elutasítástól, és nem kell azonnal megoldást találnunk.
- A beszéd segíthet nevet adni annak, amit érzünk. Miközben hozzá beszélünk, valójában önmagunk számára is érthetőbbé tesszük a feszültséget, a szomorúságot vagy az örömöt. Már maga a verbalizálás is lassíthatja a gondolatainkat, és kis távolságot teremthet köztünk és az aktuális érzelmeink között.
- A nyugodt, kedves hang a saját idegrendszerünkre is visszahathat. Lejjebb engedjük a vállunkat, lassabban beszélünk, és néhány percre megérkezünk a jelenbe. Különösen akkor lehet ennek jelentősége, ha egyedül élünk, vagy kevés alkalmunk van napközben beszélgetni valakivel.
A kutyánk nem érti minden szavunkat, mégsem beszélünk hiába
A kutyák természetesen nem úgy követik végig a történeteinket, mint egy ember. Ettől még nem igaz, hogy semmit sem értenek belőlük. Megtanulhatnak ismerős szavakat, felismerhetik a nevüket és a gyakran hallott kifejezéseket, miközben a hangszínünkből, testtartásunkból és a helyzetből is rengeteg információt szereznek.
A megemelt hangmagasság, a lassabb beszéd és az eltúlzott hanglejtés hasonlít ahhoz, ahogyan kisbabákhoz szólunk. Ez segíthet felkelteni és megtartani az állat figyelmét. A hangunk pedig idővel a biztonság, a közös játék, a séta vagy éppen a megnyugvás jelzésévé válhat.
A beszélgetés tehát nem feltétlenül azért értékes, mert a kutyánk minden mondatot megfejt. Hanem azért, mert része annak az apró jelekből, ismétlődő szokásokból és kölcsönös figyelemből felépülő kapcsolatnak, amelyet vele kialakítottunk.
Forrás: Vice, AS, fotó: Unsplash/Getty Images
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
