A legmenőbb párizsi bisztrófalat

2018. szeptember 22. |

A szendvicsről az angolszász konyha jut eszünkbe először, pedig a kifinomult párizsi konyhának is megvannak a maga durva darabjai!

A franciáknak megvan az az ügyes önmenedzselő képességük, hogy könnyednek adják el a saját konyhájukat. Pedig ha kicsit utána gondolunk, akkor a klasszikus francia konyha minden, csak nem könnyű. A különböző régiók konyhái néha annyi zsíros, nehéz ételt tudnak felvonultatni, amivel egy klasszikus vidéki lakodalom násznépét is rogyásig lehetne etetni, gondoljunk csak a cassouletra, vagy az elzászi konyha káposztás-csülkös fogásaira.

Oké, mondhatnánk, nem a francia, hanem a párizsi konyha a könnyed – ott nincs annyi vaj, mint Bretagne-ban, kevesebb a rántáshoz hasonlító roux az ételekben, és úgy általában elvannak egy adag salátával és egy pohár borral napközben. És akkor itt van a bisztrókonyha koronázatlan királynője, a Madame, a századfordulós, abszinttól mámoros, bohém, Montmartre-on kóborlós hangulatú Párizsban született, könnyednek és elegánsnak egyáltalán nem nevezhető Croque Madame, a sajtos-sonkás melegszendvics, amit nem elég, hogy besamelmártással bélelnek, de még tükörtojással is megkoronáznak.

Van a franciáknak még hasonló durva szendvicsük, szintén nagy kedvencem, írtam is róla – a welsh rabbit a sütőben sült, sajtszószos-sonkás szendvics alapvetően egy elég hasonló műfaj, bár ott a neve is utal arra, hogy ezt a darabot – szégyen vagy nem – az angol gasztróból nyúlták az északi franciák. A croque monsieur-nek és hites nejének, a croque madamenak nincs ilyen levezethető családfája, de élek a gyanúval, hogy az ötletet a brit szendvicsbirodalom adta a francia fővárosnak. A hímnemű és nőnemű változat között amúgy nincs nagy különbség, a croque monsieur csak sajtból, sonkából és besamelből áll, míg a croque madame egy szép, friss és forró tükörtojással is meg van koronázva.

A franciák nem egy nagy reggelizős népség, soha nem is voltak azok, a croissant és a kávé bőven elég nekik, így ezek a tartalmas szendvicsek sokkal inkább ebédként vagy késő éjszakai, diákok, költők, bohém művészek által is megfizethető vacsoraként kerültek be a köztudatba. Amúgy tökéletesen illeszkedik az angolszász országok kiadós brunchaihoz, nem véletlen, hogy második reneszánszát azóta éli, mióta ezekben az országokban odakerült az Benedik-tojás és az amerikai palacsinta mellé az étlapra. Egyébként eszem ágában sincs leszólni – egy sima sonkás-sajtos melegszendvicsnél pont annyi fényévvel jobb, mint nagymama vasárnapi húslevese a zacskós változatnál.

Mindegy, hogy lusta, hétvégi reggelinek készítetek, el, vagy egy dolgos hétköznap után gyors vacsorának, az biztos, nem fogtok benne csalódni – meg az is, hogy újraírja a sonkás-sajtos melegszendvicsről alkotott eddigi véleményeteket!

A receptért kattints a
Nosalty ízHUSZÁR magazinjára!

Szólj hozzá te is!

Még több Gasztró