Édesburgonyás marharagu gyömbérrel és marokkói fűszerekkel

2018. április 19.
Ki mondja, hogy az édesburgonya csak a vegáknak való? Felejtsétek el a konyhai előítéleteket és fedezzetek fel új ízkombinációkat bloggerünk Füge Kata fűszeres-gyömbéres marharagujával.

Az édesburgonya az utóbbi években került a gasztronómiai figyelem középpontjába, és sokan leginkább a vegetáriánus étrendbe beilleszthető fogásként gondolnak rá. Ha húsevőként így vélekedünk, nagyon finom dolgokból maradunk ki, ez a gyökérzöldség ugyanis nagyszerűen működik húsos ételekben is. Mellékesen megjegyzendő, hogy az alábbi gyömbéres marharagura igazán nem lehet mondani, hogy egészségtelen lenne – ne feledjük, önmagában a húsevés sem az, inkább a túlzásba vitt húsfogyasztással kapcsolatban merülnek fel egészségügyi, ökológiai és etikai problémák. Próbáljátok ki az alábbi receptet Gordon Ramsey nyomán, és még a legelszántabb édesburgonya-szkeptikusokat is meggyőzitek.

Édesburgonyás marharagu gyömbérrel és marokkói fűszerekkel

4 főre

  • 500 gramm marhahús, felkockázva (gulyásnak való részek, lehet marha és sertés vegyesen)
  • 4-5 evőkanál olaj (használhatunk napraforgó-, olíva- vagy kókuszolajat is)
  • 2 fej hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3-4 cm-es friss gyömbérdarab
  • 1 tk őrölt koriander
  • 1 tk örölt római kömény
  • ½ tk fahéj
  • ½ tk pirospaprika
  • 1 csiper sáfrány
  • 1 babérlevél
  • 4-5 db édesbrurgonya
  • ½ l húsleves vagy víz
  • Só és bors

  1. Egy nagyobb lábasban felmelegítjük a zsiradékot, majd a felkockázott húst közepes lángon 5-10 perc alatt körbepirítjuk. Kiszedjük a húst a lábasból, és egy tányéron pihentetjük.
  2. A hagymát cikkekre vágjuk, és a húspirításhoz használt lábasba tesszük egy újabb evőkanál olaj és egy nagy csipet só társaságában. 5 percig alacsony lángon pirítjuk.
  3. Hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, a felaprított gyömbért, a koriandert, a római köményt, fahéjat, pirospaprikát, sáfrányt, és a babérlevelet. Összekeverjük és 1 percig pirítjuk, amíg illatozni kezd.
  4. Közben megpucoljuk és nagyjából 2×2 cm-es kockákra vágjuk az édesburgonyát. Ezt is a fűszeres hagymához tesszük, majd átkeverjük.  
  5. Tegyük a tányéron várakozó előkészített húst is a fazékba, majd öntsük fel a felforralt húslevessel vagy vízzel.
  6. Fűszerezzük a ragut sóval és borssal, majd nagyjából 2 órán át főzzük alacsony lángon, amíg a hús megpuhul, az édesburgonya pedig szinte összeolvad a szafttal.
  7. Rizzsel vagy lepénykenyérrel tálaljuk.

Futureater